Kisebb bajban a Cholet

A tavalyi francia ezüstérmes Cholet Basket bajba került, ugyanis friss igazolásuk, Robert Hite 4-6 hétre kidőlt a sorból. A 27 éves hátvéd a hónap elején szenvedett Achilles-ín sérülést és mivel még legalább ugyanennyi ideig van szüksége pihenésre, így nem vehet részt csapata Euroliga selejtezőin és a ProA bajnokság nyitó fordulóiban sem.

Tavaly februárban került Franciaországba, akkor a Limoges-nál 13 meccsen 16.2 pontot, 4 lepattanót és 2.8 gólpasszt átlagolt. Az évet még a Hapoel Holonnál kezdte Izraelben, ott 16 találkozó alatt átlagban 15.9 pontot, 5.1 lepattanót és 1.8 gólpasszt rakott a közösbe. Igazi vándormadárnak számít, hiszen annak ellenére, hogy még egyáltalán nincs benne a korban, Európában a Cholet lesz már a 10. csapata és játszott már az előbb említett országokon kívül Hollandiában, Spanyolországban, Olaszországban és Törökországban is. Korábban a Miami University-n végzett és a Heattel van némi NBA-s múltja is: fél évet töltött a csapatnál a 2006-2007-es szezonban, majd februárban Eddie Jones visszatérése miatt kirakták a keretből.

Helyére a klub máris megtalálta a szerintük ideális jelöltet, ugyanis leigazolták a korábban Chicagóban többször is megforduló egykori NBA-st, Demetris Nicholst, aki már tavaly is Franciaországban, a Vichy együttesénél pattogtatott. Nichols egy 45 napos szerződést kapott, ez alatt kell helyettesítenie Hite-ot.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus