Horvátország a legjobb 8 között!

Érdekes összecsapással kezdődött a középdöntő negyedik napja, Horvátország nézett farkasszemet Olaszországgal. Mindkét fél számára nagy jelentőséggel bírt a rangadó kimenetele, hiszen a győztes gárda mindenképp kvalifikálta magát a rájátszásba – a további kérdés már csak annyi, hányadik helyen. A horvátok a gyenge kezdést követően – első mérkőzésükön mindössze 40 pontot dobtak a spanyolok ellen – remekül összekapták magukat, azóta még nem találtak legyőzőre. Az olaszok makulátlan mutatójukat a szlovénok ellen bukták el egy fantasztikus csatában, ám így sem lehetett kijelenteni, hogy hullámvölgyben lennének. Nézzük, hogy ezen információk ismeretében hogyan alakult a mérkőzés!

Középdöntő, F-csoport

Horvátország (3-1) - Olaszország (2-2) 76-68 (8-17, 23-19, 26-9, 19-23)

Idegesen kezdtek a csapatok, több mint öt és fél perc eltelte után az olaszok szereztek némi előnyt (6-11), amire azonnal érkezett is a horvát kispadról az időkérés. A negyed nagy része inkább az elpuskázott helyzetekről szólt, de Datome második tripláját is értékesítve, 9 pontos előnyt kovácsoltak a taljánok (8-17), amely egyben az első tíz perc végének eredménye is lett.

A második negyed elején sem változott a játék képe, mindkét válogatott rengeteg pontatlansággal játszott, de az olaszok harmadik triplájukat elsüllyesztve kétszámjegyű előnyhöz jutottak (11-22). Ám a meccs kimenetelének fontossága a Bogdanovic-Draper vezette horvátokat is minőségibb játékra sarkallta, sikerült nekik is betalálniuk a triplavonalon túlról, zárkóztak Jasmin Repesa tanítványai (28-32). A negyed vége előtt Datome duplája révén újra 7 pontra hízott az olaszok előnye, de időkérés után Zoric is betalált, négy ponttal nyervén a horvátok a második tíz percet, kis különbségű olasz fölénnyel mehettek a csapatok az öltözőbe (31-36).

A második félidő másfél perce után egált mutatott az eredményjelző tábla, miután Bogdanovic egy gyorsindításból újabb triplával terhelte meg az olaszok gyűrűjét (38-38). A lelkesedés átragadt az egész alakulatra, triplák zuhatagát ontva a kissé megzavarodott olaszokra, a horvátok átvették az irányítást (51-43). Ukic is megérkezett a meccsbe és ha már megérkezett, egyéni villanásokkal hívta fel a Stozice Aréna közönségének illetve az olasz szövetségi kapitány, Simone Pianigianinak figyelmét - utóbbi időkéréssel próbálta megtörni a belelendült horvátok ritmusát, ugyanis ekkor már ott volt a kétszámjegyű előny (55-45). A negyedet ismételten egy Ukic akció zárta, összességében a horvátok átrohantak ebben az etapban az olasz válogatotton (57-45).

De nem dőlhettek hátra a záró negyedben a horvátok, Datome vállára vette csapatát és hét szerzett pontjával, Olaszország közelebb férkőzött (64-56). Bogdanovic újabb hárompontossal igyekezett hűteni az extázisban játszó Datome kedvét, de az olasznak erre is volt válasza (70-66), izgalmas végjáték várt a felekre. Ante Tomicéknak sikerült megőrizniük hidegvérüket az utolsó néhány percre is, nem engedték kicsúszni kezükből a végső sikert, így Simone Pianigiani mesternek kellett gratulálnia Jasmin Repesának (76-68).

Az elvárásoknak megfelelően fordulatos összecsapást láthattak az Európa-bajnokság nézői, Horvátország kiváló harmadik negyedének köszönhette végül a diadalt, így feledtetve a 2011-es kontinensviadal blamáját, idén újra láthatjuk Ukicékat a legjobb 8 között!

Horvátország legjobb dobói: Bogdanovic 18/12, Simon 14/6, Ukic 13/3, Draper 12/6.

Olaszország legjobb dobói: Datome 24/9, Aradori 12, Cinciarini 9/3, Belinelli 9.

A csoportok állása ITT.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus