Bombameglepetés: Litvánia döntős, kiesett Szerbia!

Az eddig hibátlan szerb válogatott borzasztóan dobott a litvánok ellen, akik kihasználták ezt és drámai hajrában bejutottak a döntőbe. 

 

Európa-bajnokság, elődöntő

Szerbia - Litvánia 64-67 (17-22, 17-13, 9-13, 21-19)

Ugyan Teodoszics gyors öt pontjával kezdődött a mérkőzés, 7-7 után elfogyott az erő a szerb támadásokból, a litvánok pedig Valanciunas vezérletével egy 10-0-s futással meg is léptek - sőt, a pár pontos előnyt meg is tartották a negyed végéig. A center elöl-hátul úr volt a palánk alatt, csapata pedig olajozottan és koncentráltan dolgozott, eközben a szerbek sorozatban öt dobást rontottak el - a különbség tíz pont fölé hízott. A gödörből a félidő utolsó perceiben jött ki Szerbia, Raduljica egyre inkább elkapta a fonalat, jöttek a büntetők és Markovics is beemelt egy hármast - eközben a túloldalon éppen pihent Valanciunas, így a nagyszünetben már csak egy egységgel állt jobban Litvánia.

A fordulás után is folytatódott a gyenge támadójáték mindkét oldalon, a szerbek rögtön egy háromperces pontcsenddel kezdtek, így a Kalnietis-Kuzminskas duó vezérletével továbbra is a litvánok jártak előrébb. Egészen hihetetlen, hogy az Eb eddigi legjobb támadócsapata képtelen volt pontot szerezni, a litván védekezés teljesen elvette a játékuk ritmusát - már a jó helyzeteket is rendre mellédobták Bjelicáék. Büntetőkkel azért a negyedik negyed közepén sikerült felzárkózniuk, miután gyakorlatilag a kezdő ötös a kispadon figyelt, de a litvánoknak mindenre volt válaszuk - ugyan Kalnietis eladta nyolcadik labdáját, de ezt egy hatalmas hármassal kompenzálta. Az utolsó két perc idegőrlő feszültséget hozott, túlvállalt támadáson, értelmetlenül beütött faultok után négy ponttal vezetett Litvánia - erre azonban Teodoszics egy egészen hihetetlen triplát süllyesztett el, amivel visszahozta a meccsbe övéit. Seibutis ugyan elrontott egy büntetőt, de Bogdanovic elsiette az ellentámadást, így drámai körülmények között, óriási meglepetést okozva Litvánia jutott döntőbe - az eddig hibátlan Szerbia pedig csak a bronzéremért játszhat Franciaországgal. Teodoszicsék 33%-kal dobtak mezőnyből, kulcspillanatokban szinte folyamatosan hibáztak, így megérdemelten jutottak döntőbe Kalnietisék. 

Szerbia legjobb dobói: Teodoszics 16/6, Raduljica 10, Bjelica 10/6
Litvánia legjobb dobói: Valanciunas 15, Seibutis 13, Kuzminskas 13

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus