Az olaszok már a 12 közt, a lengyelek nyeretlenek

A szlovéniai Európa-bajnokság negyedik játéknapjának kora esti rangadóin a veretlenek csatájában felülkerekedett Olaszország Finnországon, míg a lengyelek hiába jöttek vissza 20 pontos hátrányból Horvátország ellen és volt nyolc lehetőségük a fordításra, illetve az egyenlítésre, megúszták az újabb égést Jasmin Repesa fiai, akik immáron a továbbjutásra is esélyesnek tekinthetőek. Nézzük a részleteket!

C-csoport:

Horvátország (2-1) - Lengyelország (0-3) 74 - 70 (24-12, 17-20, 21-17, 12-21)

A 23-at szóró Bojan Bogdanovics főszereplésével gyorsan elrugaszkodott a legutóbb Grúzia ellen egyetlen kosárral nyerő Horvátország, s látszott is, hogy átszakadtak a gátak a délszlávoknál, míg a lengyelek egy utolsó pillanatokban elvesztett derbi után próbáltak talpra állni, de sokáig nem érezték a ritmust. Ugyanakkor hiába ment el 20-szal a horvát válogatott, az apró irányító, Szubarga (14 pont, 4 gólpassz, 3 szerzett labda) hozta a nem várt pluszt a lengyeleknél, az ő vezetésével, valamint Ignierski (22 pont, 12 lepattanó) remeklésével még időben megkezdte a nagy felzárkózást a Bauermann-legénység.

A negyedik etap derekán már látótávolságon belül voltak az eddig nyeretlen északiak, ám amint egy pontra közelítették meg a horvátokat, egyszerűen semmi sem esett be Koszarekéknek, akik mindenáron triplából akartak betalálni, de zsinórban nyolcszor tévesztettek célt, Bogdanovic pedig érdemben lezárta a találkozót, így a horvátok kerültek közel a Top 12-höz, míg a lengyelek ezzel a vereségükkel szinte biztosan búcsúznak a csoportkör végén. A vesztes félnél a sérülésből nemrég felépülő Marcin Gortat a maga 14 pontjával kitett magáért, de Maciej Lampe (6 pont, 10-ből 3 mezőnyből, 6 lepattanó) betlizett, tehát az ikertornyok most sem tudtak jól egymás mellett játszani, ráadásul a Koszarek (0 pont, 6 gólpassz), Ponitka (0 pont), Kelati (5 pont) külső sor újfent értékelhetetlen teljesítményt tett le az asztalra.

Horvátország legjobb dobói: Boj. Bogdanovic 23/6, Simon 14/6, Ukic 10

Lengyelország legjobb dobói: Ignierski 22/12, Szubarga 14/6, Gortat 14

 

D-csoport:

Olaszország (3-0) – Finnország (2-1) 62-44 ( 14-17, 17-9, 15-8, 16-10)

Ugyan ki gondolta volna hogy a D csoport 3. fordulójában Olaszország és Finnország játssza majd a veretlenek rangadóját? A két eleddig makulátlan mérlegű gárda Oroszország újabb meglepő vereségét követően, már annak tudatában feszült egymásnak, hogy a párharcuk győztese már a következő körben, és Ljubljanában érezheti magát. Talán a szünnap zökkentette ki a taljánokat, talán csak a nagy tornákon minden csapatot utolérő szokásos holtpont érte őket utol, de mérkőzés első felében nyoma sem volt annak tudatos és határozott támadójátéknak ami eddig őket ezen a tornán jellemezte, a továbbra is robogó finnek pedig remekül kihasználták Datoméék megingásait, közép távolról és kintről is jól dobva, elsősorban Sasu Salin (Szlovéniában légióskodik) és Teemu Ranniko (Salin klubtársa volt Ljubljanában) vezetésével 18. percig vezettek is, de mivel a Pianigiani-banda védekezésben ezúttal sem adta alább, a katasztrofálisan dobó itáliaiak fordítani tudtak ez eredményen.

A pokoli keménységgel és hatékonysággal védekező Aradoriék, már a közepésnél alig jobb dobószázalékkal is két számjegyűre tudták növelni előnyüket, továbbra sem játszottak jól, de az ekkor már kapkodóan és idegesen játszó északiak is sokat hibáztak, így nem tudtak faragni a hátrányukon. Hiába szerepelt a finnek keretében nem kevesebb mint 8 egykor Olaszországban pattogtató kosaras, az olaszok ezen a tornán debütáló 4 kisemberes játéka Henrik Dettmann alakulatán is kifogott. Olaszország döcögő kezdése után, kiemelkedő egyéni teljesítmény (Luigi Datome 10 pontjával a mezőny legeredményesebbje lett..) nélkül végül magabiztosan nyerte az ütközetet, és továbbra is veretlenül, fél lábbal már a legjobb 12 között várhatja a holnapi Görögország elleni, várhatóan a csoportelsőségről döntő rangadót. Komoly elkeseredésre a finneknek sincs okuk: a továbbjutásukhoz szükséges egyetlen győzelmet a törökök vagy a széteső oroszok ellen még megszerezhetik.

Olaszország legjobb dobói: Datome 10, Gentile 9/3, Cinciarini 9/3, Aradori 8, Cusin 8

Finnország legjobb dobói: Salin 8/6, Koponen 8, Rannikko 8/3

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus