Marc Gasol vezetésével elődöntős Spanyolország

A négy triplát dobó, csak a harmadik negyedben 18, összesen pedig 28 pontig jutó Marc Gasol vezetésével a gyengén kezdő spanyolok 84-72-re legyőzték Németországot, így ők az első elődöntősök.

Európa-bajnokság, negyeddöntő
Németország - Spanyolország 72-84 (19-16, 14-18, 20-31, 19-19)

A németek villámrajtot vettek a teljesen beragadó spanyolokkal szemben, Schröder és Barthel vezetésével 11-2-vel kezdtek az első bő négy percben. A hispánok nagyon lassan vették fel a tempót támadásban és védekezésben is, de Pau Gasol szinte egymaga hozta vissza három pontra csapatát, aztán ezt a különbséget tartották az első felvonás végéig, amelyben a két Gasolon kívül csak Willy Hernangomez szerzett pontot Spanyolországtól (19-16). Lo pörgött fel a második játékrész elején, de a spanyolok maradtak látótávolságon belül, Juancho Hernangomez két büntetőjével pedig a 15. perc elején egyenlítettek is (27-27). A németek majdnem öt percig nem szereztek egyetlen pontot sem, ezalatt öt pontra el is lépett Spanyolország, de a félidő utolsó bő két percében Theis és Schröder kosaraival visszamásztak ellenfelükre a németek, egyetlen pont volt a differencia a félidőben (33-34).

A fordulás után a támadójáték pörgött fel igazán, Schröder két triplájával például egyenlő is volt az állás a 22. percben (39-39), és a 26. percben Thiemann kosarai után még Németország vezetett (47-43). A felvonás utolsó két perce azonban Marc Gasolról szólt - 50-50 után Sergio Rodriguez dobott egy hármast, Marc Gasol azonban három triplát és egy 2+1-et is, így a hispánok állva hagyták a németeket, 12 pontra nőtt az előnyük (53-65). A záró játékrész elején Schröder két kosarával bejöttek 10 pont alá a németek, de gyorsan visszaállította a spanyol armada a 10 pont fölötti különbséget, a 37. perc közepére pedig Rodriguez hármasa után el is dőlt a találkozó (62-77). Végül 84-72-re győzött Spanyolország, így ők jutottak be elsőként az elődöntőbe.

Németország legjobb dobói: Schröder 27/9, Theis 15, Lo 9/6.
Spanyolország legjobb dobói: M. Gasol 28/12, P. Gasol 19, Rodriguez 11/9.

Foto, Slide - fiba.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus