Kiütéses győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé Szlovénia

Doncic és Randolph villogott, Dragic szenvedett, de így sem volt esélyük az ukránoknak. 

Nyolcaddöntő

Szlovénia - Ukrajna 79-55 (26-17, 16-10, 26-16, 11-12)

Agresszíven kezdte a találkozót Luka Doncic, ő dobta csapata első hét pontját és vezérletével 9-3-ra meg is lépett Szlovénia, közben az ukránok egyáltalán nem találták a játékukat, a festékben kicsit sem tudtak veszélyesek lenni - olyannyira nem, hogy a lepattanózást is uralták a szlovének. Az első negyed hajrájában már az volt a kérdés, hogy befér-e tíz pont alá a különbség és bár erre ekkor még "igen" volt a válasz, a második játékrészben már tetemesre növelték előnyüket Prepelic-ék. Doncic átváltott kiszolgáló üzemmódba és úgy is tükörsimán vezettek, hogy Dragic ezúttal mélyen alulmúlta önmagát - a nagyszünetben tizenöt egység volt a támadásban csak tapogatózó és szenvedő Ukrajna hátránya.

A fordulás után sem változott a helyzet, sőt, tovább nyílt az olló, a harmadik negyed végén már a pihentetésről is szólt a fáma - a gyengélkedő Dragic nem nagyon került pályára, az ukránok pedig huszonöt pontos hátrányukat igyekeztek vállalhatóvá javítani. Ez a tíz perc egyébként Anthony Randolph-ról szólt (12 pont és egy óriási blokk ebben a negyedben), a záró etap pedig már csak az idő lepörgetéséről - a szlovén válogatott végül kiütötte ellenfelét és veretlenül jutott be a torna legjobb nyolc csapata közé. Doncic végül nem kapott esélyt a tripla-duplára (23 perc, 14 pont, 10 lepattanó, 6 gólpassz), mellette Randolph (21 perc, 21 pont, 8/10 mezőnyből, 3/3 tripla, 2 blokk) volt nagyon aktív és az is belefért, hogy Dragic (5 pont, 2/12 mezőnyből) csak árnyéka legyen önmagának - a hajrában egyébként pályára lépett a Sopron centere, Sasa Zagorac is. 

Szlovénia legjobb dobói: Randolph 21/9, Doncic 14/3, Prepelic 14/6
Ukrajna legjobb dobói: Pustozvonov 11/6, Lukasov 9/3, Bobrov 8

fotó: FIBA.com

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus