EB felvezető - A - csoport - 3. rész

Gödörben a törökök, liftező litvánok, szélsebes spanyolok, bombázó britek, lelkes lengyelek. Ez az 5 csapat már biztosan ott van az „A” jelzésű szextettben. Mai epizódunkban a gárdák selejtezőbeli szerepléséről, felkészülési mérkőzéseiről olvashattok.

Spanyolország:

A regnáló címvédő alanyi jogon lesz ott a szeptemberi megmérettetésen. A 2009-ben, Lengyelországban megszerzett arany volt történetük legfényesebb érme, kijárt nekik ezután a történelmi tett után, hogy nem kellett selejtezőt vívniuk. A legjobb hír már a felkészülés megkezdése előtt érkezett a spanyolokhoz. Az Oklahoma City Thunder fiatal centere, Serge Ibaka megkapta az állampolgárságot, így már spanyolként vonulhatott edzőtáborba. Sergio Scariolo jelezte, hogy nagyon sok jó tulajdonsággal rendelkezik Ibaka, de még fejlődnie kell, különösen támadásban. Nem csoda, hogy a szövetségi kapitány a tökéletességre törekszik. A Gasol testvérekkel a palánk alatt Ibaka és Felipe Reyes talán a legkomolyabb frontcourt lehet Litvániában.

Az első hazai találkozó sok jót nem tartogatott a vendég gallok számára. Pau Gasol vezetésével (19 pont) már a félidőben nem volt kétséges a győztes kiléte (45-21). A hátralévő kétszer tíz percben rengeteg csere volt a hazaiaknál, sok variációt kipróbáltak, győzelmüket semmi nem veszélyeztette. Navarro, Ibaka 9, Victor Claver 8, Marc Gasol 7 pontot termelt. A túloldalon Tony Parker jutott tíz egység fölé, 15-el zárt. Nem titkolózott sokat egymás előtt a litván is a spanyol csapat annak ellenére, hogy már ebben a csoportban is összefutnak. Madridban 90-78-os spanyol siker született, úgy hogy Scariolo legényei végig kézben tartották a meccset. Két nappal később, augusztus 15-én 6000 néző előtt ünnepelték Pau Gasol és Juan Carlos Navarro válogatottba kerülésének 10. évfordulóját, szép szám, meg kell hagyni. Az ünnep is hasonlóra sikerült, hisz a félidei 55-27-es állás már előrevetítette, hogy a bolgároknak nem lesz sok keresnivalójuk. Az addig is remeklő Llull (17 pont) egy gyönyörű alley hoop-al húzta feljebb a hangorkánt a negyedik negyedben! A vége 96-59 a hazaiaknak. A két ünnepelt volt a legjobb dobó Llull mellett. Gasol 15, Navarro 19 egységig jutott.

Litvánia:

Rendezőként a litvánoknak nem volt semmi más teendőjük, mint egy szép és színvonalas Európa-bajnoksághoz szükséges feltételeket megteremteni, illetve egy olyan ütőképes csapatot összehozni, amely joggal pályázhat az aranyéremre. Hisz mi más lehet Jacikevicius-ék fő célja, mint otthon tartani a legfényesebben csillogó érmeket?!

Az első találkozóra augusztus 4-én került sor Szlovénia ellen, úgy hogy nem játszott Jasikevicius, Gecevicius, Jankunas, Petravicius és Jonas Valanciunas. A vendégek egy komoly futást produkálva jöttek fel a 3. negyedben és a végjátékra nehéz helyzetbe hozták a litvánokat, annyira, hogy 2 ponttal ők álltak jobban a lefújáskor. Songalia-ék elvesztették az első meccset. A csehek elleni ütközeten mutatkozott be a felnőtt válogatottban Valanciunas, rögtön egy brutális 26 pont, 11 lepattanós teljesítménnyel. Soha rosszabbat. Majdnem 20 pontos előnyről hagyták feljönni a cseheket, de a meccs vége már ismét sima volt, miután eszméltek a hazaiak. Petravicius 12, Jasikevicius és Motiejunas (másnap kikerült a keretből) 11-11 pontot dobott. (94-73) Augusztus 11-én az orosz válogatott udvariatlan vendég volt, Mozgov (18 pont) és Kirilenko (17 pont) vezérei voltak a gárdának, mely folyamatos nyomás alatt tartotta a litvánokat. Amikor feljebb zárkóztak volna a 3. negyedben, akkor ismét kivágtak egy hajrát és bebiztosították győzelmüket. (76-91) Petravicius és K. Lavrinovic hiányában Jankunas volt a legeredményesebb (15 pont), őt követte Valanciunas (14), Songalia (12) és Jasaitis (11). Nem voltak valami boldogok a litván szurkolók, csapatuk Spanyolországban negyedik mérkőzésén harmadszor volt kénytelen vesztesen elhagyni a pályát. Valanciunas és társai nem tudták kontrolálni a spanyolok belső játékát. A két Gasol, Ibaka és Felipe Reyes is remekül játszott, pillanatokra sem forgott veszélyben a piros-sárgák győzelme. (78-90)

Nagy-Britannia:

Nekünk magyaroknak sokáig nem kell ecsetelni, hogy miként is lehet ott Nagy Britannia az Európa-bajnokságon. Saját selejtezőcsoportját megnyerve, most szerepelhet másodszor kontinensviadalon a nemzeti csapatuk. Chris Finch szövetségi kapitány együttese épp a magyar válogatott ellen kezdte meg a selejtezősorozatot, Szolnokon. Hangáék meglepően jól kezdték a találkozót, de a félidőben már úgy festett, hogy sima győzelmet aratnak a szigetországiak, 51-38-ra vezettek. Hiába fordult a kocka azok után, hogy csináltunk egy 10-0-ás rohamot és egyenlítettük, nem sokkal később Deng triplája már 71-71-et eredményezett. A végjátékban pedig már bebiztosították győzelmüket a palánk alatt uralkodó Mensah – Bonsu (14/3 pont, 18 lepattanó), Renking (16/6 pont) és Deng (32/15 pont, 9 lepattanó, 3 gólpassz) hathatós segítségével, (91-82).   A végjátékban 84-85-re vezettek a macedónok, 6 másodperc volt hátra, Bryan-Amaning faultolta Sokolov-ot aki mindkettő büntetőt beszórta. Aztán gondolták, hogy Mensah-Bonsu (27 pont, 9 lepattanó, 57,1 % mezőnyből, 2 szerzett labda, 2 blokk) gyenge büntetőző ütöttek rajta egy faultot a vendégek. Annak rendje és módja szerint ki is hagyta a dobásokat a center, de Deng-hez (23/6 pont, 11 lepattanó, 9 gólpassz) került a laszti, aki 2 másodperccel a vége előtt bevágta az egalizáló triplát. Ezzel a lélektani előny átbillent a hazai oldalra, amit más nem is szemléltet jobban, mint az, hogy a hosszabbítást (a meccs másik hőse Mensah-Bonsu 9 pont) 17-9-re nyerték, a végeredmény (104-96). Ezt követően Boszniába utaztak. Gordic és Dedovic hiányában nem volt könnyű dolguk a hazaiaknak, de még így is a félidőben nekik állt a zászló. Varda és Bajramovic felvette a versenyt, de Domercant jobbára csak visszahúzta csapatát. A végjátékig volt esélye a sárga-kékeknek a győzelemre. Talán a britek sem hittek benne, hogy a Deng – Mensah-Bonsu páros (16-16 pont) mellett lesz még aki képes vezér lenni. Aznap volt két ilyen játékos is. Clark 5-ből 5 triplát hintett, 23/15 ponttal, 5 lepattanóval, a másik delikvens Reinking pedig 21/9 ponttal és a végjátékbeli remek büntetőzésével segítette győzelemre nemzeti csapatát. (84-80) Ismét hazai pálya, egy kínszenvedős meccsel, aminek a vége már nagyon simára sikerült. Az ukránok 3 negyeden keresztül győzelmi eséllyel játszottak, de a záró játékrészt csúnyán elbukták. Az ismét jól játszó Deng (28/12 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz) vezérletével negyedik sikerüket aratták. (90-76) Jött a magyarok elleni visszavágó, ahol már 20 perc után elhitték, hogy gond nélkül legyőzik a vendégeket, kis híja volt, hogy nem otthon bukták el a veretlenségüket. Lóránték nagy hátrányból álltak fel és szinte lenullázták a hazaiakat a záró negyedben. Ha kicsivel pontosabban játszanak az utolsó két percben, akkor értékes skalppal térhettek volna haza. De a britek nyertek és ötödik mérkőzésükön maradtak veretlenek (66-64). A következő összecsapáson, Macedóniában viszont megszakadt a remek sorozat. A sárga-piros csapat remek védekezéssel, taktikus játékkal, az összes kulcsembert kivette a vendégeknél a játékból. Meggyőző, 75-56-os sikert könyvelhettek el Antic-ék. Pár nappal később már feledtették is Deng-ék a macedón fiaskót. A bosnyákok reménykedve érkeztek, de a két 30 pontos sztár egyedül legyőzte és hazaküldte őket. Az utolsó 10 percben, összesen 4 pontra voltak jók Varda-ék. Mensah-Bonsu 32 pontja (58,8 %) mellé, 21 lepattanót szedett, 2 gólpassz, 4 blokk társaságában. Luol Deng 38/9 ponttal (57,1%) zárt, 13 lepattanó és 4 szerzett és 7 eladott labda mellett. A végeredmény 94-85, ezzel csoportelsőként kijutottak az EB-re! Az utolsó selejtezőn már minden mindegy volt, játszottak egy számukra tét nélküli meccset az ukránokkal, 75-66-os vereséggel jöttek haza. Voltak nehéz, küzdelmes meccseik, de így is megérdemelten szerezték meg a csoport első helyét.

A felkészülési meccsek sorát augusztus elején kezdték meg Hollandia és Nigéria válogatottjai ellen.

A hollandokkal játszottak először, a kezdeti tapogatózás után a második tíz percben kapcsolt magasabb fokozatba a hazai csapat és a nagyszünetre 10 pontos előnnyel vonulhattak már. A folytatásban tartották magukat a mélyföldiek, de folytatásra már kezdtek elfogyni. Legjobbjuk Aron Roye (18/6 pont, 4 lepattanó) hamar kipontozódott, Slagter (17/3 pont, 2 lepattanó, 5 gólpassz, 3 eladott labda) teljesítménye már kevésnek bizonyult, különösen annak tükrében, hogy szebb napokat megélt Francisco Elson 1/8-as mezőnymutatóval, 4 lepattanóval zárt, 17 perc alatt. 14 ember állt Finch rendelkezésére, bátran és gyakran rotálta játékosait. A legjobban teljesítő kerettag Kyle Johnson (17/6 pont, 5 lepattanó, 9/10 mezőnyből) lett. Mellette a 16/6 pontig jutó, csak 2 mezőnydobást rontó Ryan Richards, és Eric Boateng (13 pont, 6 lepattanó, 6/7 mezőnyből) emelkedett ki a mezőnyből. A holland padról szép számmal érkeztek a kosarak, 33 pontot dobtak a narancsosok cseréi, de így sem dobták meg a brit cserék pontjainak felét sem. Richards-ék 72 egységet szórtak be a padról beállva. Két magabiztosan megnyert negyed után 96-70-re diadalmaskodtak a hazaiak. A második találkozón az Ime Udoka-val felálló afrikaiak jó edzőpartnernek bizonyultak. Centerük, az NBA-t és D-League-t is megjárt Olumide Oyedeji hamar padra kényszerült, faultproblémái miatt. Udoka mellett nem más vitte a prímet a lepattanók terén, mint Ezenwa Ukeagu, aki a Salgótarján csapatában pattogtatott. Az első negyedben komoly előnyt alakítottak ki a sötétkék mezesek, 27-12-vel vonultak le 10 percnyi játék után. A hátralévő játékrészekben már csak tartaniuk kellett az eredményt. A zöld – fehérek jobbára a belső játékot erőltették, a britek pedig a külső dobásokra helyezték a hangsúlyt, utóbbi taktika jött be. Reinking-ék az első félidőben 11/18, a másodikban 6/11 hárompontost írtékesítettek, tehát a találkozó során 17 triplát dobtak, 58,6%-os pontossággal. A legponterősebb játékosuk van Oostrum volt 18/12 pontjával. Mögötte Adegboye (13), Lenzly (12) és Kyle Johnson (11) végzett. Nigéria kispadjáról 9, míg a hazaiaktól 57 pont érkezett, így talán az afrikaiak számára hízelgő a 95-80-as végeredmény.

Látszott, hogy kísérletezett Finch, mert egyik játékosa sem játszott 19 percnél többet, kivéve a hollandok ellen Andrew Lawrence (23 perc).

Törökország:

A 2010-es Világbajnokságon ezüstérmet szerző török nemzeti együttes ezzel a helyezésével kivívta a jogot, hogy ott lehessen Litvániában, így nem kényszerült selejtezőkre.

Augusztus 11-től, a hazai rendezésű Sport Toto Kupán játszották az első edzőmeccseket. Az első találkozóra az ukránok ellen került sor. Rögtön túlórára kényszerültek, mert a pontszegény meccs 40 perc után 58-58 volt az állás. Az ukránok simán nyerhették volna, ha nem adnak el 25! labdát. Pecherov járt az élen, ő 8-at szórt el, szemben a komplett török csapat 7 elpasszolt játékszerével. A piros-fehérektől Akyol (13/9 pont, 3/3 tripla), Kanter (7 pont, 6 lepattanó) és Aldemir (8 pont, 7 lepattanó) dobott jól. 69-65 lett a vége. Következett Németország csapata. Dicsérni kell a törökök játékában, hogy vigyáztak a labdára, csupán 11 eladott labdájuk volt. Ez alkalommal Önan volt a csapat legjobbja, 22/9 ponttal. A németek végig vezettek, centereik jól játszottak, Pleiß 20, Beinzing 16 pontot dobott. 20 gólpasszuk volt szemben Türkoglu-ék 5 aszisztjával, ez meghatározó különbség a csapatjáték szempontjából. 79-72-re nyertek a fehér-feketék. A szerbek elleni záró mérkőzésen ismételten akadozott az összjáték. Türkoglu nem játszott, a kulcsemberek percei is jól meg voltak mérve. A szerbek sokkal komolyabban vették a meccset és simán győztek 83-55-re. A hazaiaktól egyedül Preldzic dobta meg a tíz egységet, 16 ponttal zárt. Erősen megy még a tapogatózás a csapaton belül, bőven van még mit csiszolni.

Lengyelország:

Belgiummal, Grúziával, Portugáliával és Bulgáriával kerültek egy csoportba a selejtezőben. A körbeverések és a Portugálok elleni kínos bukta miatt csak a 4. helyen jutottak ki az Európa-bajnokságra, holott ez korábban még csak pótselejtezős helyet ért. Hazai pályán legyőzhetetlenek voltak, még a csoportgyőztes belgák is simán behódoltak nekik, akárcsak a grúzok. Meglepő módon épp a bulgárok tudták leginkább megszorítani őket (4 pont). Gortat és Lampe voltak a csapat húzóemberei. Egyetlen meccset leszámítva (Grúziában 84-65) mindig volt győzelmi esélyük, de valahogy a végjátékban mindig ők kerültek a szerencsétlen oldalra. Bulgáriában 4, Belgiumban 3, Portugáliában 1 ponttal kaptak ki. Ők voltak a portugálok mellett az egyetlen csapat, amelyik képtelen volt idegen környezetben nyerni. 4 győzelemmel és 4 vereséggel végeztek.

A Riminiben rendezett torna első napján, augusztus 12-én a görögökkel játszottak, pontosabbak Koufus-ék játszottak velük. Az első negyedben csak egy pontos hátrányban voltak, de a katasztrofális második játékrész (5-22), szinte eldöntötte a meccs kimenetelét. Pár ponttal felzárkóztak, de a záró tíz perc ismételten a vendégeké volt. Berisha volt a legeredményesebb 13 ponttal, Pamura 8, Koszarek 7 pontot szerzett. (50-71) Lampe és Gortat hiányában nagy problémáik voltak a lepattanókkal. Másnap az olaszok ellen sem változott sokat a helyzet. A Bargnani (20 pont), Belinelli (13 pont), Galinari (9 pont) trió 42 ponttal terhelte meg gyűrűjüket. Pozitív volt, hogy centerben jól és ponterősen kosarazott Szewczyk (17 pont, 8 lepattanó), mellette azonban csak Berisha játszott átlag felett (13 pont). 67-61-re nyertek otthon az olaszok. A záró összecsapáson megérkezett a sikerélmény. Végig vezettek, jöttek a lepattanók, működött a csapatjáték. Folyamatosan növelték az előnyüket és végül 87-68-as sikert értek el. Legjobbjuk ismét Szewczyk volt (20 pont), de mellette még akadtak mások is, akik jól szerepeltek. Hrycaniuk, Berisha 14-14 pontot, az irányító Koszarek 10 pontot tett a közösbe.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus