Blöff vagy baszk adóparadicsom a Hanga-saga hátterében?

A tekintélyes katalán sportlap, az El Mundo Deportivo értesülései szerint nincs még vége Hanga és Larkin átigazolási szappanoperájának.

Bár nemrég a nemzetközi sportsajtóval egyetemben még arról írtunk, hogy úgy tűnik, Hanga Ádám (és Shane Larkin is) aláírja azt szerződést, amellyel eddigi klubjuk, a Saski Baskonia kiegyenlíti az FC Barcelona a két játékossal már kialkudott megállapodását, a katalán (így a Barcelona irányába nemcsak kapcsolatokkal és forrásokkal, de erős elfogultsággal is bíró) El Mundo Deportivo azonban úgy tudja, ahogy ez, úgy Hangáék maradása is erősen kérdéses még a baszkoknál. Jelen állás szerint két hivatalos közleményünk van: egyfelől tudjuk, hogy az FC Barcelona megállapodott és szerződtetné Hanga Ádámot és Larkint, másfelől már az is biztos, a Baskonia jelezte az ACB liga felé, „meccseli” ezeket a szerződéseket.

Ha Ádámék szempontjából vizsgáljuk a történéseket, úgy két út áll (vagy állhatott) előttük: vagy aláírják a Baskonia szerződését, vagy 5 napon belül az ACB ligán kívül „találnak” új klubot, ez lehet akár az NBA, akár más európai klub, de ad abszurdum még a spanyol másodosztály, a LEB is, hiszen már utóbbira sem vonatkoznak az aktuális helyzetet okozó „derecho de tanteo” (így hívják ezt a speciális spanyol szerződésopciós passzust) normatívái.  Ha  5 napon belül nem találnak vagy jelentkezik olyan nem spanyol (a teljesen irreális spanyol alsóbb osztályú lehetőséget zárjuk ki) klub, amellyel Hanga és/vagy Larkin meg tud és meg akar egyezni, akkor a két játékosnak kötelező aláírnia a Baskonia kontraktusát. Hanga Ádám esetében ez az 5 napos határidő, ha és amennyiben még nem írt alá eddigi klubjához, július 17-én hétfőn jár(na) le.  

Ha az átigazolási történet egy másik, és kétségkívül fontos oldalát, a "piszkos anyagiakat" járjuk körbe, találunk érdekességet. Úgy tudjuk, Hanga Ádám számára az FC Bacelona 3 évre bruttó 7.5 millió eurót kínált, míg Shane Larkin esetében 2 évre 5.5 milliót (egyes források szerint 6 milliót). A sajtóban szereplő bruttó összegek ellenére a játékosok felé tett ajánlatok azonban már nettó összegeket tartalmaznak, és itt lép főszerepbe a katalán, illetve a baszk autonómia, ugyanis a két spanyol tartomány saját autonómiáján belül önálló adórendszerrel rendelkezik. Ezen oknál fogva a Katalóniában székelő FC Barcelona nettó ajánlata 48%-os adóterhet jelent a katalán klubnak, míg az ugyanakkora összegű nettó szerződés Baszkföldön csak 25%-os adóterhet jelent a Baskoniának.

Itt meg kell azt is említenünk, hogy általános az a vélekedés, hogy hiába a nagyon kedvező adózás, ezek az összegek irreális terhet jelentenének annak a Baskoniának, amely az Euroliga topcsapataihoz képest lényegesen alacsonyabb büdzsével bír. Hogy ezt számokban is érzékeltessük, a Saski Baskonia éves költségvetése 15 millió euró körül mozoghat, és ez a 16 tagú Euroliga mezőnyében is csak hozzávetőlegesen a 10. helyre lenne elég. A CSZKA Moszkva 40, a Fenerbahce és a Real 28-30, az FC Barcelona 25-26 millió, de még az a EA7 Milano is 24 millió euróból gazdálkodik, akik a mögöttünk hagyott évad végén az Euroliga tabelláját zárták. Emiatt többen, így az El Mundo Deportivo szakírója is úgy véli, pusztán blöffölt, és 19-re lapot húzott a Saski Baskonia azzal, hogy papíron meccselte a Barcelona ajánlatát, és így próbál még némi átigazolási díjat kicsikarni a katalán óriásklubtól. Ez a blöff pedig akár be is jöhet, mert mint azt a katalán sportlap szerkesztője is megemlíti, az FC Barcelona továbbra is elsőszámú célpontjai között tekint Hanga Ádámra és Shane Larkinra, és még mindig elkötelezett a leigazolásuk iránt.

 

fotó: El Mundo Deportivo

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus