Gyökeres változások az Euroligában – itt az európai NBA?

A nagy európai klubok bejelentették, hogy már a 2016/17-es évadtól klasszikus oda-visszavágós bajnokságként rendezik meg az Euroligát

 

Az idei év első felében több nyilvános csörtéje is volt az Euroligát és EuroCupot szervező ULEB-nek és a FIBA-nak, az év második fele viszont csendesen telt az európai klubkosárlabdában, többször tárgyaltak a felek, úgy tűnt, hogy haladnak a megbeszélések - ebbe a nyugodt állóvízbe dobtak most mázsás követ az európai élklubok. Tegnap Barcelonában találkoztak a 11 Euroliga-A licenccel rendelkező klubcsapat képviselői, ahol megegyezés született: már a 2016/17-es évadtól 16 csapatos Euroligát és 24 csapatos EuroCupot rendeznek.

Az Euroliga-főtábla létszáma tehát csökken, és az eddigi két csoportkör helyett a csapatok oda-visszavágós alapon mérkőznek egymással – azaz az eddigi liga-formátum helyett egy összeurópai elitbajnokság jön létre, a végén negyeddöntővel, illetve Final Fourral. Az Euroliga eddigi rendszere a EuroCupban él tovább, a 24 csapat előbb 4 hatcsapatos csoportban, majd a továbbjutó 16 csapat két nyolcas csoportban küzd meg egymással - a végén viszont az Euroliga eddigi formájával ellentétben több nyert meccsig tartó párharcok döntenek az EuroCup-győztes kilétéről.

Az elfogadott tervek alapján az Euroliga mezőnye a jövőben így épül fel:  

- a 11 A-licences csapat (jelenleg az Anadolu Efes, CSZKA Moszkva, EA7 Milano, FC Barcelona, Fenerbahce, Laboral Kutxa, Maccabi-Tel Aviv, Olympiakosz, Panathinaikosz, Real Madrid és Zalgiris Kaunas)
- a EuroCup címvédője
- három nemzeti bajnokság címvédője (nagy valószínűséggel a francia és a német bajnokság mellett az ABA Liga győztese kapja majd ezt a jogot)
- az évente rendezendő nyolccsapatos selejtezőtorna győztese

A EuroCupban 21 csapat a bajnokságokban elért eredményei alapján, három pedig szabadkártyával vehet részt.

A klubok megköszönték a FIBA erőfeszítéseit az elmúlt hónapokban, és nyitottak az együttműködésre – ez azonban innentől kezdve erősen formális közös munkának tűnik. Annál is inkább, mert a pénzügyileg kifejezetten erős ULEB-Euroliga egyúttal azt is bejelentette, hogy 10 éves (és további 10 évvel meghosszabbítható) megállapodást kötött az IMG Grouppal, a világ egyik vezető sport, divat és médiavállalkozásával. Az IMG értékesítheti az Euroliga és EuroCup globális média és marketingjogait, cserébe a klubok százalékos bevételeket kapnak – Jose Ignacio Huguet spanyol újságíró szerint évente minimum 36 millió eurót mindenképp kifizet az IMG.

Jordi Bertomeu, az Euroleague Basketball ügyvezető igazgatója a 15 évvel ezelőtti alapításhoz fogható mérföldkőnek nevezte az eseményeket, és véleménye szerint új távlatok nyíltak meg az európai kosárlabdázás előtt. Ioris Francini, az IMG Events & Media elnöke már konkrétabban fogalmazott: ez az együttműködés hosszú távon meg fogja változtatni az európai kosárlabda arculatát.

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus