Pór Péter először látta azt a Szolnokot, amit szeretne

A tegnap esti Szolnoki Olaj KK - Avtodor Szaratov mérkőzés után nyilatkozott a két csapat trénere, illetve egy-egy játékosuk.

Pór Péter: "Mióta én vagyok az edző, ez volt az első meccs, ahol úgy játszottunk, ahogy én szeretném. Azt vallom, hogy elsősorban jó védekezés kell a jó eredményekhez, ezt pedig most sikerült megtennünk. Ha a játékosok odateszik magukat és hajlandóak küzdeni, jó eredményeket érhetünk el. Egységesek voltunk, a győzelmünk csapatmunka eredménye volt."

Vojvoda Dávid: "Nagyon fontos volt számunkra a mai siker, valószínűleg egy mérföldkőhöz érkeztünk ezzel. Majdnem a teljes 40 perc során sikerült koncentrálnunk, jól védekeztünk, és megmutattuk, hogy így is tudunk játszani. Köszönet a szurkolóknak, akik itt voltak a mai napon és buzdítottak bennünket, reméljük, a jövőben még többen lesznek. Ha jövő héten megverjük a PAOK-ot, lesz még némi esélyünk a továbbjutásra."

Brad Greenberg: "Nagyon nehéz meccs volt, a Szolnok fizikálisan játszott és kitűnően dobtak az egész meccs során. Kétszer is sikerült visszakapaszkodnunk a második félidőben, mindkétszer egyenlítettünk, de az utolsó percben nem tudtuk azt játszani, amit szerettünk volna. Sajnálom, hogy így alakult, mert még három kulcsjátékosunk sérülésével együtt is volt esélyünk a győzelemre. Tartalékosak voltunk, de ez nem mentség, gratulálok a Szolnoknak."

Travis Peterson: "A Szolnok jól játszott és rendkívül jól dobott. A második félidőben megtaláltuk a ritmust, visszajöttünk a meccsbe és egyenlítettünk is, de a végjátékban túl sokszor adtuk el a labdát."

Foto - szoljon.hu
Slide - szolnokiolaj.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus