Az A-csoport negyedik körének összefoglalója

A spanyolok támadásban ma is nagyon kiegyensúlyozottak voltak végig a mérkőzés folyamán, folyamatosan növelték előnyüket, így a franciákat is könnyedén verték. A Spanyolország mögötti tülekedés szempontjából hatalmas tétje volt a Brazília - Szerbia rangadónak, mely lüktető játékot és egy meglepő egyéni extrát hozott Barbosáék "hullámvasutas" diadala, valamint Teodoszicsék újabb leolvadása mellett. A csoport első mai összecsapásán Egyiptom rögtön a rajtnál beragadt és egy percig sem volt esélye a sikerre - a rutinosabb irániak végig kézben tartották a mérkőzést és nagyon simán szerezték meg a becsületgyőzelmüket.

 

Férfi kosárlabda világbajnokság, Spanyolország, csoportkör, A-csoport, 4. forduló:

Spanyolország (4-0) - Franciaország (2-2) 88-64

Bekezdtek a házigazdák, Rudy Fernandez triplája után máris 8 ponttal megugrottak a negyedik perc kezdetére (11-3). A franciáknál előbb Joffrey Lauvergne vette fel a ritmust, de Marc és Paul Gasol vezetésével tartották előnyüket a hispánok. A negyed utolsó harmadában Antonione Diot volt a főszereplő a franciáknál neki köszönhetően egyenlítettek is a gallok, Juan Carlos Navarro dudaszónál értékesített triplája azonban hárompontos spanyol vezetést jelentett 10 perc játékot követően (22-19).

A második negyed úgy folytatódott, ahogy az első befejeződött: egy Navarro-triplával, sőt Marc Gasol hármasa után 9 pont lett hirtelen a távolság a két fél között (28-19). A vendégek többek között Rudy Gobert két zsákolásával visszajöttek a negyed felénél (31-28), ám folyamatosan csak futottak az eredmény után. A spanyoloknál ekkor Pau Gasol volt a legjobb, de többen is betaláltak olyankor, amikor a franciák éppen elkezdtek volna közelebb jönni. Az első 20 perc utolsó kosarát José Calderon dobta, 10 ponttal vezettek a vendéglátók (44-34).

A fordulást követően sem változott a játék képe, a házigazdák egyre jobban húztak el ellenfelüktől a két Gasol és Sergio Llull kosarainak köszönhetően. A franciáknak borzasztóan idegölő lehetett, hogy minden kosarukra volt válasza a spanyoloknak, egyszerűen nem tudtak úgy pontot szerezni, hogy annak lett volna foganatja hosszútávon, folyamatosan nőtt a távolság. A Gasol-testvérek mellé Ibaka is felnőtt, ebben a szakaszban, 15 pontos előnyt építettek így ki Juan Orengáék. A záró 10 percben Navarro és Evan Fournier aktivizálták magukat leginkább a támadóoldalon, de a lényegi kérdések már eldőltek.

Spanyolország 24 ponttal nyert végül, így biztosan csoportelsők, míg a franciák ki-ki meccset játszanak holnap Iránnal azért, hogy ne essenek ki - nagy gondban azért nincsenek, de erősen kinéz nekik a harmadik hely - győzelem esetén nagyjából szinte biztos -, így a spanyolok ágára kerülnek. Ez persze csak akkor számít, ha egyáltalán továbbmennek holnap és a legjobb 16 között kapott ellenfelükön is.

Spanyolország legjobb dobói: M.Gasol 17/3, P.Gasol 15, Navarro 14/6.
Franciaország legjobb dobói: Diot 11/3, Batum 11/3, Fournier 9/3.

 

Brazília (3-1) - Szerbia (2-2) 81-73

Az egyre nagyobb sebességet produkáló Leandro Barbosa (16 pont) főszereplésével jól kezdtek a dél-amerikaiak, ám a palánk alatt Nenét (7 pont, 2 lepattanó 14 perc alatt) és Varejaót (4 pont, 9 lepattanó) támadásban a vártnál jobban tudta limitálni a 14-et szóró Teodoszics irányította Szerbia, viszont nagyon mentek a triplák brazil oldalon (23-ból 11).

A nagy hullámvasutazás elején déli szomszédaink nagyon megszenvedtek mindkét oldalon, ám amint elfogyott a puskapor a 9-ből 6(!) hármast beszóró Vieiránál és társainál, rögtön átvették az uralmat, s hiába volt 16-os fórja a nagyszünetben a Magnano-alakulatnak, az extázisban dobó és védekező szerbek egy 32-12-es harmadik negyeddel totálisan lesokkolták Splitteréket (10 pont, 7 lepattanó, 6 gólpassz) és bár szűk, de a tendenciákat tekintve kecsegtető előnnyel várhatták a záró etapot.

A negyedik negyed derekán viszont jött az újabb teljesen váratlan fordulat, Nenad Krsztics (7 pont, 3 lepattanó) betlije és a kisemberek rosszul ütemezett felelősség (nem) vállalása párosult azzal, hogy Vieira megint elkapta a fonalat, ebből a pofonból pedig már bárhogy is erőlködött, nem állt fel a Djordjevics-legénység, mely ezzel a kudarccal fontos pozíciót veszthet a holnapi zárókörre.

Brazília legjobb dobói: Vieira 21/18, Barbosa 16/6, Splitter 10
Szerbia legjobb dobói: Teodoszics 14/9, Raduljica 11, Markovics 10/3

 

Egyiptom (0-4) - Irán (1-3) 73-88

Bahrami, Sahakian és Haddadi vezetésével Irán állva hagyta ellenfelét az első percekben, 10-0-val nyitott az ázsiai válogatott. Shousha, Elgammal és Ibrahim révén tápászkodott fel a pofonból az egyiptomi gárda, de Bahrami és Afagh nem hagyta, hogy átvegyék a kezdeményezést. A második negyed elején Egyiptom szórt be zsinórban 5 pontot, de sokáig úgy tűnt, ezzel el is lőtték a puskaporukat, az irániak 20-32-re, majd 33-43-ra is vezettek. Ekkor viszont a semmiből jött egy 8-0-s egyiptomi futás – nagy szükség volt Haddadi rutinjára, hogy ezt megállítsák az irániak. 

A harmadik negyed is hasonló forgatókönyv szerint zajlott, előbb az irániak elmentek 13 ponttal, majd az egyiptomiak visszakapaszkodtak nyolcra – Bahrami azonban tett róla, hogy közelebb ne nagyon kerüljenek. A negyedik negyedet hiába kezdte kosárral Egyiptom, Irán 39 másodperc alatt összehozott hat pontot, majd hamarosan újra 15 pont közelébe nőtt a differencia. Az afrikai válogatottnak innen már esélye sem volt, a felszabadult irániaknak minden bejött, és végül nagyarányú győzelemmel kozmetikáztak eddigi mérlegükön.

Egyiptom legjobb dobói: Shousha 15/6, Elsabagh 13/3, Elgammal 10.
Irán legjobb dobói: Bahrami 24/18, Haddadi 23, Sahakian 14/6.

 

Az A-csoport állása 4 forduló után:

1. Spanyolország 4/0 (+110)
2. Brazília 3/1 (+20)
3. Szerbia 2/2 (+25)
4. Franciaország 2/2 (+14)


5. Irán 1/3 (-57)
6. Egyiptom 1/3 (-112)

A többi csoport eredményeit ezen a linken, a különböző csoportoknál megtaláljátok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus