Macvan: Zalgiris vagy Partizan?

Új fordulat következhet be Milan Macvan karrierjének alakulásában. Mint ismeretes, az utóbbi időben annyira kegyvesztett lett a szerb válogatott kosaras David Blatt edzőnél, hogy már be sem nevezik meccsre, egyszerűen nem szerepel a sikeredző tervei között, ezért a Maccabi olyan gárdát keres neki, ahova kölcsönadhatja. Eladni egyértelműen nem szándékozik a játékost, hiszen tavaly decemberben érkezett csak Izraelbe és öt éves, hosszú távú szerződést kötöttek vele.

A hírek szerint a litván szupercsapat, a Zalgiris Kaunas hajlandó átvállalni Macvan teljes éves fizetését, ami nem kevesebb, mint 650.000 dollár és egy, az izraeli gárdához közelálló forrás szerint a szerződés minden pontjában megegyezett már a két klub, mindössze a játékos bólintására várnak. A kosarashoz és a helyzethez is közelálló, jól értesült személy szerint azonban a legjobb megoldás az lenne, ha a Partizanhoz menne kölcsönbe, hiszen itt megkapná a megfelelő játékidőt és képzést is. Egy szerb játékosmegfigyelő szerint a belgrádi franchise megfelelő hely lenne Macvannak a fejlődésre, hiszen Nikola Pekovicsot és Braniszlav Dekicset leszámítva inkább a külső sorukra támaszkodnak, míg a kaunasi együttes palánk alatti szekciója már így is telített, hiszen Milovan Rakovics, Tadas Klimavicius és Mindaugas Kuzminskas mellett a válogatott két játékosa, Robertas Javtokas és Paulius Jankunas is a keret tagja és semmi értelme nem lenne, hogy a szerb emellé az ötös mellé igazoljon, pár percekre.

Tavalyi átigazolása óta Macvan 21 izraeli első osztályú meccsen 6.7 pontot és 3.0 lepattanót átlagolt, míg az Euroligában 12 alkalommal lépett parkettre és 3.5 pontot és 1.7 lepattanót tudott meccsenként a közösbe pakolni. Nyáron a Cleveland Cavaliers is ledraftolta a második kör végén.


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus