Hírmorzsák - Oroszország (1.)

Mint az valószínűleg már nagyon sokaknak ismeretes, a Szolnoki Olajt két évig parádésan irányító Obie Trotter Oroszországba szerződött a következő szezonra. Mostani kitekintőnkben megnézzük, hova is érkezik, mik történtek eddig a csapatokkal orosz honban a nyár folyamán.

CSZKA Moszkva

Elég nagy forgalom volt a CSZKA-nál eddig. Kicserélődött a teljes vezetői stáb, hiszen Jonas Kazlauskas helyét a Los Angeles Lakerstől visszatérő Ettore Messina vette át, segédedzője pedig a szintén az aranysárga-liláktól elköszönő Quin Snyder lesz. Messina egy év kitérőt követően tér vissza Oroszországba, korábbi sikerei színhelyére, úgy tűnik, az NBA nem nyerte el annyira tetszését, hogy még pár évig Mike Brown mögött, a háttérben dolgozzon.

A játékosoknál Milos Teodoszics mellett a másik szerb húzónév, Nenad Krsztics is marad, annak ellenére, hogy voltak olyan hangok is, miszerint visszatérne Észak-Amerikába. Ehelyett a center egy új, minimum 2014-ig tartó szerződést firkantott alá, a 2014-2015-ös szezonra pedig a csapatnak lesz lehetősége arra, hogy megtartsák, ha akarják. Andrej Kirilenkóról sok mindent hallottunk a nyár folyamán, elég komoly esély volt arra, hogy ő is megy vissza az NBA-be, de most úgy tűnik, marad még nevelőegyesületénél erre az évadra is. Viktor Khryapa ugyanolyan 2+1-es szerződést kapott, mint Krsztics, Szasa Kaun pedig 3 évig marad biztosan az együttesnél.

Vannak azonban olyan nevek is a tavalyi csapatból, akik idén már nem lesznek itt. A legkomolyabb távozó Alekszej Sved, akit a Minnesota Timberwolves szerződtetett 3 évre összesen 10 millió dollárért. Mellette lejárt Jamont Gordon szerződése is, helyükre viszont több nagy név is érkezett. Az ismertebb közülük mindenképpen Drew Nicholas, aki az EA7 Olimpia Milano játékosa volt tavaly, de korábban két Euroliga trófeát is begyűjtött a görög Panathinaikosszal. Ugyanerre a posztra jött Aaron Jackson is a spanyol Bilbaótól.

Távozott a két litván játékos, Ramunas Siskauskas és Darius Lavrinovic is. Előbbi megöregedett kicsit, már nem hozta azt a színvonalat, mint korábban és vissza is vonult, utóbbinak egyelőre nincs még csapata. Helyükre a CSZKA a 27 éves Vlagyimir Micovot igazolta, aki Olaszországból, a Bennet Cantútól teszi át székhelyét a legpatinásabb orosz együtteshez. Nem ő az egyetlen szerb érkező, ugyanis a tavalyi év legsikeresebb török csapatától, a bajnok- , kupa-, valamint EuroChallenge-győztes Besiktastól sikerült lenyúlniuk Zoran Erceget.

Nem maradt Sammy Mejia (Banvit, Törökország), valamint Nyikita Kurbanov (Szpartak Szentpétervár) sem, ám pótlásukat valószínűleg azért könnyebben megoldják majd, mint a többi távozóét.

 

Himki Moszkva

A Himkinél az eddig érkező erősítések közül a legtöbb amerikai. Az egyik a tavalyi spanyol bajnokság egyik legjobb centere, Paul Davis, aki a Cajasol után érkezik a második számú moszkvai gárdához. Szintén Spanyolországból költözik át a Himkihez James Augustine, aki az UCAM Murcia erőcsatára volt tavaly. A harmadik új amerikai már ismerős az orosz környezetben, ugyanis tavaly még a Lokomotiv Kubany színeiben vitézkedett az EuroCupban, ő pedig nem más, mint KC Rivers.

Még egy nagy igazolásuk volt eddig, május végén ugyanis 3 évre aláíratták Petteri Koponent, a finn kosárlabda legnagyobb csillagát. Koponen 4 éves bolognai vendégjáték után váltott, valószínűleg igen komoly szerepet szánnak neki a gárdánál.

A húzóemberek közül Szergej Monya, Zoran Planinic, Matt Nielsen és Kresimir Loncar is szerződésének utolsó évébe lép idén. Nincs azonban még érvényes kontraktusa az amerikai irányítónak, Chris Quinn-nek, a tavalyi „nagyok” közül pedig Thomas Kelati már biztosan megy, ő a spanyol Valencia együttesét választotta a következő szezonra.

A tavaly év közben érkező Mikael Gelabale – Jeff Adrien duó sorsa még nem eldöntött, mindketten szabadon igazolhatóak jelenleg.

 

Lokomotiv Kubany Krasznodar

A tavalyi szezonban története legjobb eredményét elérő, bronzérmet szerző Kubanynál elég komoly változások lesznek a következő szezonra. Edzőt váltottak, 2012-2013-ban Jevgenyij Pasutyin irányítja majd a gárdát, aki a tavaly nagy csalódást okozó UNICS Kazanytól érkezik.

A játékosok közül gyakorlatilag egyik tavalyi húzóembernek sincs még szerződése, az egyetlen hosszabbító a komolyabb nevek közül a macedón irányító, Vlado Ilijevszki. Aki biztosan távozik már, az KC Rivers, aki a Himki Moszkvánál játszik a következő szezonban.

Az érkezők közül a legnagyobb név talán a görög-amerikai hátvéd, Nick Calathes, aki a Panathinaikosztól érkezik. Calathes Görögországban mindent megnyert az utóbbi években, az NBA drafton is elkelt pár éve, a játékjoga jelenleg a Dallas Mavericksnél van, de most még biztosan nem megy át a tengerentúlra. Új igazolás a Türk Telekom eddigi kiscsatára, a litván válogatott Simas Jasaitis, aki szintén nem kis név, korábban játszott már a Maccabiban, a TAU-ban, a Galatasaray-ban és több mint 5 évet töltött a Lietuvos Rytasnál.

Két kisebb név is aláírt. Az egyik Valerij Lihodej, akinek negyedik orosz együttese lesz a Kubany, most a Szpartak Szentpétervártól érkezik és mindkét csatárposzton bevethető. A másik érkező a Maccabi Tel-Aviv eddigi csereirányítója, Yogev Ohayon, aki a legmagasabb szintről teszi át a székhelyét Krasznodarba, ugyanis az Euroligában is pályára lépett, nem is játszott keveset ráadásul (20 perc meccsenként), úgyhogy komoly erősítés lehet annak ellenére is, hogy nem biztos, hogy a neve annyira ismerősen cseng mindenki számára.

 

Triumph Ljuberci

Az EuroChallenge bronzérmesénél, a Triumph-nál túl sok változás nincs, ami viszont van, az elég komoly. Az edzői stáb és a játékosok nagy része megmaradt, jövőre is itt lesz az edző, Vaszilij Karaszev és fia, Szergej is, de rajtuk kívül marad Kyle Landry, Artyom Kuzjakin, Artyom Vihrov, Pavel Szpiridonov és Jevgenyij Valijev is. Tywain McKee szerződése ugyan lejárt, de egy évvel meghosszabbították a kontraktust, úgyhogy az irányító továbbra is a Triumph kezdő PG-je.

Az viszont majdnem biztos, hogy a tavalyi orosz bajnokság legjobb pontszerzője, Davon Jefferson távozik, egyelőre új csapata nincs. Aki biztosan megy már, az Dmitrij Kulagin, aki a következő évi EuroChallenge egyetlen első osztályú orosz csapataként induló Krasznaja Krilja együtteséhez szerződött. Viktor Zvarikin is úgy döntött, hogy máshol folytatja, ő a UNICS-ot fogja a következő esztendőben erősíteni.

Két érkezőt írhatunk fel egyelőre. Az egyik az izraeli válogatott, Yuval Naimi, aki McKee mögött az irányító poszt felelőse lesz és a Hapoel Jeruzsálemtől érkezik. A másik kosaras a kiscsatár Tasmin Mitchell, aki szintén Izraelből, a Hapoel Holon együttesét hagyja ott Oroszország kedvéért és a neve onnan lehet ismerős, hogy a Phoenix Suns nyári ligás csapatának keretében is ott található a neve, Keller Ákosnak tehát néhány nap-hét erejéig „csapattársa” volt.

 

UNICS Kazany

Tavaly ugyan az Euroligában a legjobb nyolc közé jutottak, ám a bajnokság nagyon nem jött össze nekik, az alapszakaszban hatodikak, a rájátszásban pedig ötödikek lettek. Nem is meglepő, hogy távozott az egy évvel korábban még EuroCupot nyerő tréner, Jevgenyij Pasutyin, ő a Kubanyhoz teszi át székhelyét és testvére, Zahar sem lesz már jövőre a Kazany játékosa, ugyanis visszavonul. Még egy távozó van, ő Petr Gurbanov, aki a Jenyiszejhez szerződött.

A maradók közül egy név ismert biztosan, ő Vlagyimir Veremejenko, aki két évre hosszabbított. Friss hír, hogy Henry Domercantnak ugyan még élő szerződése lenne idénre is, hiszen tavaly két évre írt alá, viszont ő már menne a Galatasarayhoz, amit a UNICS természetesen nem enged (egyelőre).

Az érkezők közül talán a legfontosabb Aco Petrovics, aki J.Pasutyin helyére érkezik a vezető edzői posztra. 2007 és 2009 között már irányította az együttest, ám egy kupagyőzelmen kívül nem sikerült elérniük semmilyen komolyabb eredményt, egy bajnoki harmadik hely fűződik még a nevéhez, utána vette át a stafétabotot Pasutyin.

Több nagy név érkezett már a játékosok közül is. Az egyik a görög válogatott Kostas Kaimakoglu, aki két évre kötelezte el magát és a Panathinaikosztól érkezik. Gyakorlatilag mindent megnyert már, rutinja legalább annyira segíteni fogja a Kazanyt, mint játéktudása. Még egy külföldi érkező van, a horvát magasember, Marko Banic, aki a spanyol Bilbaótól költözik a UNICS-hez, méghozzá 3 évre. Három oroszt is megszereztek már, az egyik az általunk is ismert Viktor Zvarikin, aki a Triumph-fal ott volt Debrecenben, a másik Pavel Szergejev, aki a Szpartak Szentpétervár játékosa volt az előző szezonban, a harmadik pedig Alekszandr Deduskin, aki a Krasznaja Kriljától érkezik majd..

 

Szpartak Szentpétervár

Tavaly a Szpartak nagyon erős csapatnak tűnt, mégsem sikerült végül sehol sem révbe érniük, a bajnokságban is csak hatodikak lettek és a EuroCupot sem sikerült behúzniuk. Ennek ellenére elég kevés a hír mostanság róluk.

A távozók közül kettőről már szóltunk, Pavel Szergejev a UNICS-hoz, míg Valerij Lihodej a Kubanyhoz ment. Még két ember hiányzik majd biztosan a tavalyi csapatból. Nikola Dragovics nem tér vissza, de egyelőre nincs új csapata, míg Alekszej Kotisevszkij a Jenyiszejt választotta.

Az érkezők közül Nyikita Kurbanovot említettük, ő a CSZKA-tól, tehát elég jó helyről kerül majd ide, de van egy nála is nagyobb név a listán, ugyanis PJ Tucker, a Brose Baskets Bamberg egyik húzóembere is Szentpéterváron folytatja pályafutását.  Kurbanov mellett még egy orosz igazolás van, Artyom Jakovenko, aki a Nyizsnyij Novgorodtól érkezik majd Pétervárra.

A tavalyi szezon két legfontosabb játékosa közül Yotam Halperin biztosan marad, ő tavaly két évre írt alá, Patrick Beverley pedig novemberben hosszabbított 2014-ig, viszont a tengerentúlról érdeklődnek iránta, többek között a Chicago Bulls is, úgyhogy egyelőre nem vehetjük 100%-osra a maradását élő szerződése ellenére sem.


Szpartak Primojre Vlagyivosztok

A világ másik végén helyet foglaló Primorjénél van eddig a legkevesebb történés a 10 PBL-es klub közül. Érkezőkről és maradókról egyelőre semmit nem tudni, információ nincs róluk, mindössze három távozót tudunk megemlíteni.

Az egyik, talán a legkomolyabb vérveszteség Jevgenyij Baburin, aki a Nyizsnyij Novgorodnál próbálkozik a következő szezonban. Viktor Uskov távozása nem fogja megrengetni a vlagyivosztoki együttest, ő a másodosztályba távozott, míg Makszim Krivosejev a tavaly csontutolsó Jenyiszej Krasznojarszkot próbálja meg elmozdítani felfelé.

 

Krasznaja Krilja Szamara

A szamarai együttesnél már jóval nagyobb volt a mozgás. Egyik legjobbjuk, Dragan Labovics már biztosan távozik, méghozzá az egyik riválishoz, a Nyizsnyij Novgorodhoz, ez biztosan nem jön jól az idén a EuroChallenge egyik előzetes esélyesének is tekintett orosz együttesnél.

A többi nagy név közül sem Jarvis Hayes, sem Brion Rush, sem Jevgenyij Kolesnyikov helyzete nem eldöntött egyelőre, mindegyikük szerződése lejárt, de még nem biztos, hogy távoznak. Aaron Miles viszont újabb egy évre elkötelezte magát a csapathoz, úgyhogy a karmesteri pálcát továbbra is az ő kezében láthatjuk majd. Még egy maradó van, ő Jurij Vasziljev, aki a palánk közelében segíti majd a gárdát továbbra is.

Az érkezők listája már jóval hosszabb ennél, két amerikai és két orosz játékost hoztak eddig. A legnagyobb név közülük Chester "Tre" Simmons, aki korábban megfordult Görögországban, Spanyolországban, Izraelben, játszott a Maccabinál, pályára lépett az Euroligában is, most pedig a CEZ Nymburk együttesétől érkezik majd a dobóhátvédként és kiscsatárként is használható kosaras. Nála azért jóval gyengébb pedigrével jön Andre Smith, akinek a legismertebb csapata talán a török Pinar Karsiyaka volt, most pedig Olaszországból a Casertától teszi át székhelyét.

A két orosz közül Dmitrij Kulagint már valószínűleg nem kell bemutatni, tavaly megtettük ezt a Triumph felvezetőjénél a EuroChallenge négyesdöntője előtt. A 20 éves dobóhátvédnek már számtalan orosz csapata volt (Novgorod, Ljuberci és most a Szamara), jövőre pedig jelentkezhet az NBA draftra, úgyhogy lehet, hogy utoljára látjuk itt Európában. Még egy fiatal orosz, Viktor Zarjazsko is itt folytatja pályafutását, ő szintén 20 éves és irányító poszton bevethető, de jóval kisebb figyelmet kap, mint Kulagin.


Nyizsnyij Novgorod

Obie Trotter érkezésével kicsit komolyabb figyelmet is érdemel majd a novgorodi együttes, hiszen a magyar válogatott irányítója játszik majd itt. A csapatnál egyelőre inkább érkezők, mint távozók vannak a listán. A húzóemberek közül Vadim Panin és Szemjon Antonov sorsáról semmit nem tudni, Nemanja Proticsnak pedig egyelőre ugyan nincs új csapata, de úgy tűnik, hogy nem tér vissza a következő szezonra. A nagyobb nevek közül egyetlen hosszabbító van, a szlovén óriás, Primoz Brezec, aki anno még az NBA-t is megjárta, azonban azóta eleget lassult ahhoz, hogy itt se számítson első számú embernek. Ártani viszont biztosan nem fog, az ő tudásával azért még tud segíteni a Novgorodnak, hogy a következő évben rájátszásba juthassanak (idén ez nem sikerült nekik az alapszakaszban megszerzett 9. helyezésük miatt).

Az érkezők közül messze a legnagyobb név Trotter, hiszen tavaly az EC legjobb hátvédjének választották például és elég komoly nemzetközi ismertségre tett szert, az ő érkezése óriási plusz lesz a tavaly amerikai kosarast egyáltalán nem foglalkoztató gárdánál. Mellette mindenképpen erősítésnek számít az előbb említett Dragan Labovics is, ők ketten túlzás nélkül jobb játékosok, mint bárki az előző évi keretből. Jevgenyij Baburin a Szpartak Primorje játékosa volt, ő is a novgorodiakat erősíti viszont ezentúl.

A másik három igazolás mind orosz és mindet a második vonalból hozta a NN, nem szakad meg tehát a sorozat, hogy fiatal hazai kosarasoknak is lehetőséget biztosítanak a fejlődésre, kitörésre. Pavel Korobkov 22 éves és a Kubany második csapatától érkezik majd, Szemjon Saskov 23 éves és az Ural játékosa volt még tavaly, Vlagyimir Ivlev pedig szintén 22 esztendős és a Rjazantól érkezik, igaz, ő már a Novgorod játékosa tavaly óta, csak kölcsönben pallérozódott a Szuperligában.


Jenyiszej Krasznojarszk

A tavaly 2-16-tal utolsó helyen végző Jenyiszej elég érdekes olyan szempontból, hogy hivatalosan távozó még nincs a csapattól, mindössze egy edzőváltás történt, elvileg a csapat összes tavalyi játékosa visszatérhet még. Két húzóember és egy fiatal tehetség írt eddig alá közülük: a bosnyák válogatott centere, Elmedin Kikanovic és a dobóhátvéd Andrej Komarovszkij is egy évvel hosszabbította meg novgorodi szereplését, ahogy a tehetséges, 23 éves hátvéd, Vjacseszlav Zajcev is. Náluk is fontosabb viszont Brian Chase, Lonny Baxter és Marko Marinovics sorsa, de egyikőjükről sincs információ, miszerint maradnának vagy távoznának az együttestől.

Az érkezőknél elsőként kell megemlíteni, hogy új vezetőedzőjük van, méghozzá a korábban a Szamaránál dolgozó Vlagyiszlav Konovalov. Az orosz erősítéseik elég jól sikerültek, hiszen Petr Gurbanov a UNICS-tól, Alekszej Kotisevszkij a Szentpétervártól, Makszim Krivosejev pedig a Primorjétől érkezik majd. Náluk egy fokkal kevésbé ismert Igor Smigin, ő a Szuperligából az Ataman Rosztov együttesétől került most Krasznojarszkba. Még egy nagyobb igazolásuk van azonban: sikerült megszerezniük Jason Rich-et, aki tavaly a Vanoli Cremona színeiben fejezte be a szezont, de 2011-ben a belga Oostende-vel a EuroCupban is szerepelt, korábban pedig megjárta Izraelt és a Bennet Cantúban is kosarazott egy szezon erejéig.


kép: infoajka.hu
slide: hatharom.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus