Ben Gordon ott lehet a brit válogatottban

Bő keretet hirdetett egyik Eb-selejtezős csoport ellenfelünk, Nagy-Britannia - Ben Gordon mellett az egykor Kaposváron is megforduló Fahro Alihodzic is a 24 fő között van, Luol Deng és Joel Freeland viszont nincs.

Kihirdette bő, 24 fős keretét Joe Prunty, a Milwaukee Bucks segédedzője és a brit válogatott szövetségi kapitánya. Prunty jelenlegi csapatában ott van az egykor szebb napokat is megélt Ben Gordon, aki soha nem volt még válogatott, most viszont örülhet, hogy ide befér - a 33 éves dobóhátvéd 2009-es, Chicagóból való távozása óta nem sok minden jó csinált az NBA-ben, október óta pedig egyetlen percet sem játszott sehol.

Gordon mellett érdekességként meg lehet említeni azt a Fahro Alihodzicot, aki 2 éve megbukott kaposvári próbajátékán, leigazolás után még októberben el is küldték a somogyi csapattól - nála jóval ismertebb név Kieron Achara (Hanga Ádám volt csapattársa), Ogo Adegboye, Dan Clark, Andrew Lawrence, Gabe Olaseni, illetve az NCAA-ben az Ivy League-ben tavaly és idén is a legjobb játékosnak megválasztott Justin Sears.

A hiányzók közül a legnagyobb nevek Luol Deng és Joel Freeland, a két játékos ezúttal sem játszik majd a nemzeti együttesben, de ez náluk nem újdonság, Devon Van Oostum sem lesz ott az Eb-selejtezőkön, ahogy a válogatottól a hónap elején visszavonuló csapatkapitány, Drew Sullivan sem - ő 2006 óta először fog hiányozni a nemzeti csapatból, ez azért elég nagy változásokat hozhat a briteknél.

A britek 24 fős, bő kerete (ez fog előbb 16, majd 12 főre szűkülni):

Kieron Achara, 6’10’, csatár, Glasgow Rocks*
Ogo Adegboye, 6’0, hátvéd, Viola (Olaszország)
Fahro Alihodzic, 6’10, center, Promitheas (Görögország)
Matthew Bryan-Amaning, 6’9, csatár, San Lorenzo (Argentina)
Eric Boateng, 6’10, csatár, Blois (Franciaország)
Chris Caird, 6’7, csatár, Tindastoll (Izland)
Dan Clark, 6’10, csatár, Andorra (Spanyolország)
Ali Fraser, 6’7, csatár, Leeuwarden (Hollandi)
Rob Gilchrist, 6’9, csatár, Peristeri GS (Görögország)
Ben Gordon, 6’3, hátvéd – szabadügynök
Ashley Hamilton, 6’8, csatár, Lavrio (Görögország)*
Joe Hart, 6’4, hátvéd, Araberri (Spanyolország)
Kyle Johnson, 6’4, hátvéd, Novipiu Casale (Olaszország)
Andrew Lawrence, 6’2, hátvéd, Gipuzkoa (Spanyolország)
Ben Mockford, 6’2, hátvéd, Caceres (Spanyolország)
Gareth Murray, 6’7, csatár, Glasgow Rocks*
Will Neighbour, 6’10, csatár, Surrey Scorchers
Teddy Okereafor, 6’4, hátvéd, Rider Egyetem (USA)
Gabe Olaseni, 6’10, csatár, Dinamo Sassari (Olaszország)*
Justin Robinson, 6’2, hátvéd, Trikalla (Görögország)
Will Saunders, 6’7, csatár, Angelico Biella (Olaszország)
Justin Sears, 6’8, csatár, Giessen 46ers (Németország)*
Zak Wells, 7’0, center, Leeds Force
Alex Young, 6’1, hátvéd , UC Irvine (USA)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus