Beharangozó: Eb-középdöntőkör - 2. nap

Szlovénia és Görögország személyében két olyan csapat találkozik ezen a napon, mely hagyományosan erős csapatot állít ki a világversenyekre, de ebben az esetben csak a 4 – 1-es csoportmérlegeik és a második helyen való továbbjutásaik támasztják ezt alá, a mutatott teljesítményeik és a kereteik relatív gyengesége viszont cseppet sem. Tippeljetek a nyereményjátékunk keretein belül!

A fókuszban: F-csoport: Szlovénia – Görögország (19:45 - Sport2, Méhes Gábor, Tőrös Balázs)

Ahogy fentebb említettük, felettébb érdekes a helyzet ennél a két alakulatnál, de a sors és a szerencse nem kis mértékben kedvezett nekik, hiszen a párhuzamos hatosba mérhetetlenül erősebb gárdák kerültek, így könnyen kiharcolhatja a legjobb nyolc közé kerülést az a csapat is, mely a mai erőpróbán gyengébbnek mutatkozik és elbukik. Persze, senki sem akar olyan helyzetbe kerülni, ami után már nem lenne egy hibázási lehetősége sem. Az Eb lebonyolítási rendszere nagy mértékben kedvez a nézőknek – és jóval kevésbé azoknak a válogatottaknak, melyek nem rendelkeznek igazán mély kerettel, hiszen egy ilyen jellegű sorozatterhelés alkalmával, ahol valóban minden egyes mérkőzés eredménye számít, nem lehet jelentősebb hullámvölgyeket megengedni. A szlovéneknél és a görögöknél is ki lehetne állítani a hiányzókból egy-egy olyan erősségű csapatot, mely minimum olyan erős lehetne, mint a litvániban jelenleg is küzdő alakulataik. Ezzel mindent elmondtunk a helyzetről, de továbbra sem szabad elfelejtenünk, hogy ebben a közegben, azaz az F-jelű hatosban még ezekkel a fegyverekkel is a potenciális élbolyba tartoznak, az elvárások és a név pedig köteleznek. Mielőtt túlzottan lehúznánk a két kosárnagyhatalom aktuális válogatottját, mondjuk el, hogy azért már ezen a viadalon is megmutatták, hogy ebben az összetételben is képesek magas szinten kosárlabdázni. Déli szomszédaink az oroszok ellen az előző fordulóban egy igen príma találkozót vívtak meg és csak egy egészen elképesztő végjáték után kellett fejet hajtaniuk. Valami hasonlóban reménykedhetünk a színvonalat tekintve ezen az összecsapáson is, de ehhez szükség lesz mind a két félre.

A görögöknél is vannak gondok, a „balkáni csoportban” a 4 – 1-es győzelem – vereség mutató ellenére is kijött minden gyengeségük, bőven van tehát izgulni valója Calathes-éknek. Vannak olyan csapatok, ahonnan ha kiveszik a vezér(eke)t, akkor összeomlik az egyébként jó kiegészítőemberekből álló gárda és vannak olyan alakulatok, melyek hasonló helyzetben egyenesen megtáltosodnak. Noha ez utóbbi is helyenként igaz volt a hellénekre, mi inkább az előbbi csoportba sorolnánk őket, de ez egy darabig nem fog realizálódni a pályán és az eredményekben az említett riválisok relatív gyengesége miatt. A szlovének már egy olyan szintet képviselnek, ahol ez némileg kijöhet, de ahogy említettük, náluk is vannak bőven hiányosságok, így inkább a kiegyenlített küzdelem felé billenhet a mérleg nyelve. És végezetül elérkeztünk a sarkalatos ponthoz, a győzni tudáshoz. Nos, itt mutatkozik meg igazán, hogy egy-egy vezéreit vesztett alakulat melyik véglet felé mozdul el. Igazán még nem jöhettünk rá, hogy a görögök és a szlovének felelősségtologatók-e ilyen szituációban ezekkel a keretekkel vagy pedig új hősök születnek majd náluk az Eb további szakaszában. Ma akár ez a kérdés is eldőlhet, mi mindenképpen azt várjuk, hogy az említett szituáció előálljon és a clutch playerek vagy azok hiánya megmutatkozzon.

Forrás: sportfogadas.ws

F-csoport

Macedónia – Grúzia (15:30)

A hatalmas meglepetésre csoportelsőként és két győzelem mellett nulla vereséggel a középdöntőbe érkező macedónok ezen a napon gyakorlatilag továbbjuthatnak. Nem akármilyen dolog ez McCaleb-éktől, de az életben maradásért küzdő grúzok ehhez nem fognak szimplán csak asszisztálni. Pachulia-éknál már felfedezhetőek voltak a csapatjáték jelei az előző fordulókban – sőt, mondhatni ennek köszönhetően jutottak tovább, szintén némi meglepetésre. Toronymagas esélyesek a macedónok, de benne van a pakliban, hogy csak egy kiélezett derbi után gyűjtik be a sikerárt járó két pontot.

Oroszország – Finnország (17:00)

Első ránézésre sima orosz siker, ám valójában ennél árnyaltabb a kép. A pótselejtezőből kijutó, mostanra már a legjobb 12 között járó finnek még ebben a mezőnyben is példásan stabil, kiegyensúlyozott kosárlabdát játszanak, ez pedig eddig hatalmas előnyt jelentett nekik. Az oroszok erősek, de szépen hullámzanak – akkor is, ha az előző körben 5-ből 5 mérkőzést megnyertek. Ma sem lehet mérget venni a diadalukra, de azért az már tényleg óriási meglepetés lenne, ha Koponenék egy esetleges bravúrral ma életben tartanák a negyeddöntőbe jutási esélyeiket.

Felhívás: Tegnaptól kezdve egy nyereményjátékban is részt vehettek!

A középdöntőtől kezdődően a Kosár Eb ideje alatt olvasóink a Sportfogadás WS és a Kezdő5 közös tippjátékában vehetnek részt, a lényeg, hogy találd el a mérkőzések győztesét, gyűjts minél több pontot és zsebeld be a legjobban tippelőnek járó nyereményt.

Szabályok:
1. A tippjáték két nagyobb szakaszból áll majd:
- középdöntős csoportkör
- negyeddöntőtől a döntőig a kieséses szakasz
2. Minden szakasz után győztest hirdetünk, nyereménye lentebb található.
3. A két szakasz egymástól független, vagyis mindenki játszhat, attól függetlenül, hogy már játszott esetleg az első körben is.

Pontszámítások:
Mérkőzés győztesére érkező helyes tipp: 3 pont;
Hossza
bbításos győzelemre érkező helyes tipp esetén 2 pont; (kétesély tipp)
Döntetlen tipp esetén 5 pont;
(nem kétesélyes tipp, simán single X)

Holtverseny esetén a játékosok között a több három pontos tippet adó kerül ki győztesen.

Nyeremények:
És akkor röviden, hogy miért is érdemes velünk játszani. A legjobban tippelő játékosok nyereményben részesülnek. Az SWS és a Kezdő5 is kosárra dobott, csont nélkül 15$-t ajánl fel a szakaszgyőzteseknek.
A nyereményeket Monyebookers-es számlára folyósítunk. Csak Moneybookers-es számlára tudunk utalni, vagyis akinek még nincs ilyen MB-s számlája, annak érdemes egyet készíteni, az egész kb. 5 percet vesz igénybe, a regisztráció ingyenes.

A játékban való részvétel egyetlen feltétele, hogy a Sportfogadás WS Facebook oldalára nyomj egy like-ot.

A tippeket a Sportfogadás.ws oldalon az adott fordulóhoz megjelent cikkhez hozzászólásként lehet megtenni. Hozzászólásnál nevet és e-mail címet kell megadni, az e-mail cím a Facebookon is használt cím legyen vagy Facebookos hozzászólásként is meg lehet adni egy tippet, ilyenkor értelemszerűen azonosítva vagytok.

A tippjáték első szakaszában (középdöntő) a következő mérkőzésekre lehet leadni a tippeket:
E csoport
2011. szeptember 07.
Németország – Spanyolország 
Törökország – Franciaország 
Szerbia – Litvánia 
2011. szeptember 09.
Spanyolország – Szerbia 
Németország – Törökország 
Litvánia – Franciaország 
2011. szeptember 11.
Szerbia – Törökország 
Franciaország – Spanyolország 
Litvánia – Németország

F csoport
2011. szeptember 08.
Grúzia – Macedónia 
Finnország – Oroszország 
Szlovénia – Görögország 
2011. szeptember 10.
Grúzia – Finnország 
Macedónia – Szlovénia 
Görögország – Oroszország 
2011. szeptember 12.
Szlovénia – Finnország 
Görögország – Grúzia

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus