Fontos döntések az ABA Ligában

Az elmúlt napokban Ljubljanában ülésezett az Adria Liga vezetősége, ahol a 2014-15-ös és a 2015-16-os évad mezőnyének összeállításában (mindkettőnél érdekelt a Szolnoki Olaj KK is) hozott döntést, illetve a rájátszás rendszerét is megváltoztatta. 

 

A Szolnoki Olaj a 2014-15-ös évad mellett a 2015-16-os évadban is indulhat az Adria Ligában, amennyiben a korábbi évekhez hasonlóan teljesíti a szabadkártyához jutás feltételeit - mellette a bolgár Levszki is hasonló kondíciókkal játszik ettől az évtől a bajnokságban. Két bajnokság (Montenegró és Macedónia) képviseletében a Buducsnoszt VOLI és az MZT Szkopje Aerodrom is szabadkártyával indulhat, vagyis a helyi bajnoki eredményektől függetlenül képviselhetik országukat. 

A négy szabadkártya mellett kilenc hely biztosított a küzdelemsorozatban: 3-3 szerb és horvát, 2 szlovén és 1 bosnyák csapat mindenképp indulhat. A 14. indulóról ennek a négy országnak a csapatai „döntenek”: 1-1 ország csapatai helyezéseinek átlaga alapján a legmagasabb mutatóval rendelkező ország indíthat még egy csapatot. 

A másik döntés a playoff-rendszert érinti: megszűnik a jelenlegi Final Four. A legjobb négy gárda oda-visszavágós alapon, két nyert meccsig (váltott pályaválasztással) játszik az elődöntőben, míg a döntőben három nyert meccsig (2-2-1-es formátumban) tart a küzdelem. 

Az ABA Liga pontos 2014-15-ös menetrendjét a klubok július 11-én, Zágrábban tartandó összejövetelén határozzák meg, a bajnokság 2014. október 4-én kezdődik

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus