A harmadik negyedben az USA kiütötte Litvániát

Ma este rendezték a férfi kosárlabda világbajnokság első elődöntőjét Spanyolországban. A litvánok nagyon jól kezdtek a Team USA ellen, de Klay Thompson vezetésével folyamatosan átvette az irányítást az amerikai válogatott - gyenge dobóteljesítményük miatt azonban elhúzni nem tudtak az első félidőben. A harmadik negyedben aztán a felébredő James Harden vezetésével 19 ponttal múlták felül ellenfelüket, így végül simán, 96-68 arányban diadalmaskodtak, és bejutottak ezzel a döntőbe.

Férfi kosárlabda világbajnokság, Spanyolország, 1. elődöntő

Egyesült Államok - Litvánia 96-68 (21-16, 22-19, 33-14, 20-19)

Kiválóan kezdtek a litvánok, hiszen nemhogy hátrányba kerültek volna, de folyamatosan ők játszottak előnyben - igaz, elhúzniuk egyáltalán nem sikerült az amerikaiaktól. Az európaiak gyorsan próbálták szőni támadásaikat, a lehető leghamarabb keresték a betörések lehetőségét, és azonnal kosárra törtek, amint lehetett. A Team USA ráadásul gyorsan gyűjtögette a személyi hibákat is, így hamar pályára került Derrick Rose és Klay Thompson is. Előbbi pocsék teljesítményt nyújtott az első két negyedben (0/6 mezőny, 3 eladott labda), utóbbi azonban kulcsszereplő lett, ugyanis az ő kosaraival indult meg az Egyesült Államok az első 10 perc második felében - két triplát és egy duplát szórt ebben a felvonásban, a félidőben pedig 14 egységnél állt -, így öt ponttal jobban álltak az amerikaiak az első negyed után (21-16).

A litvánok támadójátéka kezdett ötlettelen lenni, és a mérkőzés hangulata is kezdett elharapódzni, nem nagyon volt olyan ítélet, amit Litvánia ellen fújtak a bírók, és azt az európaiak ne reklamáltak volna meg. Az egyedüli üde színfolt ekkor Mindaugas Kuzminskas volt, akinek egyszerű dolga volt: általában őt fogta James Harden, akit meg kellett vernie 1-1-ben, és jött is a két pont. Az eddig alig-alig pályára kerülő kiscsatár 12 ponttal és 7 pattanóval állt már a félidőben, messze legjobb meccsét tudhatta magáénak. A túloldalon Thompson mellé Golden State-s csapattársa, Steph Curry is felnőtt pár kosárral, így Kuzminskas pontjainak ellenére is 10-zel vezetett már az USA a 13. perc végén (32-22) - Curry éppen Harden egyik rossz védekezése után kapta meg harmadik hibáját, ő már a félidőben nem lépett többet pályára.

A nagyszünetig hátralévő hét percet egyik csapat sem teszi ki az ablakba, borzasztóan gyenge volt a színvonal, alig-alig volt értékelhető támadás a két alakulat részéről, és nagyon sok volt a kapkodás mindkét oldalon. Az enyhe kifejezés, hogy egyik gárda sem játszott jól - az amerikaiak 33%-kal (15/46), a litvánok pedig 31%-kal (9/29) dobtak a mezőnyből, utóbbiaknak volt 12 eladott labdájuk is az első két játékrész alatt, és csak ipari mennyiségű büntetőiknek (16/22) köszönhették, hogy még meccsben voltak a félidőben (43-35).

A fordulás után aztán nagyon gyorsan eldőltek a lényegi kérdések: Harden ziccer, Curry tripla, Davis ziccer, Harden tripla volt az első öt támadás a Team USA részéről - a félidő egy Kenneth Faried eladott labdával kezdődött -, így a 22. percben 18 pont volt már az amerikaiak előnye (53-35). Láthatóan más sebességben játszott Mike Krzyzewski legénysége, mint ahogyan az első 20 perc során. Hiába kért időt Jonas Kazlauskas ekkor, nagyon késő volt már ahhoz, hogy a mérkőzés első félidőben tapasztalt élességét vissza tudják hozni fiai. Két Seibutis büntető után újra az amerikaiak következtek egy 8-0-s rohanással, így a negyed feléhez 24 pontos fórral érkezett az Egyesült Államok. Harden a félidei 0 pontja után 16-ot szórt csak ebben a felvonásban, vezetésével 76-49 volt az állás a záró negyed előtt.

A negyedik negyed már csak formalitás volt. Az amerikaiak is visszavettek rendesen a tempóból, miután jócskán 20 pont fölé nőtt előnyük, a litvánokban pedig semmilyen plusz tűz nem volt az előző játékrészhez képest. Kyrie Irving javítgatott még statisztikáján, míg a túloldalon Martynas Pocius szerzett pár pontot, köztük a litvánok második hármasát a mérkőzésen - elsőt ebben a félidőben -, de lényegében nem változott a különbség. Néhány perccel a vége előtt Irving vezetésével indult még egy komolyabb amerikai futás, 30 pont fölé is nőtt a különbség, Jonas Valanciunas büntetői pedig csak arra voltak elegek, hogy ezen a távolságon tartsák csapatát. A Toronto Raptors centere végül csapata legeredményesebbjeként zárt (15 pont 7 pattanó) az első félidőben egészen kiválóan játszó Kuzminskas mellett (15 pont, 9 pattanó), míg a túloldalon Irving (18 pont, 4 gólpassz) megelőzte az első félidő legjobbját, Thompsont (16 pont) és az egynegyedes Hardent (16 pont).

A vége 96-68 lett az amerikaik javára, így ők vasárnap a döntőben szerepelnek majd, míg a litvánok a szombati bronzmeccsen léphetnek pályára - hogy kik lesznek az ellenfeleik, az a holnap este 22.00-tól kezdődő Franciaország - Szerbia elődöntőben dől majd el.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus