Óriási küzdelem után elődöntős Oroszország

Hiába kezdett parádésan Görögország, a második félidőben Shved és az orosz védekezés túl nagy feladatnak bizonyult. 

Negyeddöntő

Görögország - Oroszország 69-74 (24-17, 13-14, 16-20, 16-23)

Nagy iramban és magas színvonalon kezdődött az összecsapás, mindkét gárda gyorsan és elég látványosan játszott, a támadójáték került előtérbe. A görögök Calathes révén jól semlegesítették Shved betöréseit, eladott labdákba és rontott dobásokba kergették, ennek és a labdaszerzések utáni lerohanásoknak köszönhetően pedig az első negyed vége felé meg is léptek. Az említett Calathes parádézott, a görök csapat pedig egészen kiválóan dobott, ráadásul a festékben is ők voltak fölényben - Printezis sebessége is komoly gondokat okozott az oroszoknak. Az olló folyamatosan nyílt, a második játékrészben már tíz pont felett járt Sloukasék előnye, az oroszok egyáltalán nem találták magukat sem elöl, sem hátul. A nagyszünet előtti percekben aztán mégis megemberelték és Shveddel a padon visszajöttek a meccsbe: hat pontig zárkóztak, köszönhetően a sokkal jobb védekezésnek és Mozgov tizenegy egységének.

A fordulás után Shved bevert egy hármast, de a kiválóan játszó Printezis kétszer is betalált kintről és hamar jelezte a görög együttes, hogy nem adja könnyen magát - ismét növelték előnyüket és bemutattak néhány kiváló támadást. A különbség megint elérte a tíz pontot, de a gyenge görög büntetőzés esélyt adott Oroszországnak, a folyamatosan tüzelő és most már néha találó Shved (13 pont a 20-16-ra megnyert harmadik negyedben) vezérletével pedig ismét elkezdtek felkapaszkodni. A sikerük kulcsa egyértelműen a sokkal jobb védekezésük volt, a görögök támadóideje többször is lejárt, teljesen megakadt a gépezet - 51-51-nél utol is érték ellenfelüket az oroszok. 

A záró etap már egyértelműen Mozgovékról szólt, teljesen szétestek, elfáradtak a görögök, rengeteget hibáztak elöl-hátul - ugyan Calathes kosaraival még maradt reményük a hajrára, de az utolsó percbe érve eldöntötték a derbit az oroszok. Shved a második félidőben 22 pontot szórt, de az igazán nagy dolgot védekezésben mutatta be az orosz együttes, amely teljesen elvette a tíz büntetőt elrontó görögök játékát. 

Görögország legjobb dobói: Calathes 25/6, Printezis 19/6, Bourousis 10
Oroszország legjobb dobói: Shved 26/6, Mozgov 15, Fridzon 11/3

fotó: FIBA.com

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus