A Szolnok a Sassarit nem kaphatja a BL-ben

Hivatalosan is megvannak a holnapi sorsolás előtti részletek - annyi kiderült, hogy a Szolnoki Olaj KK a Dinamo Sassarit biztosan nem kaphatja a FIBA Bajnokok Ligája második selejtezőkörében.

Tegnap este beszámoltunk már arról, hogy napvilágot láttak a FIBA Bajnokok Ligája selejtezőiben a keleti és a nyugati csapatok, tehát a két régió listája. Akkor még nem lehetett tudni, de az is biztossá vált, hogy a magyar bajnok Szolnoki Olaj KK a belga Proximus Spirou Charleroi és a német MHP Riesen Ludwigsburg mellett a Dinami Sassarit sem kaphatja a második selejtezőkörben - a nyugati régió egyes kalapjába ugyanis az a csapat kerül, amely a Sassari első selejtezőkörös párharcából továbbjut. A második kalapba a másik négy első körös párharc győztese kerül, onnan kaphat tehát majd ellenfelet az Olaj.

Az alanyi jogon csoportkörbe jutó csapatok beosztása is megvan a kalapok alapján: itt nyilvánvalóan mindegyik kalapból 1 csapat kerül 1 csoportba, méghozzá úgy, hogy 4 darab 8 fős csoport legyen a végén. A selejtezőpárosításokat is kisorsolják, hogy melyiknek a győztese melyik csoportban folytathatja majd a küzdelmeket - a lényeg az, hogy egy országból két csapat ne legyen egy csoportban, ez tehát behatárolja majd a lehetőségeket. A sorsolásra holnap délután 14:00-tól kerül sor.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus