A lettek már a legjobb 12 között

Az első csoportkör utolsó napjához érkezett a szlovéniai Európa-bajnokság. Nagy-Britannia nem tudott felnőni a feladathoz, az ukránok hozták a kötelezőt, ezzel elütötték a briteket a továbbjutástól. A halálcsoportnak keresztelt B jelű hatosban Macedónia mintha már nem is hitte volna el, hogy továbbjuthat, 0-12-es meccskezdésük pedig a találkozó elvesztéséhez vezetett - ezzel számításaink szerint Lettország már ott van a legjobb 12 között ebből a csoportból. 

A spanyolok kissé döcögős kezdés után kiütötték az első három fordulóban a puskaport ellövő grúzokat. A görögök pedig óriási bajban vannak, miután a lassan kiscsapatnak már nem nevezhető finnektől is kikaptak, ezzel elképesztően nehéz helyzetbe kerültek a továbbiakra. Lássuk a kora délutáni meccsek krónikáit!

A-csoport:

Nagy-Britannia (2-3) - Ukrajna (4-1)  68-87  (18-21, 13-27, 20-22, 17-17)

A britek úgy léptek pályára, hogy nyerniük kell mindenképpen a továbbjutáshoz, mert ha nem teszik, akkor vagy Izrael vagy Belgium biztosan megelőzi őket a francia-ukrán duó mellett. Az ukránoknak olyan szempontból nem volt mindegy a találkozó, hogy ha tovább engedik magukkal a briteket egy vereséggel, akkor a következő körbe 0 győzelemmel és 2 vereséggel érkeztek volna.

Nem történt azonban meglepetés. Az ezen a kontinenstornán meglepően összeszedett, tudatos, és jó eredményeket szállító Ukrajna már az első negyedben magához ragadta a kezdeményezést, 7 ponttal is elhúztak ellenfelüktől Kiril Natyazsko vezetésével, de a britek még valahogy visszakapaszkodtak az első 10 perc végére (18-21). A második negyedben azonban el is dőlt a találkozó sorsa. Két triplával és Ihor Zajcev 4 pontjával három és fél perc alatt 10 pontra növelték előnyüket észak-keleti szomszédaink (21-31), majd négy "angol" pontot követően egy 12-0-át is repesztettek, és félidőben már 17-tel mentek (31-48). Nagyszünetet követően nagyon langyos meccs lett az egész mérkőzés, a britek érezték, hogy innen nincs visszaút számukra, az ukránok pedig nem akartak már megszakadni, így a harmadik negyed végén 19 pont volt a távolság a két fél között (51-70), és ennyi maradt a végére is (68-87).

Győzelmével az ukrán válogatott 4-1-gyel zárt, és mivel a franciák egészen biztosan mennek velük tovább, így 1-1-es mérleget visznek magukkal a következő körre. Nagy-Britannia valószínűleg így is felülmúlta a várakozásokat 2 megszerzett győzelemmel, de az utolsó napon nem tudtak felnőni a feladathoz, így a délutáni és esti meccsektől függetlenül nem jutottak tovább.

Nagy-Britannia legjobb dobói: Achara 12/6, Van Oostrum 12/6, Lawrence 10.

Ukrajna legjobb dobói: Zajcev 11/3, Natyazsko 11, Jeter 10/6, Misula 10/6.

 

B-csoport:

Lettország (3-2) - Macedónia (1-4)  76-66  (27-16, 22-20, 13-16, 14-14)

Mindkét együttes úgy lépett pályára, hogy nyernie kell ahhoz, hogy esélye maradjon a továbbjutásra - a macedónoknak ehhez 10 ponttal kellett volna legalább nyerni. A találkozó elején azonban egyértelmű lett, hogy itt csak az egyik csapat hitte el, hogy még továbbmehet. A két évvel ezelőtt negyedik helyig jutó Macedónia körülményesen, lassan kezdett, ezt pedig könyörtelenül kihasználta az egyébként ezen az Eb-n minden egyes lehetőséget megragadó Lettország. Kaspars Berzins és Dairis Bertans segítségével egy 12-0-ás rohammal nyitottak, amit - mint később kiderült - meg is tudtak tartani a mérkőzés végéig. Éledeztek ugyan a macedón sztárok, és hat pontos hátrányba többször is feljöttek, ám Kristaps Janicenoks és Martins Meiers is beindult a letteknél, akik 11 pontos előnnyel zárták az első negyedet (27-16).

A második negyedben semmit nem változott a játék képe, simán 10 pont fölött tartotta ellenfelét a lett gárda, sőt, a játékrész közepén már 17 egységgel is mentek (43-26). Futottak egy 8-0-át a macedónok, de a félidő vége megint a letteknek sikerült jobban, 13 ponttal mentek a félidőben, miután Pero Antics tripláját nem adta meg a bíró (49-36). Fordulás után 3 és fél perc elteltével úgy tűnt, hogy végleg eldől a meccs, miután már a 20 pontot is elérte a macedónok hátránya (59-39). Itt a lettek teljesen megálltak, támadójátékukból hiányzott a dinamika. 13-1-es macedón futással zárult volna a harmadik szakasz, ha 4 másodperccel a harmadik negyed vége előtt nem dob egy duplát Meiers, így 10 egység még mindig megmaradt előnyükből (62-52). Hiába mozgott azonban végig 10 pont környékén a differencia, Anticsék nem tudtak közelebb férkőzni vetélytársukhoz, minden egyes felzárkózási kísérletnél jött egy elemi hiba - általában eladott labda -, így hiába biztatták fantasztikusan szurkolóik őket -20-nál is, végül fordítani nem sikerült.

Számításaink szerint ezzel a győzelemmel Lettország ott van a legjobb 12 között. Ha Bosznia kikap, akkor egyértelműen igen, hiszen meccselőnyük lesz. Ha a bosnyákok nyernek, akkor a litván-bosnyák-lett hármas minitabellából is jól jönnek ki mindenképpen (pluszos kosáraránnyal). Ha viszont a szerbek is kikapnak Montenegrótól, akkor a szerb-litván-bosnyák-lett négyes minitabellán sincs olyan forgatókönyv, amelyben ők az utolsó helyen végeznek ebben az összevetésben (a kosárarányuk mindenképpen jobb lesz vagy a litvánokénál, vagy a bosnyákokénál). A macedónok nagy csalódást okoztak a két évvel ezelőtti produkciójukhoz képest, bár hozzá kell tennie, hogy első meccsüket úgy vesztették el, amiből nehéz felállni, főleg egy fél nap alatt.

Lettország legjobb dobói: K.Berzins 15/9, Janicenoks 15/6, Bertans 12/6, Meiers 12.

Macedónia legjobb dobói: Antics 16/6, Gecsevszki 11/6, McCalebb 8, V.Sztojanovszki 8.

 

C-csoport:

Grúzia (1-4) – Spanyolország (4-1)  59-83  (17-17, 12-24, 10-21, 20-21)

A találkozó első öt perces egymás játékbeli pontosságának alulmúlásáról szólt, majd lassacskán játékba lendültek a felek, különösen a grúzok. A második tíz percben továbbra is fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám a félidőhöz közeledve hatalmas futásba kezdett a spanyol armada. Négy perc alatt 15-2-es rohamot vágtak ki, így megnyugtató előnnyel vonulhattak hosszabb pihenőre. A harmadik negyedben aztán a spanyolok végleg eldöntötték a találkozó sorsát. Lepattanók, szerzett labdát után egyre-másra indításgólokat értek el, s a Rubio – Rodriguez duó vezetésével előnyük húsz pont fölé kúszott. A záró etapban a grúzok még az ellenfél cseresorával szemben sem tudták csökkenteni a hátrányukat – sőt, tovább növekedett -, s nagy nehézségek árán jutott el egy játékosuk tíz pontig.

Grúzia legjobb dobói: Shermadini 10, Sanikidze 8/3, Hickman – Leshava – Sanadze 7-7

Spanyolország legjobb dobói: Rubio 16/3, Rodriguez 15/9, Fernandez 11/6, Llull 11/9

 

D-csoport:

Görögország (3-2) – Finnország (4-1)  77-86  (23-22, 12-14, 12-21, 30-29)

Bár mind Görögország, mind pedig Finnország csapata továbbjutott már a Top 12-be, mégis nagy téttel bírt kettejük ütközete az első csoportkör zárónapján. Korábban nem sokan fogadtak volna rá, hogy ezen az összecsapáson a csoport második helye, és ami még fontosabb, a második körbe továbbvitt győzelmek száma múlik majd. Jó hírt jelentett a görög drukkereknek, hogy a csapat klasszis karmestere, Vaszilisz Szpanulisz ismét játékra jelentkezett kisebb sérülése után.

Az Olympiakosz játékmesterének eladott labdái vezették fel a találkozót, ám a folytatásban Szpanulisz is felvette a ritmust, ontotta a tőle megszokott remek passzokat, melyek – ha nem is közvetlenül – rendre gólpasszhoz vezettek. Ziszisz járt élen ekkor a pontszerzésben, ám a finnek sem hagyták magukat, remekül támadták a gyűrűt, így az első negyed rendkívül pontgazdagra és szórakoztatóra sikeredett (23-22). A folytatásban aztán szigorítottak védekezésükön a görögök, a lappföldiek közel 5 percig nem találtak a gyűrűbe. Nagy előnyt azonban nem sikerült felépíteniük a helléneknek, így főként Koponen zseniális megoldásainak köszönhetően előbb ismét zárkózott Finnország, majd a félidőre már a vezetést is átvette (35-37).

A nagyszünetről aztán álmoskásan érkeztek vissza a görögök, így a továbbra is ellenállhatatlan Koponen vezetésével vérszemet kapott Finnország. Rendkívül agilisen játszva, extra védekezéseket és dobásokat bemutatva már kerek 10-zel is vezettek az északiak. Komoly feladat előtt állt tehát Görögország a záró negyed előtt, Trinchieri mester le is kapta a tíz körméről fiait, a csapatjátékot és a keménységet hiányolva elsősorban. Sok foganatja azonban nem volt az elmondottaknak, ráadásul ekkorra már a finnek teljes extázisban játszottak, egy-egy pontos dobással rendre visszaverték a felzárkózási kísérleteket.

Hatalmas bravúrt hajtott végre ezzel Finnország, hiszen az Eb egyik végső győzelemre is esélyes alakulatát győzte le, ráadásul minden várakozást felülmúlva pontot is visz a második csoportkörbe. A találkozó hőse a mezőnyből 66 százalékkal célzó, 29 pontot – közte öt triplát – vágó Petteri Koponen volt. Görögország pedig ezzel rendkívül messzire került a negyeddöntőtől, a folytatásban bravúrok kellenek majd részükről céljaik eléréséhez.

Görögország legjobb dobói: Ziszisz 19/9, Szpanulisz 17, Mavrokefalidisz 10

Finnország legjobb dobói: Koponen 29/15, Muurinen 15, Kotti 14

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus