EuroBasket 2011 - C - csoport - 6. nap

A litvániai Európa-bajnokság csoportköreinek utolsó napjához érkeztünk, ahol a C csoport több izgalmat tartogat az összes többi hatosnál együttvéve. Itt ugyanis minden meccsen változnak a bejutók és a kiesők, nézzük is a nap eseményeit:




Macedónia 75-63 Bosznia-Hercegovina (16:17; 19:21; 18:9; 22:16)

Az utolsó találkozójához érkezett a 2011-es litvániai EB C csoportja, amelyen Bosznia sorsa saját kezében volt: amennyiben nyernek, továbbjutnak, ráadásul a mai sikerrel győzelmet is vinnének tovább, vereség esetén viszont kiesnek és a finnek kerülnek be a legjobb 12-be (úgy, hogy a 24-be is csak pótselejtezőn jutottak be). Megint két lehetőség volt, ahogy az eggyel korábbi görög-horváton is: vagy agyonnyomja a teher a bosnyákokat vagy a lehetőségtől plusz adrenalint kapva megcsinálják a feladatot. Igazából egyik sem jött be, de nézzük a meccset folyamatában.

Az első negyedre még nagyon érezhető volt a tét. A macedónok kicsit rozsdásan indultak, Bosznia pedig nem nagyon tudta kihasználni ezt, két kulcsjátékosuk is igen halovány volt Teletovic és Domercant személyében. Egyszer elhúztak hat pontra, de egy jól időzített időkéréssel a macedónok azonnal zárkóztak és a negyed végén csak egy pont volt a különbség. A második játékrész első fele egyértelműen a sárga-pirosaké volt, öt és fél perc elteltével ugyanis 29-24-re vezettek már, aztán a bosnyákok felszívták magukat, egyenlítettek és úgy tűnt, egállal vonulnak pihenőre a felek, de Domercantnak odavertek egyet az utolsó másodpercben egy triplakísérletnél, ő pedig mind a három lehetőséget értékesítette, így 38-35-re a kékek vezettek. Az első félidő legjobb bosnyák játékosa egyértelműen az irányító, Vasiljevic volt, aki már ekkor 9 pont, 6 gólpassz, 2 pattanóval állt, mellette meglepő módon Bajramovic 8 pontja volt jelentős, illetve ekkor még Kikanovic is hasznos volt, 5 pont, 4 lepattanóval. A túloldalon Antic szép statisztikát produkált, de 1/5-tel állt büntetőből, mellette természetesen McCalebb tűnt ki.

Fordulás után nagyot változott a világ. A bosnyákok elkezdtek kapkodni, Kikanovic például elvállalta az első három támadást, egyik sem sikerült és mindhárom után pontokat kaptak, le is cserélték és nem is jött vissza többet. Rajta kívül is nagyon sok volt a hiba, Gordic nem tudott jót tenni, de ez ebben az időszakban mindenkire igaz volt és 5 és fél perc alatt 14-0-át mentek Macedónia fiai. Ezután is csak egy legény volt a gáton, Dedovic dobta a negyedben csapata mind a kilenc pontját és hozta vissza Boszniát hat pontos távolságra a negyed végére. Az utolsó felvonásban nem nagyon változott semmi, Dedovic mellé Bajramovic zárkózott, de a többieket teljesen agyonnyomta a tudat, hogy vereség esetén kiesnek. Sokat és bután is faultoltak, így már a negyed elejétől büntetőzött ellenfelük. A hat pontos különbség állandósulni látszott, aztán négy perccel a vége előtt 10-re nőtt, majd hirtelen rögtön visszaugrott hatra 67-61-nél. Ekkor jött egy időkérés és az utána lévő támadásból egy iszonyatosan fontos Gechevski hármas, amivel el is dőlt a találkozó, ebből a lelki gödörből nem tudtak felállni a bosnyákok, vereséget szenvedtek és kiestek. Ezzel egyrészt Macedónia két győzelmet visz a következő csoportkörbe, Görögország 1-et, de óriási meglepetésre mögöttük Finnország a harmadik továbbjutó. (A csoport végeredménye a cikk alján.)

Statisztika:

Macedónia:

Pero Antic: 15 pont, 14 pattanó, 6 kiharcolt fault

Bo McCalebb: 22 pont, 4 gólpassz

Todor Gechevski: 13 pont, 4 pattanó

Vlado Ilievski: 7 pont, 7 gólpassz, 3 labdaszerzés, 3 pattanó, 3/15 mezőny

Bosznia-Hercegovina:

Nihad Dedovic: 15 pont, 7 pattanó

Kenan Bajramovic: 12 pont, 4 pattanó

Sasa Vasiljevic: 9 pont, 7 gólpassz


Görögország 74-69 Horvátország (25:13; 19:14; 14:18; 16:24)

A második találkozón sem volt nyugodtabb a helyzet az elsőhöz képest, sőt. Az biztos volt, hogy horvát vereség esetén ők búcsúznak a tornától, míg a görögök egy esetleges zakóval már csak abban bízhattak volna, hogy Bosznia kikap Macedóniától, így harmadikként továbbjuthattak volna, de már nem saját kezükben lett volna sorsuk.

A meccs elején úgy tűnt, a tét a horvátokat nyomja agyon. 6-4-re még vezettek, de mint később kiderült, utoljára az összecsapáson. Innentől kezdve egy Fotsis-Calathes-Koufos henger gázolta el őket, majd a negyed végén csatlakozott a trióhoz Vasileiadis, úgyhogy 10 perc után már 12-vel vezettek a valamivel kiegyensúlyozottabb görögök. A második felvonás nemhogy változást hozott volna, még nagyobb fehér-kék fölény jellemezte, főként Vasileiadis és az ekkor szinte hibázni képtelen Bourousis segítségével 18 és fél perc alatt egy húszas volt a két csapat között és a félidőre is maradt 17. A horvátok szinte csak lézengtek a pályán, most már támadásban sem voltak ellenállhatatlanok, egyedül Simon nyújtott értékelhetőt a nagy szünetig, hátul pedig ugyanaz a puha védekezés jellemezte őket, ami eddig is az EB folyamán. Egyetlen húzása volt Vrankovic mesternek, méghozzá az, hogy Stanko Barac több játékidőt kapott és mint kiderült később, ez a húzás bevált.

A fordulás után ugyanis hiába lett Fotsis triplájával megint közte 20, a horvátok hátul összezártak, elöl pedig teljesen új játékot kezdtek el játszani, leginkább csak a belső embereiket tömték labdával, aminek köszönhetően gyorsan fel is zárkóztak 13-ra, jött is Zouros edző időkérése. Úgy tűnt, a játékosok fogták az adást, hiszen a különbség innen nem nagyon csökkent már ebben a negyedben, hiába kezdték meg a pontgyártást belül Barac és Andric, míg kívülről Popovic és Draper, a görögök legtöbbször büntetőből sikeresen tudtak válaszolni, végig 9-13 pont között mozgott a differencia és végül meg is állt itt. Az utolsó játékrészben jött egy újabb nagy horvát roham, ezúttal Boganovic és Popovic vezetésével és hiába jött +7-nél a görög időkérés, tovább zárkóztak a horvátok, egész négy pontra (60-56) és még volt hátra majdnem öt perc. Itt a görögök kicsit feltámadtak, nyolc pontra nyitották az ollót, a játéklehetőségtől extázisban játszó Barac azonban tartotta az ellenfelet, Tomic duplája pedig azt jelentette, hogy 1:22-vel a vége előtt csak három pont a különbség. A döntő szót a görögök legrutinosabb játékosa Antonios Fotsis mondta ki, aki nagyjából nyolc és fél méterről beverte a triplát 1 perccel a vége előtt, ezzel el is döntötte a találkozót. A görögök ezek után jól büntetőztek, a horvátoknak nem volt esélyük az egyenlítésre. Ezzel a vereséggel eldőlt: Horvátország már a csoportkörből sem jut tovább és kiesik, míg Görögország továbbjutott és 1-1-es mérleget visz tovább magával. Az esti meccsnek óriási jelentősége van: ha a bosnyákok nyernek, akkor ők, Görögország és Macedónia is 1-1-gyel megy tovább, ha viszont Bosznia kikap, akkor a finnek ott vannak a legjobb 12 között és Macedónia 2-0-ával óriási fórba kerül a következő körben.

Statisztika:

Görögország:

Antonios Fotsis: 17 pont, 3 pattanó, 3 blokk

Konstantinos Vasileiadis: 17 pont, 5 pattanó

Nick Calathes: 9 pont, 8 pattanó, 4 gólpassz, 8 kiharcolt fault

Horvátország:

Stanko Barac: 14 pont, 6 pattanó, 2 blokk

Marko Popovic: 14 pont, 4 gólpassz

Krunoslav Simon: 11 pont, 6 pattanó


Finnország 71-65 Montenegró (25:14; 11:26; 21:14; 14:11)

A nap első találkozóján a helyzet egyértelmű volt: Montenegró már nem juthat tovább, a finneknek pedig mindenképpen nyerniük kell, ellenkező esetben ők is mélybe süllyednek ellenfelükkel együtt. Henrik Dettmann fiainak már az óriási dolog volt, hogy esélyt kaptak a kijutásra, éltek is vele és újabb bravúrt végrehajtva eljutottak oda, hogy az utolsó napon a dolgok szerencsés, ám egyáltalán nem irreális alakulásának esetén az első háromban is végezhetnek.

Ez az esély meccs elején nemhogy megbénította volna őket, plusz energiákat kölcsönzött Koponenéknek, hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést és az első negyedben folyamatosan növelték egyre nagyobbra a távolságot köztük és ellenfelük között. Montenegrón látszott, a játékosok kicsit sem motiváltak, egyszerűen nincs miért játszaniuk. Az egyébként fizikai hátrányban lévő finnek agyonverték őket a palánkok alatt, így bár nem dobtak kifejezetten jól, szinte minden alkalommal visszaszedték a pattanót és majdnemhogy akkor dobtak pontot, amikor akartak. Közülük is kitűnt Tuukka Kotti, aki 8 ponttal és 5 pattanóval állt 10 perc után és úgy tűnt, amerre jár, arra pattan le a gyűrűről a labda. A második negyedben akár el is dőlhetett volna a meccs, de az addigi események szöges ellentéte történt. Ehhez mindössze annyi kellett, hogy a kék-fehérek lazábbra vegyék kicsit a figurát, Montenegró pedig keményebben pattanózzon és lépjen oda a külső emberekre, ezzel halomnyi eladott labdát kierőszakolva egyszerűen leindították a finneket. Jeretin, Dragicevic és a most kiemelkedően játszó Borisov vezetésével 4 és fél perc alatt egyenlítettek, majd a hátralévő időben szépen lassan kihasználva a finnek kapkodását és rossz dobóformáját, át is vették a vezetést, végül négy pontos előnnyel vonultak a szünetre.

A második félidő óriási csatát hozott. Dettmann mester szavai - az EB-n most már sokadjára - hatottak, játékosai sokkal jobban figyeltek a labdára, ettől függetlenül támadásban még mindig akadozott a gépezet, ám a sok könnyű pont hiányában a túloldal sem remekelt, így négy perc alatt mindössze 4-2-t mutatott a negyedbeli eredményt mutató tábla a finneknek. A 26. percben Vucevic kosarával kialakult a legnagyobb különbségű macedón előny (42-49), de a finnek csak eddig a pontig voltak pontatlanok, ugyanis Virtanen két hármast vert be egymás után, majd nem sokkal később a ma eddig a pontig teljesen haszontalan Koivisto is betalált kintről, ezzel meg is volt a fordítás. A negyedben nagyobb roham már nem volt, fej-fej mellett haladtak az ellenfelek, végül a finnek három pontos előnnyel mentek neki az utolsó játékrésznek. Elképesztő kosárcsend volt az utolsó felvonás eleje is, több mint hat perc alatt a fehérben játszó Finnország mindössze 8, a pirosban játszó Montenegró pedig összesen 4 pontot volt képes összekaparni. Itt Pekovicék megpróbáltak még egy utolsó rohamot és egyetlen pontra feljöttek, a momentumot viszont éppen a Minnesota centere ölte meg, ugyanis kihagyta a +1-et és az egyenlítést jelentő büntetőt, innentől kezdve pedig támadásban nem tudtak semmit sem alkotni, a túloldal pedig hiába volt ideges, Koponen előbb elsüllyesztett egy duplát, majd Virtanen nagyon higgadtan értékesítette a büntetőket, ezzel Finnország reményei életben maradtak, továbbjutásukhoz horvát és bosnyák vereség szükséges.

Statisztika:

Finnország:

Tuukka Kotti: 11 pont, 8 pattanó, 2 gólpassz, 3 labdalopás, 5 kiharcolt fault

Gerald Lee: 12 pont, 3 pattanó, 5 kiharcolt fault

Petteri Koponen: 10 pont, 4 gólpassz, 3 eladott labda, 4 kiharcolt fault, 4/10 mezőny

Montenegró:

Nikola Pekovic: 16 pont, 6 pattanó, 3 gólpassz, 3 szerzett labda, 6 kiharcolt fault

Milos Borisov: 14 pont, 4 pattanó

Goran Jeretin: 9 pont, 3 gólpassz


A csoport végeredménye:

1. Macedónia 4gy 1v

2. Görögország 4gy 1v

3. Finnország 2gy 3v

----------------------------------

4. Horvátország 2gy 3v

5. Bosznia-Hercegovina 2gy 3v

6. Montenegró 1gy 4v

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus