EuroBasket 2011 - C - csoport - 4. nap

A litvániai Európa-bajnokság a negyedik napjához érkezett, a C csoport küzdelmei azonban még csak most tartanak a harmadik körnél. Folyamatosan frissülő cikkünkben a mai meccsek történeseit vesszük sorra:




Horvátország 87-81 Montenegró (24:16; 22:16; 21:18; 20:21)

Borzasztóan fontos meccset játszott egymással a horvát és a montenegrói válogatott, ugyanis 1-1 győzelemmel és vereséggel álltak két forduló után és alapvetően meghatározta mai összecsapásuk továbbjutási esélyeiket. A horvátok két szenvedős meccsen hoztak egy papírforma eredményt a finnek ellen, aztán viszont a macedónok megbüntették könnyelműségüket, ráadásul Marko Tomas két nappal ezelőtt olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy hónapokra kidőlt, ezért Vrankovic mester teljesen felforgatta a kezdőt, bekerült Simon és Zoric is. A macedónok egy hosszabbításos siker után óriási meglepetésre kikaptak a bosnyákoktól, náluk Jeretin került a padra, hogy onnan is érkezzen némi tűzerő a külső sorból, helyette Boris Bakic kezdett.

Az első negyed Dontaye Draper és Ante Tomic örömjátékát hozta. Tomic két sikeres megmozdulás után vétett ugyan két elemi bakit, de ezzel le is záródott számára a meccs negatív része, amit elvállalt, azt meg is csinálta és messze csapata legjobb pontszerzője volt a találkozó első részében. Draper kezébe vette a karmesteri pálcát, stílust szabott a horvátok játékának és ezáltal igazi csapatjáték tudott kibontakozni. A 8-2-es kezdést még vissza tudták verni a piros-sárgák, leginkább Milko Bjelica 9 pontjának köszönhetően, de 12-11 után egy újabb horvát rohammal már 23:11-et is mutatott az eredményjelző, végül nyolc ponttal vezettek a negyed végén Vrankovic fiai. A második negyed, ha lehet, még jobb játékot hozott. Az egyik oldalon főleg Marko Popovic, a másikon pedig Goran Jeretin volt képtelen hibázni a triplavonalon túlról, de gyakorlatilag mindenkinek sült a keze, aki a pályán volt. A különbség végig 5-8 pont között mozgott, aztán 9 pontos horvát fórnál elindultak a montenegróiak és a félidőre mindössze négy pontos hátránnyal mentek, ami a játék képét nézve meglepő volt, úgy tűnt, a horvátok kosárlabdája sokkal jobban dominál.

A harmadik negyed óriási csendet hozott. Montenegró majdnem négy percig képtelen volt pontot szerezni és Dragicevic is csak megállítani tudta a vérzést, a horvátok ugyanis előbb pörögtek fel, ennek köszönhetően már 15 ponttal is vezettek 60-45-nél. Ebben a periódusban Dragicevicen kívül csak Jeretin és az ex-jugoszláv világbajnok Scepanovic tartotta a lelket csapatukban, a többiek vagy sehogy vagy rosszul játszottak. Ettől függetlenül hármuk játéka is elég volt valahogyan arra, hogy az utolsó játékrész előtt mindössze 7 pont legyen a különbség. A horvátokon megint előjött, ami korábban már nem egyszer: biztos vezetésük tudatában kiengedtek és ha támadásban nem is nagyon estek vissza, védekezésben abszolút lazára vették egy idő után. A negyedik negyed elején nem nagyon tudtak közelebb jönni hozzájuk Pekovicék, sőt, 80-70-nél megint megvolt a 10 közte, ez viszont megint megnyugtatta a horvátokat és pillanatok alatt 80-77-t mutatott az eredményjelző. Ekkor kettő perc volt még hátra és nagyon nagy végjátékra lehetett számítani, de a következő támadásban el is dőlt a meccs, ugyanis Draper hiába hagyta ki dobását, visszaszedte a pattanót, a következő 24 végén pedig Popovic és Tomic pick&rollja végén öt pont lett a fórjuk, ráadásul már alig több, mint egy perc volt hátra. Ezek után Montenegró kicsit már feladta lélekben, Dasic emberről kihagyta a hármast, innen pedig a büntetőkkel behúzta Horvátország a nagyon fontos győzelmet.

Montenegró játéka abszolút széteső egyelőre, pillanatokra képesek csak saját játékukat játszani, Dragicevic és korábban Dasic teljesítményének köszönhetik leginkább, hogy 3 meccs után nem 3 sima zakóval állnak. Pekovicnak össze kell szednie magát, nélküle nem lesz ebből semmi. A horvátok veszélyes helyzetben vannak, alapvetően képesek elkényelmesedni és most olyan szituációban vannak, amikor látszólag nagy ennek a veszélye. Még egy bukta nem fér bele, mert az a mai győzelemtől függetlenül nehéz helyzetbe hozná őket, de a támadójátékuk nagyot javult az előző meccsekhez képest, most már csak a 40 percig tartó koncentrációt és kicsit a védekezést kell összeszedniük.

Statisztika:

Horvátország:

Ante Tomic: 26 pont, 8 pattanó, 4 gólpassz

Marko Popovic: 23 pont, 4 gólpassz

Dontaye Draper: 9 pont, 12 gólpassz, 4 pattanó

Montenegró:

Vladimir Dragicevic: 17 pont

Goran Jeretin: 18 pont, 4 gólpassz

Vladimir Dasic: 12 pont, 6 pattanó


Görögország 58-72 Macedónia (18:16; 11:14; 16:20; 11:22)

A bosnyákok elleni első meccs már talán jelezhette a görögöknek, hogy nincs minden rendben velük egyelőre, most azonban megkapták a félreérthetetlen jelzést: egy hatalmas pofont egy több periódusban is láthatatlan válogatottól. A macedónok érzelmileg és önbizalommal feltöltve érkezhettek Alytusba kilátogató pár száz drukkerük elé, miután legyőzték Horvátországot, de előzetesen így sem ők voltak az esélyesek.

Az összecsapás elején szinte fej-fej mellett haladtak a csapatok, 1-1 pont volt a különbség ide-oda, így az első negyedet két ponttal nyerték a görögök, de már itt sem sziporkázó csapatjátékuknak, inkább 1-2 egyéni jó teljesítménynek köszönhetően. A macedónok aztán a második negyed elején teljesen beragadtak, abszolút ötlettelen támadójátékkal rukkoltak elő és négy percig pontot sem dobtak. Hogy hogyan tudtak meccsben maradni? Egyszerű a válasz: ez idő alatt a túloldalról is mindössze három pont érkezett. Ez az időszak a kosárlabda megcsúfolása volt. Dobóhelyzetet is alig alakítottak ki a felek, ám amikor ez sikerült, akkor sem céloztak jól a játékosok. Félidőben a görögöktől a Bourousis-Zizis kettős, a másik oldalról pedig jó formán senki nem emelhető ki, talán Antic volt a legjobb 8 pont, 6 pattanós statisztikájával.

Fordulás után kicsit más ütemben, de két henger is elindult. Az egyiket Antonios Fotsisnak hívták, aki a harmadik negyed kezdetén zsinórban 9 pontot dobott négy támadásból, úgy tűnt, beindíthatja a kék-fehérek szekerét. A momentum azonban nem tudott teljesen az oldalukra állni, mert amikor már éppen húztak volna el, jött Bo McCalebb, aki még az ő teljesítményét is felülmúlta az ezt követő szakaszban: egy triplával, három büntetővel, egy 2+1-es akcióval és még két értékesített büntetővel öt támadás alatt hat pontos előnyhöz juttatta csapatát. Bourousis ráadásul hiába törte meg a sorozatot, még négy Antic pont és 42-50-nél Zouros mester kénytelen volt kikérni az idejét. Használt is a fejmosás, hiszen fiai kis bírói segédlettel ugyan, de öt pontot gyorsan le is faragtak és már csak -3-mal fordultak az utolsó játékrészre. Itt megint beragadtak Macedónia legjobbjai, percekig ideges, erőltetett játék folyt a pályán, de Görögország ezt sem tudta kihasználni, gyakorlatilag senki nem volt képes pontot dobni és így hiába jöttek fel az első támadás után egyetlen pontra, itt volt utoljára esélyük és elszalasztották. McCalebb és a jó kezű, de általában üresen hagyott magasember, Gjorgij Chekovski ugyanis két és fél perc után beindultak és ledózerolták a görög válogatottat úgy, hogy Antic a teljes negyedik negyedet végigülte. A legnagyobb különbség 17 pont volt, ezután Fotsis próbálta még csökkenteni a távolságot, de ez már a veszett fejsze nyele volt. Simán nyertek a macedónok úgy, hogy két negyedet is kilátástalanul kezdtek és az első negyedben is foghatóak lettek volna.

Ezzel a győzelemmel a csoport első helyére ugrottak Anticék és a papíron két legerősebb válogatottat sikerült legyűrniük. Ha azt mondjuk, jó esélyük van a továbbjutásra, akkor finoman fogalmaztunk, bár ebben a hatosban sosem lehet tudni, a bosnyákok és finnek vannak nekik hátra. A görögök ugyan bajba nem kerültek, de ez a mai olyan volt, mintha pályára sem léptek volna. Csapatjátékban abszolút semmit nem mutattak és egyénileg is pocsék formában játszottak Fotsis 1-1 jobb periódusát leszámítva. Még a statisztikailag jól teljesítő Bourousis is inkább hátrányára volt ma a válogatottnak, mint előnyére. Két nagyon nehéz meccsük van még a horvátokkal és Montenegróval, úgyhogy a jelenlegi jó pozíciójuk eléggé csalóka, a következő két fordulóban szintet kell lépniük, különben óriási blama is lehet ennek az EB-nek a vége.

Statisztika:

Görögország:

Antonios Fotsis: 16 pont

Ioannis Bourousis: 10 pont, 10 pattanó, 4 gólpassz, 5 kiharcolt fault, 2/11 mezőny

Nikolaos Zizis: 9 pont, 8 pattanó, 4 gólpassz, 6 kiharcolt fault

Macedónia:

Bo McCalebb: 27 pont, 4 pattanó, 4 gólpassz, 12 kiharcolt fault

Pero Antic: 12 pont, 8 pattanó, 5 kiharcolt fault

Todor Gechevski: 11 pont, 6 pattanó

Gjorgij Chekovski: 11 pont, 3/4 tripla


Finnország 92-64 Bosznia-Hercegovina (24:20; 18:18; 34:18; 16:8)

A bosnyákok két egészen biztató meccsel a hátuk mögött érkeztek ehhez a találkozóhoz, hiszen az első körben sokkal tovább tartották magukat a görögök ellen, mint azt várni lehetett, utána pedig kisebb meglepetésre Montenegrót verték meg, ezzel benyújtották igényüket a továbbjutásra. Minden pozitív előjel ellenére azonban úgy tűnik, nem tanultak a finnek korábbi két mérkőzéséből, hiszen ugyan mindkét találkozót elbukták a kék-fehérek, az nyilvánvaló volt, hogy olcsón nem adják magukat, amit tudnak, azt 100%-ig a pályára tudják tenni és senki ellen nem mennek ki feltartott kézzel a parkettre.

A meccs elején a finnektől Kotti, a bosnyákoktól pedig Domercant villogott, 6-6-ig mentek együtt a csapatok, majd a bosnyákok léptek meg pár ponttal, amit a negyed utolsó két percégi sikerült is tartaniuk, ekkor jött Mikko Koivisto és hármasaival megfordította a negyed végét, úgyhogy négy pontos finn vezetéssel zárult a játékrész. A második negyedben aztán jóval alább adták a csapatok, jó ideig pontot is alig tudtak dobni, ám ez inkább volt köszönhető Koponenék pontatlanságának, az ugyanis már ebben a negyedben is megmutatkozott, valami nem stimmel a bosnyákoknál. Védekezésben gyakorlatilag hagyták a finneket triplát dobni, ami minden válogatott számára életveszély, támadásban pedig Domercant mellé egyetlen nevet sem lehet felírni. Dedovic, Kikanovic és Gordic mintha pályán sem lettek volna, Bajramovic kintről veszélytelennek bizonyult és ebben a szakaszban leginkább onnan vállalkozott, Teletovictól pedig kicsúszott teljesítmény volt az előző meccs utolsó negyede, ma visszatért az önző és abszolút haszontalan játékához. A finnek ennek ellenére elhúzni nem tudtak, kicsit olyan volt, mintha nem hitték volna el, hogy már ekkor 10-15 ponttal vezethettek volna és így meghagyták a lehetőséget az ellenfélnek a feltámadásra.

A fordulás után azonban semmi sem változott, továbbra is csak Domercant élt támadásban (a negyed kezdete után nem sokkal már 23 pont állt a neve mellett), a többiek egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a finnek szoros egy-egy elleni védekezésével és a jó ütemű besegítésekkel a palánk alatt, ráadásul az északiak ekkorra már extázisban dobtak. 1-2 jól sikerült hármasuk után a bosnyákok kicsit komolyabban vették őket kintről, ám ez még nagyobb katasztrófához vezetett, mert egyrészt Koponen úgy verte meg őket lábon, ahogy akarta (ennek az eredménye három betörésből kétszer két büntető és egy bedobott ziccer volt), másrészt szép passzokkal gyakorlatilag bárkit ziccer helyzetbe tudtak hozni, a tiszta tempókat kegyetlenül beverték, ennek megfelelően ebben a felvonásban ki is végezték ellenfelüket. Sabit Hadzic itt fel is adta lélekben, hiszen a negyedik negyedben már Domercantot nem küldte pályára, ezzel még ötlettelenebbé vált az amúgy sem sziporkázó támadójáték, a finnek pedig elszórakozgattak velük a túloldalon, alig két és fél perc alatt beüttették az 5. bosnyák csapatfaultot is, innentől kezdve pedig semmilyen veszély nem fenyegette őket és nem kevesebb, mint 28 pontos sikert arattak.

Azért is óriási plusz ez számukra, mert a csoport eddigi meccseit nézve könnyen előfordulhat, hogy olyan körbeverésbe kerülnek, ahol ez a +28-as győzelem nagyon sokat érhet. A két m betűs állam, Macedónia és Montenegró vannak hátra nekik, még csak túl sok képzelőerő sem kell hozzá, hogy a finneket továbbjutó helyen lássuk az 5. forduló után. A bosnyákok amekkora fórba kerültek a Montenegró elleni győzelemmel, most annyira visszaásták magukat a mélybe. Újabb bravúrgyőzelem szükséges számukra (leginkább mind a horvátokat, mind a macedónokat meg kellene verniük), vagy egy óriási körbeverés a csoporton belül, hogy továbbjussanak.

Statisztika:

Finnország:

Mikko Koivisto: 17 pont

Petteri Koponen: 14 pont, 3 gólpassz

Sasu Salin: 9 pont, 7 pattanó, 4 gólpassz, 6 kiharcolt fault

Bosznia-Hercegovina:

Henry Domercant: 25 pont, 5/7 tripla

Kenan Bajramovic: 11 pont, 6 kiharcolt fault

Mirza Teletovic: 6 pont, 6 pattanó, 3 gólpassz, 5 kiharcolt fault


A csoport állása:

1. Macedónia 2gy 1v

2. Görögország 2gy 1v

3. Horvátország 2gy 1v

4. Finnország 1gy 2v

5. Montenegró 1gy 2v

6. Bosznia-Hercegovina 1gy 2v

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus