Éjféltől Szerbiával rangadózik a Team USA

19:15-től Auszrália, 03:30-tól Franciaország lép pályára, a kettő között pedig lejátsszák a játéknap rangadóját. 

A-csoport

A nap csúcsrangadója az éjfélkor kezdődő USA-Szerbia találkozó lesz még akkor is, ha az európai együttes eddig finoman szólva sem remekel - Teodoszicsék kikaptak a franciáktól és az ausztráloktól is, 1-2-es mérleggel állnak. A Team USA-t is megszorította Ausztrália, így most alighanem élesebben állnak hozzá a találkozóhoz, ebben az esetben pedig fogjanak ki bármilyen napot a szerbek sztárjai, természetesen Carmelo Anthony-ék az esélyesek. Érdekes csaták azért lesznek, az említett Teodoszics mellett a remek formában lévő Raduljica, vagy éppen Jokics, esetleg Bogdanovics is nagy párharcot vívhat emberével, vagy inkább embereivel.

A játéknapot egyébként 19:15-től a szárnyaló ausztrálok kezdik a nyeretlen Kína ellen és Boguték számára most kötelező a győzelem, ha ez megvan, akkor gyakorlatilag ráteszik a kezüket a csoport második helyére. Hajnalban aztán a Szerbiát legyőző franciák gyűjthetne be egy kötelező sikert Venezuelával szemben, ha Tony Parkerék megoldják a feladatot, akkor még beleszólhatnak a második hely sorsába.

A menetrend:

19:15 - Kína-Ausztrália 
00:00 - USA-Szerbia (M4 Sport
03:30 - Franciaország-Venezuela 

Élőképes streamek ide kattintva elérhetőek!

Fotó: FIBA.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus