Foggal-körömmel: Litvánia a nyolc között

Sokáig úgy tűnt, hogy könnyed győzelmet aratnak a litvánok Új-Zéland ellen, de nem tudták lezárni a találkozót, Corey Webster vezetésével pedig felálltak, egyenlítettek, sőt, fordítottak is az óceániaiak az utolsó negyedben. A hajrában aztán Valanciunas kosaraival, nagyon megizzadva ugyan, de behúzta a győzelmet Litvánia, így ők jutottak a legjobb nyolc közé.

Férfi kosárlabda világbajnokság, Spanyolország, 5. nyolcaddöntő

Új-Zéland – Litvánia 71-76 (9-23, 17-13, 24-22, 21-18)

A Motiejunas-Valanciunas páros dominanciájával kezdődött a találkozó, ketten gyorsan beszórtak öt pontot és szépen fejezték be a litván támadásokat. Az első percekben szép, kijátszott figurákat láthattunk. Ez nagyjából négy percig tartott, akkor mindkét fél kicsit kapkodós játékra váltott és sok volt a pontatlanság – a minőségbeli különbséget a litvánok belső párosa jelentette, vezetésükkel 12-5-re meglógtak, majd három perccel a negyed vége előtt 17-7-re növelték az előnyüket. A gyűrű alá bemenni nem volt esélye az új-zélandiaknak, kintről pedig semmi sem akadt be, így nagyon simán, 23-9-re nyerte Litvánia már az első etapot.

A második negyed elején nagyon bátran dobáltak továbbra is kintről az új-zélandiak, Webster és Fotu révén pedig be is esett néhány. A gyűrű alatt továbbra is az európaiak uralkodtak, viszont támadásban ők is inkább a periméterre helyezték a hangsúlyt – a különbség tíz pont alá csökkent.  Ez sem tartott sokáig, újfent visszakerült Valanciunashoz a labda, beszórt két kosarat, kimaradt két teljesen esélytelen új-zélandi dobás és ismét tizenöttel vezettek a zöld mezesek. Lezárniuk viszont nem sikerült az összességében simának tűnő derbit, kulcspillanatokban elhagyták a labdát, kicsúszott a kezükből, nem volt meg a gyilkos ösztön, hiányzott némi koncentráció – így mindössze tízpontos előnnyel vonulhattak nagyszünetre (36-26).

A harmadik negyedet aztán egy litván kosár után Abercrombie vezetésével a óceániaiak kezdték jobban és hat pontra zárkóztak. Rögtön ezután Jasaitis roskadt üvöltve a földre, majd jött le a pályáról, Webster könyökével találkozott. Litvánia a krízishelyzetben természetesen Valanciuanshoz nyúlt, aki egy nehéz kettes után kiosztott egy óriási blokkot és stabilizálta csapatát. A játékrész végén aztán Lavrinovic triplájával ismét kétszámjegyűvé vált a különbség, sőt, Seibutis 2+1-es akciója után megnyugodhattak az európaiak. Meg is nyugodtak, túlságosan is, és egy nagy rohanással az utolsó pillanatokban még egyszer visszajöttek a meccsbe Websterék és 58-50-ről indult a záró etap.

Ennek rögtön megadta az alaphangot Corey Webster egy palánkos triplával, majd a lélektelen litván támadások után Fotu is bepörkölt egyet kintről, így 58-56-nál, gyakorlatilag az első perc óta először egylabdás meccset láthattunk. Sőt! Hét perccel a vége előtt Corey Webster újabb hármast süllyesztett el, ezzel egy 12-0-s futással átvették a vezetést, kiült a döbbenet a litván játékosok és szurkoló arcára. Itt viszont ismét előlépett Valanciunas, aki sorra hozta a támadópattanókat és értékesítette a büntetőket, így levegőhöz jutottak a litvánok – hogy aztán Seibutis homálya elvegye a momentumukat. Valanciunast azonban nem lehetett tartani, így az utolsó szűk percnek négypontos litván vezetéssel feszültek neki a felek, egy perc múlva pedig eldőlt: egy új-zélandi eladott labda után Maciulis pörkölt be egy triplát (bár Webster még borzolta a kedélyeket két kosárral), ezzel a vártnál és a látottaknál sokkal nehezebben, de készülhet a negyeddöntőre Litvánia.

Új-Zéland legjobb dobói: C. Webster 26/9, Fotu 11/6, Vukona 9
Litvánia legjobb dobói: Valanciunas 22, Pocius 11/6, Lavrinovic 10/6

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus