Hanga előző csapata érdeklődik Lóránt iránt

A Scandone vagy másik nevén Sidigas Avellino és a spanyol első osztályú Gipuzkoa érdeklődik Lóránt Péter iránt.

A sportando.com jelentette, hogy a múlt héten a Szolnoki Olaj KK-val (újra) szóba hozott Lóránt Péter iránt Hanga Ádám volt csapata, a Sidigas Avellino, valamint a spanyol első osztályú Gipuzkoa is érdeklődik.

Az Avellinónál az előző idényben is játszott egy magyar, Hangát ugyanis oda adta kölcsön a Laboral Kutxa, de van más kötődése is Lórántnak az együtteshez, Nicola Alberani, a csapat GM-je ugyanis anno a Virtus Románál dolgozott és ő igazolta le a magyar magasembert a 2012/13-as idényre a fővárosiakhoz. Mint ismert, az Avellino az előző idényt a Serie A 13. helyén zárta.

A San Sebastian-i Gipuzkoa az előző szezonban csak a 17. lett a Liga Endesában, tehát a spanyol első osztályban, ám mivel a két feljutó, a Ford Burgos és az Ourense Baloncesto nem tudta vállalni az induláshoz szükséges feltételeket, így maradtak a legfelsőbb osztályban. Ez az együttes egyébként Lóránt volt csapata, Lagun Aro néven futottak ugyanis 2009 és 2013 között, itt játszott 2011/12-ben, tehát pont Róma előtt Lóránt.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus