Hírmorzsák - Olaszország (3.)

Tombol  a nyár,  és július közepére végére végre Itáliában is felébredtek csipkerózsika álmukból a  Serie A klubjai, és immáron egyre több helyről tudunk hírekről, átigazolásokról és szépen telítődő keretekről beszámolni. Persze az egyes klubok között jelentős fáziseltérés lehet, hisz  már nem egy helyen gyakorlatilag  komplett a 2012/2013-mas bajnokságra készülő keret, míg máshol  még csak 3-4 szerződtetett profi alkotja  a pillanatnyi „nyersanyagot”.  Nem kérdés, számunkra a hét, de talán a nyár átigazolási hírét Lóránt Péter Rómába igazolása jelentette. Természetesen nemcsak Péter váltott klubot ezekben a napokban, nézzük hol’s mi történt  csizmaország  kosarasfrontjain:


  •  Montepaschi Siena

A bajnok  háza táján egyelőre a távozókról szóló hírek viszik a prímet. A napokban végérvényesen biztossá vált, sem Kaukenas, sem David Andersen, és legfájóbb veszteségként Bo McCalebb sem lesz Montepaschi játékos ősztől.  A veterán litván bedobó maga jelentette be, teljesen kizárható hogy a londoni Olimpia után Sienába tér vissza, az ausztrál centert az európai szaksajtó a török Fenerbahceval boronálta össze, ám maga az érintett minden találgatást elhárított, mondván az olimpiai torna végéig csak az ausztrál válogatottra koncentrál, és minden jövőjét firtató kérdéssel csak London után foglalkozik. McCalebb esetében  viszont már elhalványultak a kérdőjelek, az ő esetében már megvan a hivatalos bejelentés, a Fener kész kifizetni a zseniális irányító közel másfél millió eurós kivásárlási árát, így az a közeljövőben csatlakozhat  régi-új edzője(Pianigiani) vadonatúj csapatához.

Az érkezők többségéről még csak találgatások vannak, a nigériai-amerikai Josh  Akognon,  az izraeli Maccabi Rishonnál légióskodó Derwin Kitchen, vagy az egykori Villanova hátvéd Corey Fisher  egyaránt esélyes betölteni a Siena megüresedett irányítói  posztját. De mégsem közülük valaki, hanem a Besiktas amerikai profija Marcelus Kemp (képünkön jobbra)  érkezik elsőként a napokban Toscanaba. A ponterős bedobó jól ismeri az olasz közeget, az amerikai korábban a Livorno, a Sassari és a Bologna kosarasa is volt.  Kemp mellett egy másik amerikai bedobó, Matt Janning  megszerzését is szinte tényként kezelhetik Sienaban, az előző szezonban a Casale Monferratoban pattogtató 24 éves dobó hátvéd saját Twitter oldalán erősítette meg a hírt. A palánk alatti posztokra az a Benjamin Eze térhet vissza, aki éveken át volt sienai szurkolók nagy kedvence, és aki azóta felemás sikerrel próbálkozott orosz(Himki Moszkva) és olasz(Milano) sztárkluboknál. De nemcsak Eze, a görög Euroliga győztes Olympiakosz szerb magasembere Marko Keselj  is a kiszemeltek közt van Sienaban.

  • Pallacanestro Cantu

A tavalyi bajnoki döntős Jeff Brooks leigazolásával tette teljessé a keretét. A 3-mas és 4-es poszton bevethető 203 centis amerikai az olasz másodosztály, a LegaDue egyik legjobb játékosa volt. Vele lett komplett a szeptemberi Euroliga selejtezőkre (is) készülő Cantu állománya.

  • Cimberio Varese

A lombard alakulat is azon kevesek közé tartozik amely már letudta ténykedését az átigazolási piacon. Az új mester Francesco Vitucci keze alá igencsak ígéretes alapanyagot hozott össze a klubvezetés. Mike Green 2 éve még a Cantu karmestere volt, az előző szezont Szicílián, a Barcellona csapatában töltötte ahol sokáig a feljutásért is harcban álltak, végül elbukták a rájátszást, de  Green majd 1000 km-re északra, Vareseben újra első osztályú játékos lehet. Ebi Ere (képünkön baloldalt) az időközben megszűnt spanyol ACB ligás Obradorioból tette át ismét a székhelyét Itáliába, Adrian Banks az izraeli Maccabi Netanyaból,  a korábbi Arisz Szaloniki center, Brian Dunston szintén a Szentföldről ,a Hapoel Holontól érkezett Varesebe. Szintén új tag a Vareseben  a ciprusi Apollontól érkező Erik Rush, az amerikai születésű bedobó a svéd(!) válogatott oszlopos tagja. A szerb óriás, Dusan Sakota, korábban megfordult már a Panathinaikosznál, most az orosz első ligás Krasznojarszkot hagyta ott az észak olasz klub kedvéért. De velük korántsincs vége az érkezők  tetemes hosszúságú sorának, három olasz, három egészen kiváló olasz koronázza meg a  Varese vadonatúj, és teljesen kicserélődött keretét a 2012/2013-,as szezonban.  Bruno Cerella, Andrea De Nicolao és Achille Polonara. Az olasz válogatott Cerella az időközben megszűnt Teramo egyik legjobbja volt, a megbízható dobóhátvédet olyan klubok orra elől csípte el a Varese mint a Siena vagy a Bologna. De Nicolao és Polonara pedig igazi főnyeremény lehet, mindketten, a már a Milanoban pattogtató Gentilevel együtt, vezérei voltak a tavaly U20-as EB ezüstöt nyerő olasz válogatottnak. Az irányító  De Nicolao a tragikus sorsú Benettont, míg a center Polonara  a már említett és szintén megszűnő Teramonak fordított hátat. 9 új érkező. A tavayli keret egyetlen maradója, az  észt válogatott Jamar Talts, csak pisloghat  majd az első találkozáskor a sok új arc láttán...

  • Vanoli Cremona

A cremonaiak is betöltötték légiós kontingensüket, 3 amerikai, 2 finn,  és 1-1 lett és horvát kosaras szignóját megszerezve. Aaron Johnson, Jarrius Jackson és Lance Harris neve talán még nem sokat mond, bár utóbbi már megjárta a görög és az ukrán első osztályt is. Shawn Huff és Tuukka Kotti a finn válogatott oszlopos tagjai, Andrija Stipanovic az Otto Caserta  centere volt, a 209 centis horvátot, a szakma a liga egyik legjobban védekező középjátékosának tartja. Janis Porzingis pedig régi soproni ismerősünk, a hűség városának kedvenc "Jancsija" már 6 éve nem  minket boldogít kosaraival, és azóta több olasz első és másodosztályú csapatot megjárt már, hazája bajnokságának egyik középcsapatától a BK Valmieratól tér vissza a Serie A-ba és Cremonába.

  • JuveCaserta Basket

Eric Chatfield leigazolásával nagyot húzhatnak a déliek,  a Párizsból érkező 33 éves amerikai a francia első osztály , a ProA gólkirálya volt a 2011/2012-es szezonban, a majd 20 pontos(19.6) átlag remek ajánlólevél a Serie A-ban is.

  • Enel Brindisi

Újfent egy ex soproni. Jeff Viggiano neve már jól cseng az olasz első osztályban. Pavia, Biella, Milano, és Treviso után az újonc Brindisi profija lesz Viggiano.

  • Victoria Libertas Pesaro

A Benetton mellett egy másik legendás brand is búcsúzik a kosárlabda nagy színpadáról. A Scavolini többé már nem támogatója  Pesaronak. 37 év után nem úgy hívják a pesaroi kosárlabda csapatot hogy Scavolini. Furcsa lesz megszokni, de jegyezzük meg: ezentúl Victoria Libertas Pesaro.

  • Virtus Bologna

A bolognai fekete-fehérek elsősorban meghatározó és tehetséges olasz játékosok megszerzésén fáradoznak, a nyíltan kimondott cél egy erős olasz "mag" kialakítása. Ezt a célt szolgálta Poeta és Gigli megtartása, és ezt szolgálja Mason Rocca  szerződtetése is. Európa egyik leghasznosabb (és egyben egyik legalacsonyabb) centere az Olimpia Milanot hagyta ott, ahol  anaek ellenére hogy csapatkapitány volt, útilaput kötöttek a talpára. Bolognában sokad virágzását élheti.




Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus