Az Euroliga visszautasította a FIBA ajánlatát

A FIBA legutóbbi ajánlatát is visszautasította az Euroliga, továbbra sincs megegyezés a két szervezet között a novemberi és a februári válogatott szünetekről.

Marc Mundet (RAC1) jelentette, hogy információi szerint az Euroliga elutasította a FIBA legutóbbi ajánlatát a novemberi és februári válogatott szünetekre.

A nemzetközi szövetség legutóbb azt mondta, hogy az összes csütörtöki válogatott találkozót péntekre rakja novemberben és februárban is, így ha az Euroliga keddre teszi az adott játéknapját, akkor a válogatottba el tudja engedni a játékosait. Ebbe sem ment bele azonban az Euroliga, így továbbra is úgy néz ki, hogy az ott játszók az NBA-sekkel együtt nem vesznek majd részt ezeken a válogatott mérkőzéseken.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus