Európa-bajnoki selejtezők: 1-2. kör

Az elmúlt hétvégén elkezdődtek az Európa-bajnoki selejtezők a 2015-ös kontinensviadalra, tegnap pedig már a második köröket rendezték. Lássuk, mi történt Európa-szerte az egyes mérkőzéseken, két kör után hogyan fest a hét csoport, és mit játszottak a Magyarországon egykor megforduló, vagy jelenleg is itt játszó légiósok (Nikolov, Sehovics, Barovics, Boriszov, Aliakseyeu, Pahlmblad, Török)!

A csoport

Itt mindössze három csapat van, így minden fordulóban 1-1 meccset játszanak, egy együttes pedig pihen - ugyanez a helyzet a G jelű triónál.

Izland - Nagy-Britannia 83-70 (22-10, 12-24, 25-24, 24-12)

12 ponttal nyerték a vendéglátók az első negyedet, de ugyanennyivel sikerült is elbukniuk a másodikat. A végén aztán Martin Hermannsson (22 pont) és Hanga Ádám volt csapattársa, Haukur Palsson (24 pont, 9 pattanó, 4 gólpassz) vezetésével sikerült behúzniuk a győzelmet, ráadásul 13 ponttal. A túloldalon szintén Hanga egyik volt Manresás csapattársa, Kieron Achara (16 pont) volt a legjobb a 20 pontig jutó Daniel Clark mellett.

Nagy-Britannia - Bosznia-Hercegovina 67-80 (11-23, 20-23, 19-21, 17-13)

Itt is gyengén kezdtek a brittek, de a bosnyákok nem volt olyan kedvesek, hogy visszaengedjék őket a meccsbe, az első 10 percben összeszedett hátrányból nem volt visszaút a hazaiak számára. Achara (13 pont, 5 pattanó) és Clark (14 pont, 9 pattanó) mellett ezúttal Kyle Johnson (13 pont, 8 pattanó) is jó volt, ez azonban most is kevés volt a győzelemhez. Boszniánál több jó egyéni teljesítmény is volt, közülük is kiemelkedett Mirza Teletovicé (25 pont, 6 pattanó, 7 kiharcolt fault).

A csoport állása:
1. Bosznia-Hercegovina 1gy - 0v   +13
2. Izland                         1gy - 0v   +13
3. Nagy-Britannia           0gy - 2v    -26

 

B csoport

Izrael - Montenegró 97-100 h.u. (20-17, 20-22, 18-27, 28-20, 11-14)

Két NBA-s játékosa, a Gal Mekel (19 pont, 6 gólpassz) és Omri Casspi (28 pont, 10 pattanó, 5 gólpassz) által húzott Izrael az első félidőben még vezetett is, a negyedik negyedben pedig szinte a sírból hozta vissza a találkozót. A ráadásban aztán végig vezetve nyert Montenegró, amelyben nyolcan értek el legalább 8 pontot, a legeredményesebbek között pedig ott találjuk az ex-szolnoki Szead Sehovicsot (15 pont, 6 pattanó, 3 gólpassz, 3 szerzett labda) is Vladimir Dragicsevics (16 pont, 6 pattanó) és Taylor Rochestie (17 pont, 9 gólpassz, 6 eladott labda) mellett. A Sopronból jól ismert Filip Barovicsot nem nevezték, Milos Boriszov pedig nem kapott lehetőség.

Bulgária - Hollandia 53-62 (15-20, 12-17, 6-11, 20-14)

Egy elég gyenge színvonalú meccsen 5-5 ponttal nyerte az első három negyedet a Nick Oudendag (13 pont, 9 pattanó) és Arvin Slagter (18 pont) vezette Hollandia, így az utolsó felvonásra nem sok izgalom maradt. A bolgároknál csak Bozhidar Avramov (17 pont) volt kiemelhető, az egykor Szolnokon is megforduló Hristo Nikolov pont nélkül maradt (6 pattanó, 1 gólpassz, 2-2 eladott és szerzett labda).

Hollandia - Izrael 57-66 (22-21, 19-24, 12-13, 4-8)

Az első félidő viszonylag ponterős játéka után a második 20 perc, és leginkább a negyedik negyed valószínűleg az egész selejtezősorozat leggyengébb kosárlabdáját hozta, a második félidőben összesen 37, az utolsó felvonásban pedig mindössze 12 pont esett - ebből jöttek ki jobban a vendégek. Az izraelieknél két új vezér volt pontszerzés terén: Guy Pnini (16 pont, 6 pattanó, 4 gólpassz) és Lior Eliyahu (13 pont), míg a hollandoktól hárman érték el egyáltalán a 10 pontot, Oudendag (11 pont, 11 pattanó) mellett Roeland Shaftenaar (12 pont, 6 pattanó) vitte a prímet.

Montenegró - Bulgária 70-64 h.u. (11-20, 21-13, 12-12, 16-15, 10-4)

A csoport favoritja ezúttal is megizzadtak gyenge első negyedüknek köszönhetően, a bolgárok pedig nagyon jól tartották magukat a második félidőben. A hosszabbításra aztán nem maradt ereje a vendégeknek, így nyertek megint Szead Sehovicsék (9 pont, 3 pattanó), akiknél ezúttal Dragicsevics (20 pont, 9 pattanó) volt a legjobb. Barovicsot ezúttal sem nevezték, Boriszov viszont 5 percet kapott, ezalatt 1 pattanót és 1 labdát szerzett. A bolgárok legjobbja Aleksandar Vezenkov (14 pont, 8 pattanó) volt, de nem volt igazi vezére az együttesnek, ez lett a vesztük a hosszabbításban is. Nikolovot nem nevezték.

A csoport állása:
1. Montenegró  2gy - 0v  +9
2. Izrael             1gy - 1v  +6
3. Hollandia       1gy - 1v    0
4. Bulgária        0gy - 2v  -15

 

C csoport

Lengyelország - Németország 68-67 (22-20, 14-11, 20-19, 12-17)

Végig apránként építette előnyét a lengyel együttes, aztán az utolsó 10 percben majdnem eladták az addig gondosan felépített fórt. 34 másodperccel a vége előtt át is vették a vezetést a németek, de Mateusz Ponitka (16 pont, 5 pattanó) két büntetőjével visszavették azt a lengyelek, és be is húzták a meccset. Ponitka mellett Adam Waczinsky (19 pont) volt a legjobb a hazaiktól, míg a vendégknél az NBA-s Dennis Schröder (16 pont, 5 gólpassz, 5 eladott labda) és Heiko Schaffartzik (16 pont) emelkedtek ki felfelé a többiek közül.

Ausztria - Luxemburg 84-76 (30-14, 21-13, 19-22, 14-27)

Az osztrákok már a félidőben 24-gyel vezettek, így nem volt nagy probléma számukra, hogy 16 ponttal elbukták a második 20 percet. Öten jutottak 10 pont fölé, igazi csapatmunka volt ez részükről - közülük Thomas Schreiner (16 pont) és Rasad Mahalbasic (14 pont, 10 pattanó) voltak a legeredményesebbek. A vendégek kétemberesek voltak, Tom Schumacher (19 pont) és Jairo Delgado (17 pont, 4 szerzett labda) nem sok segítséget kaptak a többiektől.

Luxemburg - Lengyelország 61-113 (10-26, 17-23, 24-39, 10-25)

Az viszonylag gyorsan, az első negyedben kiderült, hogy nincs egy súlycsoportban a két együttes, az utolsó két negyedet is 15-15 ponttal nyerték a vendégek, így nyertek kiütéssel, több mint 50 ponttal. Luxemberugnál az előző meccs két vezére most halovány teljesítményt nyújtott, helyettük négyen is 10 pont fölé kerültek, a többiek viszont alig tettek hozzá a mérkőzéshez - Christopher Jones (16 pont) és Bob Melcher (12 pont) voltak a legjobbak. A túloldalon mind a 11 nevezett játékos pontot szerzett, 7-en elértek 10 pontig, a legeredményesebb pedig Szymon Szewczyk (20 pont, 5 pattanó, 3 gólpassz, 8/9 mezőny) lett.

Ausztria - Németország 64-77 (14-19, 21-14, 20-15, 9-29)

Nagyon fontos meccset nyertek a németek úgy, hogy bár az első negyedben jobbak voltak az osztrákoknál, a harmadik felvonás után már 7 pontos hátrányban voltak. Az utolsó 10 percben aztán Maximilian Kleber (20 pont, 7 pattanó), Maik Zirbes (17 pont, 7 pattanó) és Schröder (13 pont) vezetésével átgázoltak az elfáradó hazaiakon, így nyertek fontos meccset a továbbjutás szempontjából. A túloldalon Mahalbasic (14 pont, 8 pattanó) ezúttal Enis Murati (27 pont) volt a vezér, ketten azonban kevesek voltak.

A csoport állása:
1. Lengyelország  2gy - 0v   +53
2. Németország    1gy - 1v   +12
3. Ausztria             1gy - 1v     -5
4. Luxemburg        0gy - 2v    -60

 

D csoport

Fehéroroszország - Dánia 97-72 (20-12, 23-16, 22-21, 32-23)

Talán még a vártnál is könnyedébben nyertek a fehéroroszok, miután már a félidőben 15 ponttal jobban álltak a dánoknál, és minden negyedet meg is nyertek. A legjobb a nagyon erős dupla-duplát jegyző Aliaksandr Pustahvar (24 pont, 11 pattanó) lett, de nagyon jól megoszlottak a szerepek mellett, minden pályáralépő kivette a részét a sikerből. Az egykor a Falcóban magyar bajnoki címet szerző Mikalai Aliakseyeu 5 perc alatt 4 pontig és 3 pattanóig jutott. A túloldalon is csapatmunka folyt, de nem voltak kiemelkedő teljesítmények - Esben Reinholtot (14 pont) és Darko Jukicot (10 pont, 11 pattanó) lehet kiemelni leginkább.

Macedónia - Belgium 76-73 h.u. (16-19, 7-17, 22-13, 17-13, 14-11)

Az Axel Hervelle (17 pont, 5 gólpassz, 4 pattanó) vezette belgák főleg a második negyedben sokkal jobban játszottak a vendéglátóknál, már 13 ponttal vezettek a nagyszünetben. Fordulás után sokat változott a játék képe, Bojan Trajkovski és Vojdan Stojanovski (16-16 pont), valamint Aleksandar Kostoski (14 pont, 7 pattanó, 4 gólpassz) vezetésével elindultak felfelé a macedónok, át is vették a vezetést, de 1:20-szal a vége előtt Vojdan Stojanovski büntetője kellett az egyenlítéshez. A hosszabbításban fej-fej mellett, váltott vezetéssel haladtak a felek, többször volt egál is az állás, aztán két másodperccel a vége előtt Marko Simonovski triplát dobott, és ezzel megnyerték a meccset a házigazdák.

Dánia - Macedónia 75-81 (18-24, 18-20, 18-11, 21-26)

Hiába játszottak némileg jobban a vendégek az első félidőben, a dánok nagyon jól tartották magukat, a harmadik negyed végére pedig egyetlen pontra is feljöttek. A végjátékban aztán a macedónok végig kezükben tartották a találkozót, a viszonylag szoros eredmény ellenére sem volt esélye a hazaiaknak a győzelemre. Dániánál Esben Reinholt (16 pont, 6 pattanó, 4 gólpassz) mellett Mathias Seilund (17 pont) volt a másik húzóember. A túloldalon hárman is 12 pontig jutottak, Darko Sokolov, illetve az előző győzelem két kulcsszereplője, Vojdan Stojanovski és Simonovski.

Belgium - Fehéroroszország 71-57 (24-19, 14-9, 18-11, 15-18)

A belgák nagyon magabiztosan hozták ezt a találkozót, már félidőben 10 egységgel vezettek, majd fordulás után bebiztosították sikerüket. A hazaiaknál ezúttal Pierre-Antoine Gillet (15 pont, 7 pattanó) és Maxime De Zeeuw (13 pont, 7 pattanó) voltak a legeredményesebbek, míg a túloldalon mindössze egy ember jutott el két számjegyű ponttermésig, Aliaksandr Kudrautsau (15 pont, 8 pattanó, 8 eladott labda) - Aliakseyeu ezúttal nem kapott lehetőséget.

A csoport állása:
1. Macedónia               2gy - 0v    +9
2. Belgium                   1gy - 1v   +11
3. Fehéroroszország   1gy - 1v   +11
4. Dánia                       0gy - 2v    -31

 

E csoport

Grúzia - Csehország 73-62 (17-12, 19-20, 19-21, 18-9)

Végig szoros mérkőzést játszott egymással a két gárda - a grúzok elhúztak, a csehek felzárkóztak, majd a grúzok megint elhúztak, ez volt a sorminta. A negyedik negyedben aztán sikerült meglépnie a hazaiaknak, onnan pedig nem tudtak visszakapaszkodni a csehek. Grúzia legjobbja Zaza Pachulia (19 pont, 8 pattanó) volt, mellette hárman is 10 pontot értek el. A túloldalon Patrik Auda (18 pont) és Lubos Barton (16 pont) emelkedtek ki a többiek közül.

Portugália - Magyarország 38-58 (10-23, 10-18, 8-6, 10-11)

A mérkőzés hosszabb összefoglalóját EZEN A LINKEN eléritek!

Csehország - Portugália 89-53 (27-14, 24-17, 23-11, 15-11)

A csehek még nálunk is könnyebben verték a portugálokat, igaz, ők hazai környezetben - már a félidőben 20-szal mentek, a fordulás után még 12 pontot tettek erre 10 perc alatt, kérdés nem volt, hogy sokkal jobb csapat ezen a napon (is) a hazai. A vendéglátóknál Tomas Satoransky (18 pont, 6 pattanó, 5 gólpassz) volt a vezér Barton (11 pont) és Ondrej Balvin (10 pont) mellett. A luzitánok legjobbja José Da Silva (11 pont) volt, a többiek nem érték el a 10 pontot sem.

Magyarország - Grúzia 74-73 (19-18, 18-18, 17-19, 20-18)

A mérkőzés hosszabb összefoglalóját EZEN A LINKEN eléritek!

A csoport állása:
1. Magyarország   2gy - 0v   +21
2. Csehország        1gy - 1v    +25
3. Grúzia                 1gy - 1v    +10
4. Portugália           0gy - 2v    -56

 

F csoport

Szlovákia - Románia 69-81 (27-13, 14-18, 13-29, 15-21)

Nagy "mentés" volt ez a románoktól, mivel az első negyedben már 14 pontos hátrányba kerültek. Ezt dolgozták le előbb lassabb, majd a 16 ponttal megnyert harmadik felvonásban gyorsabb ütemmel, végül 12 ponttal nyertek. Északi szomszédainknál Nenad Milosevic (20 pont, 7 gólpassz) messze kiemelkedett a többiek közül, de eléggé egyedül maradt. A túloldalon Titus Nicoara (20 pont, 8 pattanó) és Vlad Moldoveanu (18 pont, 9 pattanó) is a mezőny fölé kerekedtek, leginkább nekik köszönhető a románok sikere - Török Rolland nem került be a nevezettek közé.

Svédország - Lettország 50-62 (14-21, 16-15, 10-13, 10-13)

Egy nagyon pontszegény találkozón a lettek nem játszottak jól, de végig kezükben tartották az irányítást és a vezetést az egész összecsapás során. A svédeknél a két NBA-s ász, Jeffery Taylor és Jonas Jerebko nincs, így távollétükben jóval kevésbé tűnnek veszélyesnek, csak egy emberük jutott 10 pont fölé: Tobias Borg (11 pont). A következő szezont Pécsett kezdő Martin Pahlmblad 22 perc alatt 3 ponttal, 2 lepattanóval és 1-1 gólpasszal, valamint szerzett labdával kezdett. A túloldalon hárman is átlépték a 10 pontos határt: Kaspars Berzins (14 pont, 9 pattanó), a nyári ligában a Boston Celticsnél játszó Dairis Bertans és Janis Blums (13-13 pont).

Románia - Svédország 77-72 h.u. (12-14, 16-11, 18-20, 20-21, 11-6)

Végig nagyon szoros mérkőzést játszott egymással a két együttes, fej-fej mellett haladtak a felek. A rendes játékidő végén a svédek voltak előnyben, ám hét másodperccel a vége előtt Mihai Silvasan (15 pont) két büntetőjével egalizáltak a románok. A ráadásban elhúztak a hazaiak, aztán Anton Gaddefors (9 pont) két hármasával egy pontra még visszajöttek az északiak, de az utolsó percben csak a vendéglátók szereztek pontokat, így nyertek. Silvasan mellett a hosszabbításban is főszerepet játszó Rares Mandache (16 pont) és Catalin Baciu (18 pont) voltak a legjobb románok - Török Rollandot ezúttal sem nevezték -, míg a túloldalon Pahlmblad (17 pont, 4 pattanó, 3 gólpassz) vitte a prímet Jonathan Person (14 pont) mellett.

Lettország - Szlovákia 86-66 (23-14, 26-12, 16-14, 21-26)

Nagyon könnyed mérkőzést játszottak a hazaiak, 23 ponttal álltak jobban 20 perc játék után, a második félidőben már mindkét fél csak a lefújást várta. Berzins (18 pont, 8 pattanó) mellett ezúttal Kristaps Janicenoks (12 pont) és Rolands Freimanis (14 pont) voltak a legjobbak a lettek oldalán. A szlovákoknál Peter Sedmák (17 pont, 5 pattanó), Martin Bilik (12 pont) és Peter Simek (12 pont, 6 pattanó) dobták meg magukat, de már a mérkőzés kevésbé érdemi részében.

A csoport állása:
1. Lettország    2gy - 0v   +32
2. Románia       2gy - 0v  +17
3. Svédország  0gy - 2v   -17
4. Szlovákia      0gy - 2v   -32

 

G csoport

Svájc - Oroszország 79-77 (21-22, 21-15, 24-10, 13-30)

Egy szoros első negyed után úgy tűnt, hogy nemcsak óriási bajba kerülnek az oroszok, de kiütéses vereséget is szenvedhetnek a Thabo Sefoloshát nélkülöző Svájctól, hiszen 19 pontos hátrányban voltak három negyedet követően. Az utolsó felvonásban óriási hajrát indítottak, két perccel a vége előtt egyenlítettek is, ezt követően többször is visszajöttek egy pontra, de a kiválóan büntetőző svájciakkal nem tudtak mit kezdeni, kikaptak. A hazaiaknál Dusan Mladjan (24 pont) és Greg Brunner (15 pont) voltak a legjobbak, de vezéráldozattal járt a siker, ugyanis a Houston Rockets által draftolt, jövőre már a tengerentúlon játszó Clint Capelát (11 pont, 7 pattanó, 5 szerzett labda) sérülés miatt elvesztették a sorozat hátralévő részére. A túloldalon Szemjon Antonov (12 pont, 4 gólpassz) és Nikita Kurbanov (13 pont) voltak a legeredményesebbek, de vezérük nem volt az oroszoknak.

Oroszország - Olaszország 63-65 (14-12, 14-13, 23-18, 12-22)

A hazaiak gyakorlatilag az életükért küzdöttek tegnap, ami sokáig úgy tűnt, sikeres is lesz, hiszen egy nagyon szoros találkozó negyedik negyedére 8 pontos előnnyel fordulhattak. Itt azonban leblokkoltak, az olaszok pedig a 20 pontig jutó Alessandro Gentile vezetésével előbb egyenlítettek, bő két perccel a vége előtt átvették a vezetést, az oroszok pedig képtelenek voltak újítani, két ponttal kaptak ki megint. Gentile mellett három olasz jutott el 10 egységig, míg a vendéglátók messze legjobbja Tyimofej Mozgov (17 pont, 10 pattanó) volt, aki egyedüliként jutott el két számjegyű ponttermésig.

A csoport állása:
1. Olaszország   1gy - 0v   +2
2. Svájc              1gy - 0v   +2
3. Oroszország   0gy - 2v    -4

 

A következő fordulót augusztus 17-én, vasárnap játsszák mindenhol!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus