A Körmend sem jutott tovább a EuroChallenge-ben

Hiába nyert az Egis Körmend a Tartu Rock vendégeként, az Energia Rovinari nem kapott ki eléggé Bulgáriában, így a Körmend is kiesett.

Mint arról beszámoltunk az este folyamán, az Egis Körmend együttese 2 ponttal, 83-81-re győzött a Tartu Rock otthonában. Ezzel eldőlt, hogy 29 ponttal kell kikapnia a román Energia Rovinarinak Bulgáriában, a Lukoil Academic Sofia vendégeként, hogy a nyugat-magyarországi együttes továbbjusson a harmadik számú nemzetközi kupa legjobb 16 csapata közé.

A románok három negyedig nagyon jól tartották magukat Szófiában, hiszen 61-72-vel fordultak az utolsó negyedre. A végén 23 ponttal, 97-74-re kaptak ki - tehát 6 ponttal kevesebbel, mint az a Körmendnek jó lett volna. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy sok esély nem volt ekkora különbségre, két és fél perccel a vége előtt 24-gyel mentek a hazaiak, de két vendég kosár érkezett, ezzel el is dőlt, hogy a Rovinari 29-en belül marad.

A románok 3-3-as mérlegük mellett 428/435-ös (-7) kosárarányt, míg a körmendiek a 3-3-as mérleg mellett 447/460-as (-13) kosárarányt értek el, ezért ment tovább a Rovinari a második helyen, míg a Körmend a harmadik pozícióban végzett.

Mivel az Atomerőmű már múlt héten elvesztette esélyét a továbbjutásra, a EuroCupban a Szolnok pedig szintén nem mehet már tovább a holnapi, Besiktas elleni mérkőzés eredményétől függetlenül, így eldőlt, hogy ebben a szezonban magyar csapat nem képviselteti magát a továbbiakban a nemzetközi kupákban.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus