Gallinari az Olimpia Milano játékosa

A La Gazzetta dello Sport értesülései alapján Danilo Gallinari átment az orvosi vizsgálatokon és megegyezett az Olimpia Milano csapatával. A Denver Nuggets kosarasa szinte hazatér, hiszen 2006 és 2008 között már játszott a klub felnőtt keretében, akkor 83 meccsen 14.2 pontot, 4.8 lepattanót és 1.2 gólpasszt átlagolt. Különleges adottságaira (208 centije ellenére leginkább kiscsatárként használják, igaz, több poszton is bevethető) a New York Knicksnél is felfigyeltek és a 2008-as NBA draft első körének hatodik helyén ki is választották. A nehéz kezdet (sérülések) ellenére ma már ott is elismert játékos és a Carmelo Anthony csere talán legértékesebb tagja volt ő denveri részről, ha az érkezőket vizsgáljuk. Természetesen a lockout végéig marad csak az olasz sztárklubnál, akiknek sikerült elintézniük biztosítását. Már most a csapattal utazik, hiszen a milánói együttes szeptember 22-e és október 2-a között Spanyolországban játszik több felkészülési meccset is, ezúttal már a teljes kerettel, hiszen Gallinari mellett megérkezett Fotsis, Bourousis és az edző, Sergio Scariolo is. A tréner egyébként korábban elmondta, nem igazán szeretne olyan játékosokat a csapatba, akik bármelyik pillanatban leléphetnek, ám most nyilatkozatában hozzátette: Danilo Gallinari az egyetlen, akivel képes kivételt tenni. Ő már most a klub egyik ikonja, nagy segítség lesz valószínűleg számukra az Euroliga top16-jának elérésében és reméli, hogy Gallo fejlődését is szolgálja majd ez a kis európai kaland.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus