Kialakultak az EuroCup sorsolási kalapjai

Pénteken este az Euroliga-selejtező döntőjében eldőlt, hogy a francia ASVEL is az EuroCupban indul a 2014/15-ös évadban, az ULEB pedig össze is állította a sorsolási kalapokat, benne a Szolnoki Olajjal. 


A sorsolásra szeptember 29-én, hétfőn kerül sor. Az ULEB földrajzi alapon kettéválasztotta a mezőnyt 18 "nyugati" és 18 "keleti" csapatra, majd a 18-18 csapatot hat-hat kalapba sorolták be. A Szolnok – ahogy arra számítani lehetett – a "keleti csoport" hatodik kalapjában kapott helyet, a román Ploiesti és a görög PAOK társaságában, vagyis velük nem fognak egy hatosba kerülni. 

Az EuroCup erősségét jelzi, hogy a pár nappal ezelőtt az Euroliga-selejtezőben győztes UNICS Kazanytól a negyeddöntőben alig négy ponttal kikapó lengyel Stelmet Zielona Gora, illetve az ugyanitt elődöntőben vesztes Hapoel Jerusalem is csak az ötödik kalapba tudott bekerülni. 

Az Adria-Liga ellenfelek közül a Olimpija Ljubljana az ötödik, a jövő héten Szolnokra látogató Partizan a negyedik, a Buducsnoszt pedig a harmadik kalapból várja a sorsolást. Ezzel kapcsolatban fontos szabály, hogy az Adria Liga képviselőit egy ország csapatainak tekintik, vagyis elméletileg nem kerülhetnek egy csoportba (kivéve, ha a sorsolás kései szakaszában már nincs lehetőség ennek a szabálynak az érvényesítésére). 

További részletek és a teljes kalapbeosztás itt. 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus