Eb-percek: 18 nap múlva feldobás

Horvátország Szlovéniát is legyőzte Dario Saric és Bojan Bogdanovic vezetésével, hiába a megint parádés Luka Doncic (videó), a csehek viszont első számú centereik nélkül maradtak. A görögök 32 pontos zakót kaptak a szerbektől (videó), a finnek legyőzték a törököket, az oroszok a második félidőben lemosták a pályáról a németeket, Izrael pedig zártkapus meccsen verte a briteket.

C-csoport

A magyar válogatott tegnap 60-56-ra kikapott Izlandtól, ahogy arról már írtunk is.


A mieink csoportjában Horvátország lépett egyedül pályára tegnap este a mieinken kívül, ők a szlovéneket fogadták. Az első félidő forgatókönyve lényegében végig ugyanaz volt: 0-7-tel kezdtek a vendégek, a hazaiak felküzdötték magukat egálra vagy annak közelébe, majd megint meglépett Szlovénia, és megint visszakapaszkodtak a horvátok. Egy Dario Saric (25 pont, 15 pattanó) - Ivan Ramljak összjáték végén utóbbi zsákolt a félidő legvégén, ezzel vezettek először a horvátok (46-45). A fordulás után a megint Luka Doncic (27 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz) által vezetett Szlovénia vette át a vezetést, de a negyed végén Bojan Bogdanovic (23 pont) triplájának köszönhetően 4 ponttal már a vendéglátó vezetett (67-63). Végig izgalmas, szoros meccsen végül 85-81-re győztek a horvátok.

Aco Petrovic, a horvátok szövetségi kapitánya annyit mondott a találkozó után, hogy egy ilyen csapat ellen, mint Szlovénia, akinek nagyszerű külső sora van, nagy energiákkal kell kezdeni, és ebben volt most hiba náluk. Emellett gyakorlatilag irányító nélkül játszottak, és fáradtak voltak, hiszen nemrég tértek vissza a franciaországi tornáról, de ezek a dolgok kicsit növelik is a sikerük értékét.

Luka Doncic 27 pontos produkciója:


Ugyanide kapcsolódik, amiről tegnap már írtunk - a cseheknél Jan Vesely helyére kinézett Ondrej Balvin sem lesz ott az Eb-n, így center poszton jelentősen gyengültek az eredeti és a módosított elképzelésekhez képest is.

 

A-csoport

Izland mieink ellen és Szlovénia horvátok ellen vívott meccséről fentebb, illetve tegnap olvashattatok.


Görögország nagyon sima, 93-61-es vereséget szenvedett Szerbia ellen Belgrádban - a görögöknél Giannis Antetokounmpo térdfájdalmai miatt nem játszott, a hazaiaknál pedig Milos Teodosic, Miroslav Raduljica, Nemanja Nedovic és Nemanja Bjelica hiányoztak. A szerbek egy 19-0-s sorozatot produkáltak a második negyed közepén, azzal eldöntötték a mérkőzést, onnan már nem tudtak visszakapszkodni a hellének, akiknél Ioannis Bourousis (13 pont) volt a legjobb, míg a győztesnél Bogdan Bogdanovic (14 pont, 9 gólpassz) vitte a prímet.

A találkozó hosszabb összefoglalója:


Ugyanebbe a csoportba tartozik, hogy Finnország a Cagliariban rendezett felkészülési tornán 93-88-ra legyőzte Törökországot - az északiak 17 ponttal nyerték az első félidőt, és bár a negyedik negyed elején 2, a 39. percben pedig 3 pontra visszajöttek a törökök, fordítani nem tudtak végül. A győztesnél nagyon szépen eloszlottak a terhek, hiszen nyolcan dobtak 8 és 15 pont között, míg a félholdasok legjobbjai a nyáron a Cleveland Cavaliershez igazoló Cedi Osman (19 pont), Bobby Dixon (18 pont, 11 gólpassz) és Semih Erden (16 pont) voltak.

Törökország - Finnország 88-93 (19-25, 18-29, 27-15, 24-24)

Törökország: Dixon 18/12, Güler 3/3, Osman 19/6, Hersek -, Erden 16.
Csere: Balbay 4, Mahmutoglu 9/9, Korkmaz 2, Sipahi 2, Köksal 7/3, Veyseloglu 2, Aldemir 4, Sanli 2.

Finnország: Salin 9/9, Wlison 12/3, Nuutinen 4, Kotti 4, Lee 8.
Csere: Koivisto 8/6, A.Murphy 9/3, Huff 3/3, Ranniko 11/6, Lindbom -, Markkanen 10/3, E.Murphy 15/6.

 

B-csoport

Németország az oroszokkal játszott tegnap a kazanyi felkészülési tornán, és bár az első félidő után még vezettek is egy ponttal, 41-40-re, a második félidőben hengerelt a házigazda - a harmadik felvonást 29-16-ra, a negyediket pedig 20-3-ra nyerték, így végül tükörsimán verték a németeket úgy, hogy olyan különösen kiemelkedő teljesítményt nem is nyújtott senki. Azt azért fontos kiemelni, hogy az oroszoknál Alexey Shved, a németeknél pedig Dennis Schröder nem játszott.

Németország - Oroszország 60-89 (10-11, 31-29, 16-29, 3-20)

Németország: Doreth -, Tadda -, Benzing 11/9, Barthel 9, Thiemann 6.
Csere: Staiger 10/6, Vargas 2, Akpinar 6, Heckmann 10, King 6/6.

Oroszország: Khvostov 4, D.Kulaghin 3/3, Kurbanov 8, Vorontsevich 8/6, Mozgov 15.
Csere: Baburin 5/3, Fridzon 10, Ivlev 1, Antonov 7/3, Zubkov 5/3, Trushkin 8/6, Kolyushkin -, Ilnitckiy 2, M.Kulaghin 13/12.


Ebből a csoportból még Izrael lépett pályára tegnap, 90-62-re verték Nagy-Britanniát egy zártkapus meccsen, amelyen sem Omri Casspi, sem Yogev Ohayon nem szerepelt - a győztes legjobbja 12 ponttal Elishay Kadir volt, szépen elosztották a pontokat.

 

D-csoport

Törökország, Szerbia, Lettország és Nagy-Britannia meccseiről fentebb olvashattok.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus