B csoport: Újabb olasz triplaeső Belinelli vezetésével

Belinelliék szétlőtték az ukrán válogatottat is, a németek gyenge meccsén múlták felül Grúziát, hozta a kötelezőt Litvánia. 

B csoport

Grúzia - Németország 57-67 (19-19, 17-22, 16-14, 5-12)

Kőkemény védekezéssel indult az összecsapás, négy perc alatt négy-négy pontot tudtak szerezni a csapatok, rengeteg volt a hiba támadásban - ebbe hét eladott labda is belefért. Az első negyed közepén azonban valami megváltozott, hozzászóltak a sztárok (Pachulia és Schröder), a grúzoknál pedig Shengelia is előlépett, így elkezdtek potyogni a pontok. A második negyedet már két triplával és egy zsákolással kezdték a németek, de Grúzia tartotta a lépést, aprólékos munkával szerezték a pontjaikat Sanadzéék. A nagyszünetben végül öt ponttal vezetett Németország, Schröder már tizennégy, Pachulia és Shengelia pedig tíz-tíz egységnél járt - semmi sem dőlt el húsz perc alatt.

A fordulás után is maradt az állóharc, de Dixon hamar bebombázott két triplát, vezérletével pedig ismét fordítani tudott a grúz válogatott. Schröder védelembontásait ezúttal jól kezelték, de a német így is beszórt még hét pontot, igaz, gólpassza továbbra sem volt, az eladott labdákat viszont bőven gyártotta - ezzel együtt muszáj volt sokat vállalnia, a többiek ugyanis egyáltalán nem tudtak mit kezdeni támadásban. A záró etapban aztán mégis jött két Benzing-tripla, ami akkor a különbséget jelentette a csapatok között, a grúzoknál a Pachulia-Shengelia kettős is teljesen eltűnt a második félidőben, beleszürkültek a mezőnybe - ez döntőnek bizonyult. A két említett távoli dobás után sem tudtak már megújulni, a német védekezés jól zárt, így egy gyenge színvonalú meccsen aratta második sikerét a germán válogatott - az utolsó negyed egészen botrányosra sikerült, a grúzok összesen öt pontot tudtak szerezni.

Így elég volt Schrödertől egy felemás teljesítmény (23 pont, 8/19 mezőnyből, 1 gólpassz, 9 eladott labda), illetve két jó Benzing-dobás, Grúziának ezúttal ez is sok volt.

Grúzia legjobb dobói: Pachulia 14, Shengelia 12, Dixon 8/6, Sanadze 8/3
Németország legjobb dobói: Schröder 23/6, Benzing 11/9, Theis 6

Ukrajna - Olaszország 66-78 (19-16, 14-27, 15-16, 18-19)

Az első negyedben még úgy tűnt, hogy lehet keresnivalójuk az ukránoknak, Kravcov és Zajcev is többször betalált és a tíz perc során gyakorlatilag végig vezetett is a gárda - a játékrész végére aztán Pusztovij is megérkezett, ő is sokat tett hozzá. A második negyedben azonban elkezdtek ülni az olasz hármasok, Belinelli bő egy perc alatt hármat is elsüllyesztett, majd a nagyszünet előtt még egyet - vezérletével meglépett ellenfele elől a talján válogatott. A sok demoralizáló kinti dobás megfogta az ukránokat, ellenben feldobta az olaszokat, Datome, Aradori és Filloy is hozzátette a magáét, ez a brutális tűzerő pedig tízpontos különbséget eredményezett húsz percnyi játékot követően.

A második félidőben is lendületben maradt Olaszország, Datome ragadta magához a kezdeményezést, de az ukránok egyébként sem tudták tartani a lépést, teljesen más stílust képviseltek. Ahogy egy kicsit közelebb lopták magukat (Pusztovij villogott a festékben), mindig érkezett egy-egy távoli bomba, így a különbség nem csökkent, végig tíz pont körül mozgott. A záró etapban egyszer négy egységnyire közelített Ukrajna, de erre is bevert egy -egy hármast egymás után Datome, Aradori és Belinelli, az utolsó percekre pedig már végleg eldőlt a küzdelem. Belinelli végül újabb parádés estét zárt (26 pont, 6/12 tripla), de az említett nehéztüzérséggel kiegészülve összesen tizenhét hármast rámolt be az olasz csapat 55%-os hatékonysággal - a gárda így 2-0-s mérleggel várhatja a folytatást. 

Ukrajna legjobb dobói: Pusztovij 21, Kravcov 11, Lukasov 9/6
Olaszország legjobb dobói: Belinelli 26/18, Aradori 13/9, Filloy 12/12, Datome 12/9

Izrael - Litvánia 73-88 (23-19, 14-19, 14-33, 22-17)

Az első félidőben még jól játszott a Mekel-Howell-Casspi trióra építő Izrael, az első negyedet meg is nyerte a társaság - jól dobtak kintről-bentről, védekezésben is megoldották a feladatot, így ők jártak előrébb. A második negyedben már feljebb kapcsolt Litvánia és főleg a festékben vette át az uralmat, de még csak nem is kellett extra teljesítmény Valanciunastól, alapjátékokkal, pontos labdajáratással jutottak el folyamatosan a gyűrűig. 

Ez azonban főleg csak a fordulás után csúcsosodott ki, amikor az addig nagyjából egál meccset gyakorlatilag eldöntötte a litván válogatott. Ebben a tíz percben tizenkilenc pontot vertek ellenfelükre Maciulisék, egészen parádés támadójátékot produkáltak úgy is, hogy nem kellett nekik extra kinti dobóforma - a gyűrű közeléből viszont nagyon pontosan céloztak, ráadásul maximálisan domináltak a lepattanózás terén. A záró etap már csak formalitás volt, a különbségen kívül nem maradt más kérdés, stabilan húsz pont körüli előnnyel gazdálkodhatott a litván válogatott. 

Izrael legjobb dobói: Howell 20, Mekel 18/3, Casspi 15/9
Litvánia legjobb dobói: Ulanovas 18/3, Gudaitis 16, Kuzminskas 16/6

 

fotó: FIBA.com

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus