Hírmorzsák - Olaszország (4.)

Ha egy üzlet beindul! A londoni nyári olimpia árnyékában már teljes fordulatszámon pörög a „basket-mercato”. A múlt héten a  Montepaschi Siena kapcsán még számos kérdőjelről számoltunk be,  de mára, alig pár nap elteltével szinte  minden kérdőjel kiegyenesedett, és gyakorlatilag készre jelenthetjük a bajnoki címvédő keretét is. A legnagyobb kérdés természetesen az volt,  ki fogja pótolni a pótolhatatlant, ki lesz a zseniális Bo MCalebb utóda a toszkánoknál? Nos eldőlt, Bobby  Brown a zöldek új „egyese”!  Brown neve ugyan nem ismeretlen a nemzetközi kosaras berkekben, a 28 éves 188 centis irányító 2008 és 2010 között 4 NBA klubban (Sacramento, Minnesota, New Orleans, LA Clippers) 113 mérkőzésen a világ legerősebb bajnokságában is pályára léphetett, az elmúlt évben pedig a német  Bundesliga alakulat az EWE Oldenburg  játékmestereként remekelt (17 pontos átlag a bajnokságban, 16-os az EuroChallengeben), mégis kisebb meglepetésként hatott olasz kosaras körökben hogy rá esett a Siena választása. Meglátjuk, mindenesetre az utóbbi évek tapasztalata azt mondatja velünk,  sötét ló ide vagy oda,  ilyen esetekben ritkán nyúlnak mellé Minucciék.

Sokáig úgy tűnt, az utóbbi évek nagyjai közül Kristof  Lavrinovic  amolyan utolsó mohikánként még marad  Sienában. A hét közepén azonban biztossá és bizonyossá vált, ő is követi régi harcos- és honfitársát, Rimantas Kaukenast,  és hazatér az ismét csak nagy terveket szövögető Zalgiris Kaunashoz. A Montepaschi nem sokat teketóriázott, Lavrinovic  távozása után szinte azonnal hivatalossá tették a korábbi nagy kedvenc Benjamin Eze visszatérését. A nigériai-olasz  óriás  két évre írt alá régi-új egyesületéhez. De nemcsak Eze erősíti majd  őket a gyűrű alatt, a horvát válogatott egykori centere, a 32 éves Mario Kasun  komoly nemzetközi rutinjával nagy segítségére lehet  az ismét több frontos harcra készülő Sienaiaknak. Hogy teljes legyen a nemzetközi kavalkád, arról a szerb Aleksandar Rasic gondoskodik, akik szintén az olasz bajnokhoz szerződött. A 27 éves 194 centis Rasic, aki jelenleg oszlopos tagja déli szomszédunk  bivalyerős válogatottjának, a litván Lietuvas Rytastól igazol Sienaba. A szerb klasszis az olasz bajnokcsapat 11.(!!) új igazolása ezen a nyáron, és mindössze hárman (Moss, Carrareto, Ress) maradtak hírmondónak a szintén távozó Pianigiani sikercsapatából. Nem irigyeljük az új mestert, Luca Banchit, hiába kapott erős az anyagot a keze alá, az alapjairól kell egy teljesen új csapatot felépítenie, és ennek a gárdának alig másfél hónap múlva már az USA-ban, az NBA-ben szereplő San Antonio Spurs és a Cleveland Cavaliers  ellen kell helytállnia , ahol a Siena  a Real Madriddal egyetemben  nemcsak az Euroligát, hanem  öreg kontinensünk kosaras elitjét is képviselik a „Euroleague Basketball American Tour 2012” rendezvényein.

  • Virtus Roma

Lóránt Peti új klubja a Virtus Roma sem tétlenkedik,  a fővárosiak 3 új játékos megszerzését jelentették be a napokban.  A Roma új karmestere az a Jordan Taylor, aki 22 évesen Wisconsin egyetem  csapatától érkezve, remek NCAA statisztikákkal és elismerésekkel bír. A 24 éves Lorenzo D'Ercole  a Montepaschi Siena  saját nevelésű játékosa, de az utóbbi években Zizis és McCalebb mögött nem sók sót evett volna meg, épp ezért az utóbbi 2 évben a Vanoli Cremonában kupálódott ki, és ez a "kupálódás" olyan jól sikerült, hogy D'Ercole időközben az olasz felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott, Rómában ideális párost alkothatnak az 1-es poszton Taylorral. A 3. friss szerzemény a lengyel Olek Czyz (képünkön balra). a 22 éves 204 centis  erőcsatár, akit hihetetlen rúgói miatt sokszor csak Polish Airlines-nak hívnak, Taylorhoz hasonlóan a tengerentúli egyetemi bajnokságból érkezik. A Prokom Trefl utánpótlás nevelő "műhelyéből"  kikerülő, és már a 14 éves kora óta (szüleivel) az USA-ban élő lengyel fiatalember,  a nagy hírű Duke-on kezdte egyetemi pályafutását, de Rómába már mint a Nevada University meghatározó játékosa(13.8 pont 6.5 lepattanó) érkezett, Czyz-re először a 2009-es U20-as Eb-n figyelt fel a szakma, ahol a lengyel válogatottal Eb bronzéremig jutott.

  • Dinamo Sassari

Az előző szezon egyik meglepetéscsapata viszonylag csendben készül az októberben kezdődő bajnoki és EuroCup szezonra. Több mint túlzás lenne azt állítani  hogy a szárdok főszerepet játszanának az átigazolási piacon. A Sassari a meglévő értékeinek megtartása mellett két remek légiós megszerzésével gyakorlatilag be is fejezte tevékenykedését az átigazolási piacon. A Romahoz hasonlóan ők is szerződtettek egy lengyel magas embert, igaz a 31 éves 208 centis Michal Ignerski Czyzzel ellentétben már rutinos európai profinak számít. A lengyel nemzeti válogatott centere, megjárta már a török (Besiktas), a spanyol(Sevilla és Lagun Aro) és az orosz(Nyizsnij Novgorod) élvonalat is mielőtt idén nyáron a  szardíniai csapat által kínált kontraktust aláírta volna. De talán még Ignierskinél is nagyobb fogás lehet a másik újonnan igazolt külföldi, aki nem más mint a Siena korábbi bedobója  Bootsy Thornton. A 12 éve Európában profiskodó 35 éves amerikai, a Montepaschi mellett olyan sztárklubok alkalmazásában is állt mint az Efes Istambul vagy az Fc Barcelona.

  •  Pallacanestro Cantu

Az egykori paksi kedvenc, az utóbbi években igazi európai vándorrá váló Chris Monroe,  augusztus 15.-től  az Euroliga selejtezőkre készülő,  Pallacanestro Cantunál kezdi meg a szezont. Igaz, ez egyelőre csak próbaidő, és  csak addig szól amíg a Cantu válogatott játékosai ( Tabu a belga, Cusin és Aradori az olasz, Markoisvili a grúz, és Tyus az izraeli)a héten kezdődő EB selejtezőkön gyűrődnek  szeptember közepéig, de jó lehetőség Monroenak arra hogy immáron egészségesen, újra felhívja magára a menedzserek és szakvezetők figyelmét.

  • Virtus SAIE3 Bologna

Claudio Sabatini a Virtus Bologna elnöke még a nyár elején egyértelműen kijelentette, csak kétfajta légióst  hajlandó fizetni: vagy  nagyon fiatal és rendkívül tehetséges legyen, vagy  egyértelműen többet tudjon és teljesítsen mint azon a poszton elérhető olasz riválisa. Előbbire 21 éves Jakub Parzenski (már megint egy lengyel...) és a 20 éves svéd Victor Gaddefors a remek példa  a bolognai fekete-fehérektől,  utóbbi állítás pedig arra  a Steven Smith-re lehet igaz, akit a Bologna a görög óriás Panathinaikos keretéből tudott megszerezni. A 203 centis  amerikai csatár ugyan csak kiegészítő ember volt az athéni zöldeknél, de Európa egyik legerősebb kereténél az általa kiharcolt átlagban 15 percnyi játéklehetőség majd  8 pontos átlaggal meghálálva kifejezetten komoly játékosra utal a személyében. A  Bologna következő kiszemeltje Ricky Minard (ex Himki Moszkva, Unics Kazany, és  Roma kosaras)lehet, és a hírek szerint napokon belül az ő szerződésére is  (bolognai) pecsét kerülhet.  A bolognaiak kivetették a hálójukat az egyik legjobb, még szabadon igazolható olasz klasszisra is, és egyáltalán nem lenne meglepő, ha Mason Rocca után hamarosan,  a másik milánói "száműzött" ,Stefano Mancinelli is a Virtus Bolognánál kötne ki.

  • Sidigas Avellino

Valami készül délen!  Ha más nem is, egy remek (kosár)csapat Avellinoban  mindenképpen. A liga lepattanó királyának, Linton Johnsonnak a megtartása csak az első lépés volt, ezt követően a dobóhátvéd posztjára azt a Dwigth Hardyt szerződtették, aki a LegaDue legjobb dobója volt majd 23 pontos átlagával. A kereken 2 méter magas Jeremy Richardsont  nem feltétlenül veretes NBA múltja (van neki, csak nem épp veretes: 3 év, 5 klub, 50 mérkőzés) miatt igazolták, ezzel szemben már olyan nívós európai klubokban tudott meghatározó játékos lenni mint az Arisz Szaloniki vagy a Valencia. A 206 centis  Nikola Dragovics azon kevés szerb játékosok közé tartozik, aki ifjonti koruk jelentős részében az amerikai egyetemi oktatás és kosárlabda berkein belül pallérozódtak. Dragovics a patinás UCLA egyetemen eltöltött évek után az orosz bajnokság egyik élcsapatánál, a Szpartak Szentpétervárnál kezdte meg európai profi pályafutását, innen csábította el az Sidigas Avellino. a szintén új szerzeménynek számító nigériai center Ndudi Ebi (fotónkon jobbra) igazi világvándor,  játszott ő már korábban Itáliában (Imola,Ferrara), pályára lépett az NBA-ben (Dallas Mavs) de megfordult Izraelben, Franciaországban, Libanonban és Kínában is. Két külföldi mezőnyember érkezése várható még, Mustafa Shakur az egyes poszt legfőbb várományosa, és azon sem lepődnénk meg nagyon, ha az amerikai edzőlegenda George Karl 29 éves 196 centis fia, Coby Karl, aki a Los Angeles Lakersnél is  kapott már rövidebb epizódszerepeket, is az avellinoi farkasok zöld mezét viselné majd az előttünk álló szezonban.





Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus