Az olaszok 30 ponttal verték Izraelt

A félidőben még csak vezetett, a harmadik negyedben azonban kiütötte Izraelt Olaszország és végül 30 ponttal bizonyult jobbnak.

Izrael - Olaszország 52-82 (13-22, 17-18, 9-28, 13-14)

Három perc sem telt el a találkozóból, egyértelműen látszott, hogy mindkét együttes komoly hangsúlyt fektet a védőmunkára. Ebben elsősorban az olaszok bizonyultak jobbnak, ahogy a támadások terén is. Bargnani ihletett formában kezdett, de Casspi és Fischer révén keményen kapaszkodott Izrael. Az olasz triplák viszont ültek, különösen Belinelli kezdett precízen, és a második negyed elején már több mint tíz egységgel vezetett Olaszország. Úgy tűnt, hogy hiába jöttek az olasz cserék, nem tört meg a taljánok lendülete, de Casspi és Fischer másként gondolták, s a negyed második felére fordulva, Mekel triplája után négy pontra jött fel Izrael. Az olaszok viszont felrázták védekezésüket, s a félidőig megnyugtató előnyt szedtek össze. Egyetlen problémájuk az volt, hogy Bargnani bokasérülést szenvedett, így a második félidőben már nem is lépett pályára.

Míg a fordulás után Mekel teljességgel egyedül maradt az egyik oldalon és komoly védekezésbeli problémákkal küzdött csapata, addig az olaszoknál Gentile megtáltosodott - 13 egységet hintett ebben a játékrészben - és társaival karöltve tolta húsz ponton felülre a differenciát, ezzel pedig minden érdemi kérdést lezárt az olasz válogatott. Nehezen is húzhatott volna újat Izrael, hiszen dobóhatékonyságuk messze volt a 40%-tól, ezzel szemben az olaszok úgy jártak 55%-os pontosság felett a duplák terén, hogy közben egy-egy hatalmas triplával (40%) demoralizálták ellenfelüket a harmadik negyedben. Az eddig epizódszerepig is alig jutó Della Valle hármasa után már elérte a különbség a 30 pontot, s hiába próbált Mekel vezetésével kapaszkodni Izrael, többre nem futotta erejéből. Olaszország magabiztosan, energiáit kímélve jutott a legjobb nyolc közé. 

Izrael legjobb dobói: Mekel 20/6, Eliyahu 12, Casspi 8/3
Olaszország legjobb dobói: Gentile 27/6, Belinelli 14/12, Della Valle 8/6

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus