A vb vasárnapi nyolcaddöntőinek beharangozója

A nyolcaddöntők második napja következik, tehát kialakulnak a másik két negyeddöntő párosításai is. Két nagy rangadó lesz ma: a 100%-os görögök Szerbiával, míg a két dél-amerikai együttes, Brazília és Argentína egymás ellen ütközik meg. A litvánoknak Új-Zélandot kell legyűrniük, míg a törököknek össze kell szedniük magukat, ugyanis Ausztrália ellen mérkőznek meg. Lássuk a találkozók beharangozóit, a mai programot!

Új-Zéland (C4) - Litvánia (D1)    16.00 (Sport1, ÉLŐ)

Az új-zélandiak három vereség után, az utolsó esélyüket megragadva hozták meccseiket a végül tovább nem jutó ukrán-finn páros ellen. A litvánok Ausztrália ellen botlottak egyszer a csoportmeccsek során, és összességében is nagyon látszik rajtuk, hogy Kalnietis az utolsó pillanatban esett ki, még csak keresik azt a játékot, amivel a meglévő állományból a maximumot ki tudják hozni. Ennek ellenére az már nagyon pozitív jel számukra, hogy Szlovéniát egy kitűnő negyedik negyednek köszönhetően - 2 pontot kaptak mindössze a záró 10 perc során - sikerült megverniük, így csoportelsők lettek. Haka tánc ide vagy oda, egyértelműen az európai együttes az esélyesebb ezen a találkozón az állományok közti különbség és a nemzetközi szintére szerzett tapasztalatban lévő különbség miatt. Elég komoly meglepetés lenne, ha az általában kisemberei által vezetett óceániai együttes egyáltalán tartani tudná a lépést a litvánokkal.

 

Szerbia (A4) - Görögország (B1)    18.00

Nagy rangadó ez a két gárda között, de a csoportmeccseken mutatott teljesítmény alapján a görögök indulnak jobb sansszal a továbbjutásért. A szerbek a két kötelezőt sikeresen letudták, aztán a már többször említett, franciák elleni kétes végjáték óta nem találják magukat. Teodoszics a brazilok elleni vereség alatt majdnem a fejét vette a társainak egy társainak, valószínűleg öltözőn belül sincs minden rendben - ami az eddigi játékukat nézve nem csoda -, a spanyolok elleni mérkőzésen pedig csak tisztes távolból nézték ellenfelüket, hiába tartották viszonylag jól magukat. A görögök ezzel szemben minden mérkőzésüket nagyon magabiztosan hozták eddig, sokkal kiegyensúlyozottabbak, mint a szerbek. Bár déli szomszédainknál vannak talán a nagyobb nevek, az elmúlt egy hét alapján innen a görögök mennek tovább. A másik két 100%-os gárda, az USA és Spanyolország tegnap már bejutott a negyeddöntőbe, a sor Görögországon van most.

 

Törökország (C2) - Ausztrália (D3)    20.00

Az ausztrálok a szlovének elleni vereség után nagyon magabiztosan és jól játszottak - a litvánokat is megverték többek között -, aztán az utolsó meccsen "kicsit" taktikáztak is, hogy ne az USA-val kerüljenek szembe egy esetleges továbbjutás esetén. A törökök úgy lettek csoportmásodikok, hogy az állományukhoz képest szinte semmit nem mutattak. Új-Zéland és Finnország ellen is csak az utolsó pillanatokban, illetve a hosszabbításban nyertek. 25 percnyi jó játékuk volt az USA ellen, kikaptak az ukránoktól, és egy teljesen tét nélküli találkozón verték a Dominikai Köztársaságot. A palánk alatt az eddig támadásban kiváló Aron Baynes és a védekezőspecialista Ömer Asik párharca csemege lesz, de összességében az ausztrálokat jobb, sokoldalúbb, mélyebb csapatnak tartom. Ha nem estek ki nagyon a ritmusból a húzóemberek, akkor szerintem megverik Törökországot, eddig sokkal többet mutattak, mint ellenfelük.

 

Brazília (A2) - Argentína (B3)    22.00

A dél-amerikai rangadó méltó lezárása lesz a nyolcaddöntők küzdelmeinek. Az utóbbi években ezeket az ütközeteket rendre Argentína nyerte meg, de most Manu Ginobili hiányában, illetve a braziloktól a csoportmeccseken látott játék alapján van rá esély, hogy Anderson Varejaóék menjenek tovább. Az argentinok támadásban nagyon hullámzóak, gyakorlatilag csak Luis Scola képes egy egyenletesen jó produkciót hozni meccsről-meccsre, a többiek teljesítménye nagyon széles intervallumban mozog. Hosszú idő óta talán először fordul elő, hogy a braziloknak az állománya is mélyebb, mint az argentinoké, a palánk alatt a Varejao-Nené-Splitter trió szerintem minőségibb, mint bármi, amit a túloldal fel tud vonultatni Scola mellett. A periméteren lehet keresnivalója a kék-fehéreknek, de támadásban közel a tökéleteshez kell produkálniuk, különben vereség lesz a vége szempontjukból - nehéz elképzelni, hogy védekezésben tudják tartani a lépést a brazilok támadójátékával.

 

Az összes mai mérkőzés megtekinthető élőképpel ERRE A LINKRE KATTINTVA!

A mérkőzések online statisztikáit ERRE A LINKRE KATTINTVA érhetitek el.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus