A litvánok nyerték a balti rangadót

A szlovéniai Európa-bajnokság harmadik játéknapjának kora esti találkozóin ugyan nagy meglepetés nem történt, viszont két igencsak jó mérkőzést láthatott a nagyérdemű. A balti rangadón óriási küzdelem után kerekedett felül Litvánia az eddig veretlen Lettország ellen, míg Belgium bejelentkezett a továbbjutásért az A-jelű hatosban, miután Németországot követően Nagy-Britanniát is két vállra fektette!

A-csoport:

Belgium (2-1) – Nagy Britannia(1-2) 76 - 71 (19-23, 14-15, 22-17, 21-16)

A „B” jelű szextettben Ukrajna és Franciaország biztos és valószínűsíthető továbbjutása mellett egyre inkább tisztul a kezdetben még erősen homályos kép. Belgium és Nagy Britannia egy- egy meglepetés-győzelemmel a tarsolyában és annak tudatában feszült egymásnak, hogy még mindkettejük számára elérhető a csoport harmadik továbbjutó helye. A németeket hosszabbítás után legyőző belgák kezdték jobban a mérkőzést, Wen Mukubu 9 pontjával 14-4-es előnnyel hagyták állva, a fejben talán még az öltözőben koncentráló briteket. A negyed végére némileg magához tért a szigetországi gárda, de ez csak arra volt elég hogy Kieron Achara (Hanga Ádám egykori spanyolországi csapattársa) pontjaival 4 egységnyi távolságra kövesse az előzetesen a csoportban legkevesebbre taksált belgákat. Belga oldalon meglepő volt Sacha Massot ponterős játéka, a Charleroi 30 éves erőcsatára korábban csak epizód szerepeket kapott a válogatottban. Kihagyott dobások, eladott labdák, és technikai hibák tömkelege jellemezte a második negyedben, az amúgy sem túl magas színvonalú találkozót, a ljubljanai Tivoli Hall igencsak csekély számú közönsége (szinte kongott az ürességtől az 5 ezres csarnok) csak nagy küzdelemnek örülhetett igazán. A britek hibáztak kevesebbet így a félidei pihenőre Acharáék mehettek előnnyel (38-33).

A hibák számát tekintve a 3. negyedben sem sokat változott a játék képe, de annyiban mindenképpen, hogy ebben a kétes dicsőségben a belgák mellé felnőttek az angolok, így teljesen kiegyenlítődött az ütközet. A szigetországiak elsősorban a spanyol Zaragozában légióskodó Daniel Clark közeli dobásai húzták, míg a fehér mezes belgák a már említett Mukubu távoli dobásaival tartották a lépést. A záró etap előtt 55–55 volt az állás, azaz teljesen nyílt hajrára volt kilátás. A mindent eldöntő utolsó felvonás egy Van Oostrum – Ádám jelenlegi vitoriai csapattársa – duplával indult, de mivel Massot sem hagyott fel a tőle szokatlanul bőséges pontgyártással, hamar replikáztak a belgák. Hol itt, hol ott volt az 1-2 pontos előny, ha épp nem döntetlenre álltak a felek, érett a „thriller végjáték”. Hogy mégsem drámai utolsó másodperceket éltünk meg, az elsősorban annak volt köszönhető, hogy Acharáék nem igazán tudtak mit kezdeni a fault határon (vagy sokszor azon túl is) védekező belgák határozottságával, miközben a németalföldi ország szakvezetője Eddy Casteels remekül sakkozott egy sor a kipontozódás szélére jutó játékosával, csapata azt is elviselte hogy egyik kulcs játékosa – Jonathan Tabu – 0 ponttal zárt, elviselte, mert volt még 5 olyan társa is aki végül 2 számjegyű dobóteljesítmény hozott (közte az ex Real Madrid profi Axelle Hervelle 10 pont 10 lepattanós dupla-duplája), és csapatként, ha minimálisan is, de többet tudott nyújtani mint Nagy Britannia. Belgium ezzel a győzelmével továbbra is versenyben van a 3. továbbjutó helyért a csoportban, de még a briteknek sem kell feltétlenül feladniuk minden reményüket, igaz továbblépésük már csak számukra nagyon kedvező „csillagállás” (értsd: szerencsés körbeverés) esetén lehetséges.

Belgium legjobb dobói: Massot 15, Mukubu 13/12, Van Rossom 12/3, Moors 11, Hervelle 10

Nagy Britannia legjobb dobói: Clark 19/9, Achara 12/3, Hesson 12, Lawrence 11/3

 

B-csoport:

Litvánia (2-1) - Lettország (2-1) 67 - 59 (22-17, 17-14, 13-14, 15-14)

A litvánok a Szovjetunióból való kiválásuk óta először álltak úgy oda egy szomszéd Lettország elleni tétmeccsre, hogy nem ők az egyértelmű esélyesek, ám ezzel együtt égető szüksége volt a győzelemre a Kazlauskas-legénységnek az eddig hibátlan Kuksiksék ellen, mivel a nyitányon Szerbiától simán kikaptak és még egy vereség már a kiesés gondolatával is meg kellett volna, hogy barátkoztassa a korábban végső esélyesnek is kikiáltott Litvániát. A 11 pontos, 10 lepattanós Jonas Valanciunasnak először jött ki igazán a lépés a tornán, mellette pedig Mantas Kalnietis is jól mozgatta a litvánokat, ennek eredményeként rá is tudta kényszeríteni akaratát Litvánia Lettországra - legalábbis az első félidőben.

Úgy festett a kétszámjegyű litván-előnyöknél, hogy gyorsan el is dőlhet a csata, ám a fordulást követően védekezésben még jobban felszívta magát a lepattanó harcot 26-48-ra(!) elvesztő lett gárda és ki is tudott egyenlíteni a harmadik játékrész derekán, de nem esett össze a Kazlauskas-banda, melynek hat játékosa is elérte a 9 dobott pontot, s a masszív benti játék mellett fontos pillanatokban a triplák is ültek Maciuliséknál, így ha nehezen is, de hozták a meccset, s ezzel feljöttek a csoportban a második helyre Szerbia mögé, továbbá a Top 12-be jutáshoz is egy jó nagy lépéssel közelebb kerültek. A letteknek a vereség ellenére sincs miért csüggedniük, ha tartják a szintet, ők is ott lesznek a következő etapban.

Litvánia legjobb dobói: Valanciunas 11, Maciulis 9/9, Delininkaitis, D. Lavrinovic 9/3-9/3, Kalnietis, Motiejunas 9-9

Lettország legjobb dobói: Kuksiks 13/9, Blums 11/9, Janicenoks 11/3

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus