EuroBasket 2011 - E - csoport - 1. nap

A mai napon kezdetét vette a középöntős szakasz az Európa-bajnokságon, még pedig nem akármilyen meccsekkel! Ma az E-csoport találkozóit játsszák, amelyben Spanyolország, Litvánia, Törökország, Németország, Franciaország és Szerbia kapott helyet. Impozáns névsor, ami öldöklő küzdelmet vetít előre az egyenes kiesés szakaszba jutásért. Folyamatosan frissülő cikkünkben részletesen beszámolunk az összes találkozóról.

Szerbia – Litvánia 90-100

(24-26,20-28,24-24,22-22)

Valanciunas 18 pontig jutott maA mai nap harmadik meccse, ha lehet, még az első kettőnél is jobb derbinek ígérkezett. A hazai pályán szereplő litván csapat eddig a spanyolok elleni első félidőt leszámítva magabiztosan menetel, a közönség maximális támogatását élvezve. A szerb csapat pedig egyszerűen a szerb csapat. Feltépik a parkettát, harapnak, harcolnak, ha kell, és nem adják fel az utolsó másodpercig. Úgy is kezdődött a mérkőzés, ahogy ilyen előjelek után kezdődnie kellett. Kalnietis beemelt egy triplát, a zöld „egyenruhát” öltött közönség pedig tombolt. Azonban a szerbek nem nézőnek jöttek, így Teodosic és Tepic gyors ketteseivel megfordították az állást, majd utóbbi két büntetőt is beszórt. Krstic és Jankunas dobtak egy-egy duplát, majd rögtön utána megismételték. A pár pontos szerb vezetés állandósulni látszott, mígnem a litvánoknál pályára került Jasikevicius és Valanciunas. Előbbi rögtön kiosztott egy parádés gólpasszt utóbbinak, aki rögtön utána labdát lopott, és a következő támadásból Jasaitis szórt be egy triplát. Ezzel egyenlő is lett az állás, ám Nenad Krstic nem az a típus, aki csak úgy annyiban hagyja a dolgokat. Egy percen belül három büntetőt dobott, ami mindez csak az eredmény tartására volt elég, mert a két újonnan pályára került litván parádézott. Ketten együtt 11 pontot tettek be a közösbe az első negyed során, aminek köszönhetően a negyed végére két ponttal már Litvánia vezetett. Azért csak ennyivel, mert szerb oldalon a mindössze 21 éves Macvan hat pontot is szerzett a negyedben.

A második negyedben Teodosic triplája volt az első találat, ám a túloldalon Kalnietis is megmutatta, hogy tud olyat, majd Keselj is beemelt egyet. Nem hagyták elmenni egymást a felek, egyszerűen parádés volt a játék színvonala. A csapatok remek támadásokat mutattak be, amelyek végén rendszerint be is találtak a gyűrűbe. A közönség fergeteges volt, és ez mintha még egy picit lökött volna a hazai csapaton, és szép lassan elkezdték leszakítani magukról az ellenfelet. Kalnietis és Pocius triplájára csak egy Krstic büntető érkezett válaszul, ráadásul Kalnietis dobott még egy duplát is, aminek hatására Ivkovic mester időt kért, hogy egy kicsit rendet tegyen a fejekben, mert a kilenc pontos különbség kezdett aggasztóvá válni. Az edzői intelmek jót tettek déli szomszédjainknak, szereztek is zsinórban öt pontot, ám ekkor ismét jött a Jasikevicius-Valanciunas páros, és megállították a szerb rohanást. A válogatott korelnöke és legfiatalabbja ma ihletett formában játszott, és megoldhatatlan feladatott jelentett a szerb védők számára. Ráadásul a szakvezetés ráérzett, hogy őket együtt kell szerepeltetni, így egyszerre kerültek pályára, és egyszerre ültek le pihenni is. Krstic ugyan beszórta a 14. pontját is a negyed hajrájában, ám a slusszpoén Kaukenasé volt, aki gyönyörű duplát értékesített az utolsó litván támadás során, mellyel 10 pontra növelte az előnyét a hazai gárda.

A 35 éves Jasikevicius parádézott a mérkőzésenA harmadik negyedben aztán ugyanott folytatódott minden, ahol 15 perccel korábban abbamaradt. Kalnietis bebombázta a negyedik tripláját is, válaszként Krstic duplájára. Mondhatni a szokásos forgatókönyv. Az azonban nem volt szokványos, ami ezután következett, ugyanis a 24. percben Dusko Savanovic megszerezte első kosarát a mérkőzésen. Aztán ha egy üzlet beindul alapon gyorsan dobott még kettőt, plusz egy büntetőt is hozzácsapott a végére, és mivel Keselj is dobott egy triplát közben, fel is jöttek hét pontra, ami az elmúlt 10 percet tekintve kimondottan bíztató volt. Ekkor Teodosic beütött egy faultot Jasikeviciuson, majd miután a sértet - természetesen – bedobta mindkét büntetőjét, addig reklamált, amíg ki nem harcolt egy technikait a kispadnak, ahová addigra már leültette őt Dusan Ivkovic. Így jöhetett ismét Jasikevicius, aki megint nem hibázott, és újra 10 pont fölé növelte a litván előnyt. A szerbek egyre idegesebbek voltak, és nagyon hiányzott a csapat karmestere a pályáról. Azonban a továbbra is a kispadon üldögélő Teodosic láthatóan nem volt olyan idegállapotban, hogy pályára lehessen küldeni. Persze a szerb játékosok olyan klasszis képviselnek önmagukban is, hogy az eredményt tartani tudták, ám a felzárkózásra nem volt esélyük, így maradt a 10 pontos különbség a csapatok között.

Az utolsó negyedre elszánt arccal érkezett vissza Szerbia válogatottja, láthatóan eltökélten, hogy ők igenis megfordítják ezt a mérkőzést. Azonban ezen az estén jöhetett volna akárki, a felállva tomboló és ünneplő közönség által keltett hangorkánban a litvánok gáláztak. Nem akadt gyenge pontja a gárdának, akárki került a pályára, annak szinte minden bejött. Olajozottan folytak a támadások, és valahogy mindig ott állt egy litván üresen, mikor a támadóidő a végéhez közeledett. Rengeteg palánk alatti befutást megettek a szerbek, és ez a tehetetlenség láthatóan kezdte megviselni őket. Egyre durvábbak lettek a faultok, és egyre hevesebbek a bírók felé intézett kirohanások. Azonban Kestutis Kemzura csapatát semmi nem tudta megzavarni. Egyszer ugyan Teodosic két, illetve Savanovic egy triplájával még sikerült letornázni hét pontig a hátrányt, ám a megnyugtató időkérés után újra kezükbe vették a találkozó irányítását, és Jankunas hármasa után már nem ment többe 10 pont alá a litván nemzeti csapat előnye. A századik pontot stílszerűen a fiatalkorát meghazudtolóan éretten játszó Valanciunas szerezte, a végén pedig a legjobb szerb, azaz Krstic beállította a 90-100-as végeredményt. A litván együttes ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé, viszont a szerb gárdának össze kell szednie magát, ha nem akar lemaradni az egyenes kieséses szakaszról.

Szerbia legjobbjai: Krstic (21 pont/4 lepattanó), Savanovic (16 pont/4 lepattanó), Teodosic (16 pont/4 lepattanó), Tepic (12 pont)

Litvánia legjobbjai: Kalnietis (19 pont/7 gólpassz), Valanciunas (18 pont/5 lepattanó), Jasikevicius (14 pont/7 gólpassz), Jankunas (13 pont/7 lepattanó), Pocius (13 pont)

A mérkőzés részletes statisztikáját ide kattintva tekinthetik meg.




Törökország –Franciaország 64-68

(14-12, 13-19, 17-26, 20-11)

Tony Parker higgadt tudott maradniA francia csapat két nappal ezelőtt talán az EB legjobb mérkőzését vívta a szerbek ellen, és maradt veretlen a hihetetlen izgalmakat hozó hosszabbításos találkozót követően. Ezzel, valamit a csoportkör alatt nyújtott kiegyensúlyozott teljesítményükkel a szakembereknél a torna egyik esélyesévé léptek elő, akik bárki ellen győzelmi reményekkel léphetnek pályára. Nem volt ez másképp ma sem, mikor a spanyolokat egy sosem látott, 16-2-es eredményt hozó negyedik negyedben legyőző törökök ellen játszottak. Azonban az a hosszabbításos, embert próbáló meccs mégis csak megviselhette egy kicsit a gall játékosokat, mert a mérkőzés első öt percében nagyon nem találták magukat. Batum ugyan szerzett egy duplát a 2. percben, ám ezt követően három percig semmi nem jött össze nekik. El is mentek 10-2-re az elsősorban Önan tripláira építő vendégek, hiába két közben időt Vincent Collet. A kábulatból legkorábban Tony Parker ébredt fel, aki két duplájával meg adta a jelet, majd Batum és Seraphin is csatlakoztak, és máris csak egy volt a mínusz. A hátralévő két percben még esett egy Asik dupla, és egy Batum büntető, így az első negyedet a törökök zárták egy pontos előnnyel. A másodikat aztán Preldzic és Savas kettesei révén újfent Törökország kezdte jobban, ám most nem kellett öt perc a francia ébredéshez, mert Kahudi rögtön válaszolt egy triplával, majd Traore és Pietrus egy-egy duplával, amivel a meccs folyamán először a franciáknál volt az előny. Ezt ugyan még Savas megfordította, ám a francia együttes ekkorra már belemelegedett a játékba, és teljesen más csapat képét mutatta, mint a meccs kezdetekor. Preldzic triplájára és Kanter duplájára Batum válaszolt hét ponttal, és máris három ponttal ellépett Franciaország. A maradék két percben még mindkét oldalon esett egy-két kosár, ám az eredmény érdemben nem változott, így az eredményjelző tábla 27-31-es állást mutatott, mikor az öltözőbe vonultak a felek. Érdekesség, hogy bár tízzel több lepattanója volt a török csapatnak, kilenccel több labdát el is adtak, így nem tudták kamatoztatni a palánkok alatti fölényüket.

A második félidőre aztán mindkét csapat még tovább szigorított a védekezésén, ennek köszönhetően az első 3 percben egy emberről beszórt Ilyasova triplán kívül csak büntetőből találtak be a játékosok. A félidőre beállt négy pont körüli különbség megmaradt a franciák javára, egészen addig, amíg Parker bele nem lendült, és be nem dobot hirtelenjében három duplát. A negyedik is majdnem megvolt, ám lecsorgott a gyűrűről, az ellentámadásból pedig Asik talált be, így 10 pont helyett csak hat lett közte. Két büntető itt, majd kettő ott, aztán egy Önan dupla, majd egy Parker ziccer. Gyűrték egymást a csapatok, de az a bizonyos öt-hat pont körüli differencia nem akart se csökkenni, se nőni. A 29 percben is ennyi volt közte, ám ekkor egy kicsit elaludtak védekezésben a törökök. És ahogy az ilyenkor lenni szokott, egyből érkezett is a büntetés, ezúttal két Parker büntető, valamint egy-egy Kahudi és Gelabale tripla formájában. Ezzel 13 pontra megléptek a franciák, és nagyon nagy kérdés volt, hogy össze tudja-e szedni magát az utolsó negyedre a török csapat annyira, hogy legyen még esélye megnyerni a találkozót. Mindkét fél nagyon idegesen nyitotta a záró negyedet, egyszerűen nem ültek a dobások. Egy-egy dupla után, három perc elteltével a francia szövetségi kapitány gondolta úgy, hogy egy kicsit megnyugtatja az övéit egy időkéréssel. Hogy ez a húzás kinek jött be jobban, azt nehéz eldönteni, mert sokkal jobban egyik csapat sem kezdett játszani. Ezért nézte egyre kerekebb szemekkel mindenki, ahogy a törökök valahogy mégis pontról-pontra csökkentik a különbséget, egészen hét egységig. Ekkor egy brutális Noah zsákolás következett, ami a legjobbkor jött a teljesen leblokkolt francia csapatnak. Bár a franciák ezek után sem dobtak jobban, azonban legalább a támadásban teljesen impotens Diaw visszaszedett egy pár támadópattanót, aminek köszönhetően legalább az idő nekik játszott. Azonban a török csapat nem adta fel, és utolsó erőtartalékait mozgósítva Preldzic büntetőivel, és Ilyasova 2+1-es akciójával két pontra zárkózott. A következő támadásban Noah-t blokkolták, majd Batum eladta a labdát, és 30 másodperccel a vége előtt jöhettek a törökök! Jöttek is, és bemutattak egy gyönyörűen végigjátszott akciót, ám a végén Tunceri nem tudta feltenni a pontot az i-re, és kihagyta az üres triplát. Gyors fault, egy francia időkérés, újabb két fault, majd két sikeres Parker büntető, egy török időkérés, végül egy hatalmas Ilyasova tripla. Nagyjából ennyi volt a következő 3 perc krónikája. Aztán jött a menetrendszerű török fault, majd a szokásos két sikeres Parker büntető, és a török időkérés. És akkor amire senki nem számított: törökök nem tudták időben bedobni a labdát! Ezzel gyakorlatilag el is ment a meccs, amelyet a gyenge dobóteljesítménye ellenére is meg tudott nyerni a francia csapat, és továbbra is hibátlan teljesítménnyel vezeti a csoportot.

A törökök legjobbjai: Türkoglu (13 pont/8 pattanó), Asik (10 pont/11 pattanó), Ilyasova (10 pont/10 pattanó)

A franciák legjobbjai: Parker (20 pont/6 pattanó/5 gólpassz), Batum (13 pont)

A mérkőzés részletes statisztikáját ide kattintva találjátok meg.




Németország – Spanyolország 68-77

(15-16,18-20,22-20,13-21)

Marc Gasol tarthatatlan voltBár Németország csak a harmadik helyen jutott tovább a középdöntőbe, ennek ellenére senki nem gondolhatja, hogy esélytelenek lennének a negyeddöntőbe kerülésre. A spanyolok nem is vették félvállról a mérkőzést, amit bizonyít a roppant motivált kezdésük, mellyel 4-0-ra elléptek az elején. A németekről azonban tudjuk, hogy nem az a kimondott összezuhanós csapat, így pillanatok alatt egálra hozták a találkozót. Lassan mindkét fél válogatott felvette­ a mérkőzés ritmusát, és innentől nagyrészt felváltva szerezték a kosarakat. Német részről főleg Kaman jeleskedett, míg az ellenfélnél több játékos is a gyűrűbe talált. Schaffartzik duplájával, majd Nowitzki triplájával a németek tartottak előrébb négy ponttal, mikor Navarro is beköszönt távolról, majd Marc Gasol dobott gyorsan négy pontot, és máris fordult az állás. A játék még mindkét oldalon döcögött egy kicsit, de a védekezéssel mindkét csapat igyekezett feledtetni a támadásban elkövetett hibáit. Egy perccel a vége előtt Schaffartzik süllyesztett el egy trojkát, így egy pontos spanyol előnyel zárult a negyed. A következőt a fiatalabbik Gasol kezdte egy duplával, aki ezzel már kilenc pontnál járt. Válaszként Herber dobott ziccert faulttal együtt, majd a plusz büntetőt is értékesítette, így ismét egál volt. Ekkor azonban rákapcsoltak a spanyolok, és Fernando San Emeterio két triplájával, valamint Marc Gasol két büntetőjével 8 ponttal megléptek bő egy perc leforgása alatt. Ekkor a Nowitzki-Kaman duó kézbe vette a dolgokat, és hét pontot szerezve megállították a spanyol rohanást, sőt, úgy felhozták a csapatot, hogy fél perccel a félidő vége előtt Herber duplája már egyenlítést ért. Azonban a brillírozó Marc Gasol nem érezte megfelelő félidei eredménynek a döntetlent, és egy 2+1-es akcióval ismét a spanyolokat juttatta előnyhöz.

A második félidőt Benzing és az eddig semmit nem mutató Pau Gasol dobópárbaja vezette fel, amelyet 6-4 arányban a Lakers centere nyert meg. Ekkor aztán kinyílt a gólzsák, és elkezdtek záporozni a kosarak mindkét gyűrűbe. Ebben elsősorban a Nowitzki és Marc Gasol jeleskedtek, de a csapattársak is besegítettek néha egy-egy szép találattal. Azért összességében arra ügyletek a nagy kosárzuhatagban a spanyolok, hogy a 4-5 pontos előnyüket őrizzék, sőt volt, hogy kilenccel is elléptek, azonban ilyenkor általában érkezett Dirk, és faragott a hátrányon. A negyed második felében aztán jött egy két perces szakasz, mikor a németek hét pontjára nem érkezett válasz spanyol részről, és máris csak egy volt közte. Mikor már felrémlett volna egyesekben a török meccs, ismét jött Marc Gasol, és 22. pontjával lökött egyet csapatán, amely ha csak egy ponttal is, de vezetett a harmadik játékrész lefújásakor. A negyedik negyed aztán San Emeterio négy pontjával startolt, majd Rudy Fernandez is betalált, így öt pont lett a két csapat közti különbség. A túloldalon Kaman szerzett két duplát is, de mindig jött valaki spanyol részről, aki visszaállította a különbséget. A 37 percben Kaman büntetővel aztán ismét három pontra zárkózott a német válogatott, ám 68-65 után már csak a Gasol-show volt hátra. Ketten együtt kilenc egyégnyit rámoltak be a hátralévő időben, és mivel erre csak egy Benzing tripla érkezett válaszul, a spanyolok viszonylag simán, 77-68-ra nyerték a találkozót. Beszédes számadat, hogy majd fele annyi gólpassz mellett, kétszer annyi labdát adott el a német válogatott, mint a spanyol.

A németek legjobbjai: Nowitzki (19 pont/7 lepattanó), Kaman (15 pont/12 lepattanó), Benzing (10 pont)

A spanyolok legjobbjai: Marc Gasol (24 pont/5 lepattanó), Pau Gasol (19 pont/7 lepattanó), Navarro (14 pont/5 gólpassz)

A mérkőzés részletes statisztikáját ide kattintva tekinthetik meg.

Az E-csoport állása:

1. France 3 3/0 241/225 6
2. Spain 3 2/1 225/212 5
3. Lithuania 3 2/1 254/249 5
4. Serbia 3 1/2 261/261 4
5. Turkey 3 1/2 197/200 4
6. Germany 3 0/3 197/228 3


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus