Alekszics elégedett az elmúlt három meccsel

A tegnapi, sokáig emlékezetes végjátékot hozó, végül hárompontos, 63-60-as hazai sikerrel végződő Szolnoki Olaj KK - Igokea meccs után a két gárda trénerei, Dragan Alekszics és Vlada Jovanovics, valamint egy-egy játékosuk, a győztes triplát jegyző Vojvoda Dávid és Branko Jorovics nyilatkoztak a találkozóról. Megnézhetitek emellett a mérkőzés három és fél perces összefoglalóját is.

Dragan Alekszics, a Szolnoki Olaj KK vezetőedzője: Nagyon jó meccset játszottunk, nagyon fontos győzelem volt ez számunkra. Azt gondolom, jól játszottunk, mert bár támadásban voltak hibáink, a védekezésünk közelíti már a tökéletest. Elégedett vagyok az előző három meccsel, és remélem, hogy ezek a tapasztalatok hasznosak lesznek számunkra a EuroCupban.

Vojvoda Dávid, a Szolnoki Olaj KK játékosa: Örülök, hogy nyertünk a szerencsés, utolsó másodperces kosarammal. Próbáltuk teljes mértékben edzőnk utasításait követni. A jó védekezésünk egész meccsen nagyon sokat segített számunkra. Az első meccsen, a Partizan ellen elszenvedett vereségünk még mindig idegesít kicsit, de úgy érzem, most már készen állunk arra, hogy bárkivel felvegyük a versenyt.

Branko Jorovics, az Igokea játékosa: Két részre tudnám osztani a meccset. Az első félidőben nagyon rosszul játszottunk, semmi ritmusa nem volt a támadójátékunknak. A második félidőben váltottunk, és úgy játszottunk, ahogy valójában tudunk. Ezzel a vereséggel már 0-3-mal állunk, ami nagyon nem jó, nagyon remélem, hogy tudunk javulni a következő mérkőzés előtt, és tudunk változtatni a tabellán elfoglalt helyünkön.

Vlada Jovanovics, az Igokea vezetőedzője: Bár két vereséggel érkeztünk, szerintem jó meccset játszottunk. Mindig nagyon nehéz úgy pályára lépni, ha a szezont két elvesztett összecsapással kezded. Csak ugyanazt tudom mondani, amit játékosom is: az első félidőben botrányosan játszottunk, viszont meg tudtuk változtatni a stílusunkat, megtaláltuk a játékunk ritmusát, és a második félidőben visszajöttünk a meccsbe. Ha jobban koncentrálunk a végén, és legalább hosszabbításra hozzuk a találkozót, szerintem meg is nyertük volna a mérkőzést. Gratulálok a Szolnoknak, és sok szerencsét kívánok nekik a EuroCupban!

 

A mérkőzés összefoglalója:

Foto, Slide - szolnokiolaj.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus