Hanga már a Laboral három legjobbja közt az Euroligában!

A baszk élgárda magyar légiósa az értékmutatók alapján eddig a harmadik leghasznosabb játékos Velimir Perasovic csapatában nemzetközi szinten

A spanyol bajnokság harmadik helyezettje, az Euroligában pedig a Top 16-ban továbbjutásra álló (3-2-es mérleg) vitoriai együttes eddig abszolút felülteljesítőnek számít az európai élkosárlabdában, ennek pedig az egyik fő letéteményese a 26 éves magyar bedobó, Hanga Ádám.

Böngészve a statisztikákat, az egyértelműen látszik, hogy a görög Jannisz Buruszisz nagyon meghatározó teljesítményt nyújt és teljes mértékben kiemelkedik az egész mezőnyből, hiszen 14,1 pontja és 9 lepattanója mellett az egyéb box score statisztikákban (2,2 gólpassz, 0,7 blokk, 0,7 szerzett labda) is átlag felett produkál eddigi 15 mérkőzésén, amivel a kiváló dobószázalékoknak köszönhetően (54,2% kétpontosokból, 43,3% triplából, valamint 87,3% büntetőből) 22-es VAL átlagot tud felmutatni az Euroligában (ezzel az egész mezőnyben második a 23,1-et produkáló Nando De Colo mögött).

Mögötte a második helyen a francia Fabien Causeur (12,9 VAL) áll, mögötte viszont honfitársunk, Hanga Ádám következik a VAL rangsorban (12,2). A BLF Palota és az Alba Fehérvár nevelése 7,4 pontot, 4,6 lepattanót, 1,8 gólpasszt, 1,5 szerzett labdát és 1,3 blokkot átlagol mindössze 0,7 eladott labdával, ami mellett a megszokottnál stabilabb dobószázalékokat hoz eddig (63% kétpontosból, amivel magasan az egész Laboral legjobbja, 22,6% triplából, 68,8% büntetőből). A felé áradó bizalmat jól alátámasztja, hogy mind a 15 mérkőzésén kezdő volt, 26,7 játékpercével pedig második csapatán belül Causeur mögött (29,4 perc).

A tendenciákat elnézve Ádám jó eséllyel felléphet a második helyre is a VAL rangsorban, amit ha összevetünk a bizalmi tényezőkkel, a Laboral eredményességével és honfitársunk játékának látványosságával, akkor lassacskán megállapíthatjuk, hogy európai szinten is komolyan jegyzett kosárlabdázója van Magyarországnak Hanga Ádám személyében. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus