A görög bajnokság átigazolási eseményei

Alexis Kiritsis újabb lehetőséget kap, hiszen a mai napon úgy döntött Zejlko Obradovics vezetőedző, hogy leigazolja a 29 éves görög hátvédet, aki így a Panathinaikos játékosa lesz a következő évben. Többen úgy gondolják, hogy nagyon jó képességekkel van megáldva, de ezt eddigi pályafutása alatt nem sikerült megmutatnia. Steven Smith is hivatalosan a csapat tagja lett, míg Milenko Tepic minden bizonnyal a spanyol ACB ligában folytatja majd a Cajasol Banca Civica Sevilla játékosaként.

A KAO Dramasnál volt ma az igazi jövés-menés. Megegyeztek vezetőedzőjükkel, Giorgos Kalafatakis-szal, valamint rajta kívül az alábbiak kötöttek szerződést a gárdával: Athanasios Karydas, Thodoris Zaras, Kostas Kakaroudis és Eugene Akepsimaidis. Továbbá a hírek szerint az amerikai pontfelelős, Jamarr Sanders is együtt van már a kerettel és Rickey Claitt is, aki az elmúlt két szezonban a dán liga pont- és gólpasszlistáján is előkelő helyet foglalt el. Christofors Choumas, Vassili Kitsoulis és Stamatis Benas meghosszabbította szerződését és maradnak a Dramasnál.

Az Ilsyakos Athén megegyezett Marios Matalonnal, de ezzel szinte egy időben úgy döntöttek, hogy a másodosztályba kölcsönadják Dionysios Kapiniarist a minél több játéklehetőség érdekében.

A hírek szerint a Marousi BC nagyon szemez Mark Dawsonnal és a rossz nyelvek szerint pont is kerülhet az ügy végére a héten. Egymásnak ellentmondó információk jelentek meg a Rider egyetemet idén befejező Justin Robinsonról, állítólag szerződést kötöttek az amerikaival, de a csapat egyelőre nem jelentette be hivatalosan. Kosta Charalampidis szabadügynök, de állítólag az ő szerződtetését sem vetették még el teljesen.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus