D csoport: Kőkemény csatát nyert meg Oroszország

A szerbek egy fordulatos meccset nyertek meg a lettek elleni találkozó utolsó három percében a 30 pontos Bogdan Bogdanovics vezetésével. Hiába villogott a britek két magasembere, túldobta őket a belga támadógépezet. 

D csoport

Belgium - Nagy-Britannia 103-90 (24-26, 30-27, 19-14, 30-23)

Érdekes és látványos mérkőzést vívott egymással a két csapat, amelyen záporoztak a pontok. A briteknél elsősorban az Olaseni-Clark magasember-duóra építettek, előbbi bentről, utóbbi főleg kintről büntetett és csapatszinten egészen parádésan dobtak ebben a szerkezetben, míg a belgáknál jobban megoszlottak a terhek, több játékos is fel tudott lépni támadásban. A védekezéssel kevésbé törődtek a felek és talán ennek (is) köszönhetően az első félidő során végig fej-fej mellett haladtak - a nagyszünetben egy ponttal éppen Belgium állt jobban.

A harmadik játékrészben kicsit csökkent az iram, többet hibáztak a csapatok és ebből a britek jöttek ki jobban, volt már nyolcpontos előnyük is, de a negyed utolsó percei már a belgákról szóltak: egy 18-4-es (!) rohamot produkáltak Van Rossomék, ezzel pedig megfordították a találkozót. Ez döntőnek bizonyult, a záró etap elején De Zeeuw bevert egy hármast, majd egy közelit is, Salumu újabb hármasát követően pedig már megvolt a közte tíz - innen nem volt visszaút, behúzta a találkozót Belgium. Ezt elsősorban a kategóriákkal nagyobb tűzerőnek (14/38 kintről, a britek csak 5/20) és a magasan megnyert (47-33-ra) lepattanózásnak köszönhették - volt négy komoly teljesítményt nyújtó emberük támadásban, míg a remeklő két brit magasember ezúttal nem ért győzelmet. 

Belgium legjobb dobói: De Zeeuw 21/6, Van Rossom 19/9, Tabu 18/3
Nagy-Britannia legjobb dobói: Olaseni 21, Clark 20/12, Achara 14

 

Szerbia - Lettország 92-82 (21-24, 24-23, 20-13, 27-22)

A szerbek nem kezdtek túl jól, a lettek Dairis Bertans és Porzingis vezetésével 6 perc játék után dupla annyi dobott pontnál jártak (7-14) - előbbit abszolút nem tudták tartani Szasa Djordjevics fiai, 11 pontnál járt hat és fél perc elteltével. Büntetőkkel 12 pontra is meglépett Lettország a 8. perc közepére (10-22), de a negyed vége egyértelműen a szerbeké volt, akik Marjanovics és Lucsics pontjaival közelítették ellenfelüket. Az első 10 percet Bogdanovics hármasa és hárompontos lett előny zárta (21-24), de a második negyedben a 14. perc közepére már egyenlítettek is a szerbek - ekkor a lettektől csak Porzingis tudott eredményes lenni, míg a túloldalon a Bogdanovics-Lucsics-Marjanovics trió vezette továbbra is a csapatot (30-30). A vezetést is átvette Szerbia az ekkor pocsékul játszó lettekkel szemben (39-32), a negyed vége azonban ezúttal Lettországé volt - a két Bertans és Peiners kosaraival visszavette a vezetést az északi együttes a nagyszünetre (45-47).

A fordulás után Gudurics egymaga fordított a felvonást megint pocsékul kezdő lettek ellen, akik négy és fél percig összesen egy kosarat jegyeztek (53-49). Macsvan, Kuzmics és Miloszavljevics kosaraival a 28. percre megléptek déli szomszédaink (62-54). Peiners vezetésével megint megindult felfelé Lettország, de 5 pontot így is megőriztek a szerbek az előnyükből az utolsó 10 percre (65-60). A negyedik negyedben eleinte úgy tűnt, hogy a Macsvan-Marjanovics-Bogdanovics trió lehozza a meccset Szerbiának, tartották 6-8 pontos fórjukat, viszont a 37. perc végén Porzingis triplájával már a lettek vezettek egy 10-0-s rohamnak köszönhetően (73-75). Bogdanovics, Jovics és Gudurics azonban kevesebb mint egy perc alatt csináltak egy 7-0-s szerb sorozatot, és bár mindent megpróbáltak a lettek, hogy újra náluk legyen az előny, a szerbek kitűnően büntetőztek. Végeredményben 92-82-re nyert Szerbia egy fordulatos és összességében szoros meccsen - érdekesség, hogy a 30 pont Bogdan Bogdanovicsnál válogatottbeli egyéni csúcs.

Szerbia legjobb dobói: Bogdanovics 30/9, Macsvan 14, Marjanovics 13.
Lettország legjobb dobói: Dai. Bertans 23/9, Porzingis 18/9, Dav. Bertans 16/3.

Törökország - Oroszország 73-76 (15-20, 18-16, 18-19, 22-21)

A hazai csapatnál nem léphetett pályára Dixon, így a karmesteri pálca kérdés nélkül Cedi Osmanhoz került, aki ezt rendkívül komolyan is vette, borzasztóan elszántan és agresszíven kosárlabdázott támadásban, abszolút rá épített a török válogatott. Nem is ez volt azonban igazán érdekes, hanem a védekezésük, hiszen gyakorlatilag a teljes mérkőzés során egy nagyon kellemetlen egészpályás letámadást alkalmaztak, amire rásegített a csúszós Eb-labda is (erre minden csapat panaszkodik), ezzel komoly gondokat okoztak Oroszországnak. Mégis megoldották a feladatot Shvedék a rengeteg eladott labda ellenére, borzasztó pontosan dobtak, remekül állták a sarat és rengeteg faultot harcoltak ki, nagyon hamar bónuszba kerültek. Ennek köszönhetően hiába Osman és a török letámadás, az első negyed hajrájától kezdve végig az orosz együttes vezetett.

A fordulás után egyre több lett a hiba és az eladott labda, de Mozgov folyamatosan megbízható opciót jelentett az oroszoknak, míg a törökök továbbra is a már húsz pontig jutó Osmanban bízhattak támadásban, rajta kívül nem nagyon volt stabil fegyverük. A hazai közönség buzdítása mellett azért ki tudtak egyenlíteni, de egy-két rossz ütemben beütött fault (dudaszó előtt tripladobás közben például), illetve egy technikai miatt lehetőséget adtak Shvedéknek, hogy összeszedjék magukat és ismét meglépjenek néhány ponttal, bár a török agresszivitás egyre jobban rátelepedett a meccsre. Erden is hozzászólt, egyre többször kellett őt beduplázniuk az oroszoknak, de mégis higgadtabban tudtak kosarazni Mozgovék, kevesebbet hibáztak.

Egylabdás végjáték lett belőle, a törökök azonban rengeteg rossz döntést hoztak, Erden kipontozódott, az utolsó fél percbe lépve pedig Shved elsüllyesztette a meccslabdát: egypontos orosz előnynél dobott egy óriási triplát Güler arcába. Ez volt a döntő momentum, így borzasztó kemény, fárasztó játéka ellenére vereséggel rajtolt a házigazda Isztambulban. Osman (28 pont, 7 pattanó, 4 gólpassz, 7 labdaszerzés) egymaga kevésnek bizonyult, az oroszoknál Shved (22 pont, 4 gólpassz, 7 eladott labda) és Mozgov (20 pont, 9 lepattanó, 2 blokk) is hozta magát, így parázs, végletekig kiélezett összecsapáson aratott győzelmet Oroszország. 

Törökország legjobb dobói: Osman 28/9, Veyseloglu 11/3, Erden 11
Oroszország legjobb dobói: Shved 22/12, Mozgov 20, Fridzon 8, Zubkov 8/3

 

fotó: FIBA.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus