Négy év után újra Spanyolország Európa trónján

Már az első öt percben tetemes előnyt építettek ki a spanyolok, melyet végig tartottak is, simán verték Litvániát az Eb-döntőben.

Spanyolország - Litvánia 80-63 (19-8, 22-25, 19-10, 20-20)

Meggyőzően kezdte a spanyol nemzeti együttes a finálét, alig telt el kettő perc a játékidőből, s máris 8-2-t mutatott az eredményjelző. Míg Gasolék rendre üres helyzeteket vállalhattak el, addig a litvánoknak komoly fejtörést okozott, hogy megtalálják annak a megoldását, miként juthatnának tisztának mondható dobóhelyzetig. Öt perc után már több mint tíz ponttal mentek a spanyolok, Litvániának pedig minden pontjára jutott egy eladott labda. (15-4) A litván időkérés okozta rövid szünet nem változtatott sokat a játék képén. Litvánia csak szenvedett támadásban és kizárólag az egyéni villanásokra épített, így nem ért senkit sem meglepetésként, amikor már 15 pontos spanyol előnynek tapsolhatott a nagyérdemű. A tornán eddig finoman fogalmazva visszafogott teljesítményt nyújtó Rudy Fernandez feltámadt a döntőre, hatékony dobóformával kezdett, s Gasollal karölte tartották a spanyol válogatott masszív fórját. Gasol futószalagon gyártotta a pontokat, s mivel az ibériaiak zónája hatékonyan működött, nem engedték közelebb a litvánokat. Úgy tűnt, hogy a baltiak minden húzására van válasz a túloldalon, de a félidőhöz közeledve Kazlauskas mester végre fel tudta rázni tanítványait, akik Seibutis és Kalnietis vezetésével, Maciulis utolsó másodperces triplájával egészen nyolc pontig zárkóztak.

A második negyedet megnyerte Litvánia, melyet elsődlegesen annak köszönhetett, hogy 13 támadólepattanót szedett össze a gárda és a spanyolok 80% feletti dobóhatékonyságát 56%-ra tudta "redukálni". Persze Scariolo mester együttese nem esett kétségbe, a megtorpanás ellenére irányította a játékot, kézben tartotta a mérkőzés alakulását.

A szünetben rendezte sorait Spanyolország, és úgy jöttek ki a harmadik negyedre Gasolék, mint akik azonnal döntésre akarják vinni a mérkőzést. Valanciunas faultproblémái miatt a cserepadra kényszerült, a litván távoli kísérletek sorra maradtak ki, a spanyolok eközben 11-2-s rohamot vágtak ki és 17 pontra távolodtak ellenfelüktől. Úgy tűnt, hogy újabb balti felvillanásnak tapsolhat a nézőtér döntő többsége, de ezt ismét visszaverték a spanyolok, s az addigi legnagyobb, 18 pontos differenciát alakítottak ki. Litvánia a távoli dobásokban látta a felzárkózás lehetőségét, viszont a triplák nem ültek, s a momentumgyilkos kosarak rendre a spanyoloktól érkeztek. A legértékesebb játékosnak választott Pau Gasol vezetésével teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést és az Európa-bajnokságot Spanyolország, mely végig dominált, vezetett a találkozó során. A litvánok erejéből - főleg a rossz kezdésből fakadó hátrány miatt - csak felvillanásokra futotta, s csak azzal vigasztalódhatnak, hogy az ezüstérem is várakozáson felüli eredmény számukra, valamint ezzel is biztosították helyüket a riói olimpián.

Spanyolország legjobb dobói: P. Gasol 25/3, Llull 12/6, Fernandez 11/3.
Litvánia legjobb dobói: Kalnietis 13/9, Seibutis 13/6, Valanciunas 10.

 

A torna All-Star csapatába 2-2 játékos került a döntőből, valamint a harmadik helyezett franciák legjobbja.

A 2015-ös Európa-bajnokság All-Star csapata:
Sergio Rodriguez (Spanyolország), Nando De Colo (Franciaország), Jonas Maciulis (Litvánia), Jonas Valanciunas (Litvánia), Pau Gasol (Spanyolország)

A torna MVP-je, azaz legértékesebb játékosa:
Pau Gasol (Spanyolország)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus