Alekszics, Milosevics: "Nagyot harcoltunk"

A tegnap esti Cedevita - Szolnoki Olaj KK Adria Liga találkozó után nyilatkozott a két tréner, illetve 1-1 játékosuk.

Jasmin Repesa, a Cedevita vezetőedzője: - Azt hiszem, ez a mérkőzés fényesen bizonyította, amit már év eleje óta mondok: ha tudunk sem szabad bekerülnünk az Euroliga legjobb 16 csapata közé. Egész egyszerűen ez a keret túl fiatal ahhoz, hogy elbírja azt a nyomást, amit az Euroliga meccsek mentálisan és fizikálisan raknak egy-egy játékosra. Hasonló tapasztalatom van Malagából is, ahol 13-szor játszottunk pénteken, majd azt követően vasárnap is. 15 meccset nyertünk az Euroligában, a spanyol bajnokságban pedig a rájátszásba sem tudtunk bekerülni, pedig az egy idősebb, tapasztaltabb társaság volt. Ez a csapat túl fiatal, hogy regenerálódni tudjon mentálisan és fizikálisan is, főleg egy ilyen berlini győzelem után, amelybe nagyon jól tudjuk, mennyi energiánk ment a második félidőben, főleg védekezésben.

Szerintem ma megérdemelten nyertünk, a végén szerencsénk is volt, ettől függetlenül megérdemeltük a sikert. Nagyon sokat tanulhatunk ebből a találkozóból. Egyrészt azt, hogy nincs vége a meccsnek csak azért, mert találkoztunk már hasonló szituációval korábban, és abból jól jöttünk ki. Másrészt azt, hogy a Zadar ellen is volt esélyünk végleg eldönteni a találkozót és ma is. Nem koncentráltunk eléggé, valószínűleg a mentális fáradtság is közrejátszott, de nem a jó megoldásokat, döntéseket választottuk.

Karlo Zganec, a Cedevita játékosa: - Az edzés a feladatom, és hogy a kínálkozó lehetőségeket kihasználjam - szerintem ma a saját szemszögemből elég jó meccset játszottam. Nem úgy kezdtünk, ahogy azt megbeszéltük, és az egész meccsen hiányzott belőlünk az energia. A harmadik negyed végén és a negyedik negyedben voltak közepesen jó pillanataink, de fáradtak voltunk. Tegnap este érkeztünk haza Berlinből, és boldogok voltunk a győzelem miatt. Olyan gyorsan a következő meccsre kell már koncentrálnunk, amilyen gyorsan csak lehet. A Krka már vár ránk, és remélem, két nap alatt jobbak leszünk.

Dragan Alekszics, a Szolnoki Olaj KK vezetőedzője: - Gratulálok a Cedevitának. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű meccsük a berlini győzelem és azután, hogy gondjaik voltak a hazaúttal. Megpróbáltunk meglepetést okozni, de a magasembereknél problémákba ütköztünk a személyi hibák miatt. Nem tudtuk kizárni ellenfelünket a festékből, és többször is megugrottak 1-2 jó támadásbeli periódusnak köszönhetően. A végén olyan ötöst kellett a pályára küldenem, amely még csak edzésen sem játszott együtt. Dobhattunk a győzelemért, de nem sikerült, ettől függetlenül gratulálok a fiúknak, nagyszerű meccs volt, nagyot harcoltak.

Sztrahinja Milosevics, a Szolnoki Olaj KK játékosa: - Gratuláltam a Cedevita játékosainak, mert megérdemelten nyertek. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű elkapnunk őket, hiszen elég sűrű a menetrendünk. Megpróbáltuk őket meglepni, meg is tettük, ami tőlünk telt, de elég kevesen vagyunk a magasposztokon, a végére pedig konkrétan nem maradt centerünk. Örülök, hogy a végéig küzdöttünk, harcoltunk, és remélem, hogy a továbbiakban is így folytatjuk.

A találkozó hosszabb összefoglalóját ezen a linken elolvashatjátok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus