Rajtol az Európa-bajnokság - bemutatkozik a D-csoport

Ma az utolsó, a D-csoport csapatait vesszük sorra - Észtország, Lettország, Litvánia, Ukrajna, Csehország és Belgium szereplésével.

ÉSZTORSZÁG

Történelem

Mivel hosszú éveket töltött szovjet uralom alatt az észt nép, ezáltal a kosárlabdázás történelme sem nyúlik túlzottan hosszúra. Mégis, az 1930-as években több sikert könyvelhettek el. Az 1936-os berlini olimpiai játékokon szerepelt az észt nemzeti csapat, melyen a 9. helyen végzett. Az évtized két utolsó Európa-bajnokságán - melyeket a Baltikumban rendeztek - egyaránt az 5. helyet szerezték meg. Az első és egyetlen olimpiai részvétel alkalmával a csapat legnagyobb alakja, az akkor még csak 15 éves Heinko Veskila magasugrásban is indult. Egy évvel később a lettországi Eb-n beválasztották az All-Star csapatba, majd két évvel később, Litvániában, amikor még csak 20 éves volt, a kontinenstorna legeredményesebb játékosaként zárt hét mérkőzésen szerzett 117 pontjával. A sokra hivatott fiatalember 1941 nyarán hunyt el hadifogságban. Több mint ötven év után szerepelhetett független államként Észtország az 1993-as Eb-n. Rögtön a nyitónapon meglepetéssel szolgáltak, mivel legyőzték a házigazda, későbbi aranyérmes németeket és hiába kaptak ki a folytatásban Szlovéniától, csoportelsőként jutottak a legjobb 16 közé. Itt hiába jött két vereség és egy győzelem, bejutottak a legjobb nyolc közé, s végül a 6. helyen végeztek. Innen azonban hosszú böjt következett az észt kosárlabda számára, egyedül a 2001-es törökországi tornára kvalifikálta magát a válogatott, ahol gyorsan, három vereséggel búcsúzott.

Kvalifikáció

Bármennyire is hihetetlen, a selejtezőre kényszerülő válogatottak közül Észtország váltotta meg elsőként helyét a hamarosan kezdődő tornára, ugyanis annak a 13 válogatottnak, melyek nem jutottak ki a 2013-as Európa-bajnokságra, kiírtak egy előselejtező tornát, melynek a győztese már 2013-ban megválthatta jegyét az idei megmérettetésre. Magabiztosan jutottak tovább a csoportból, melyhez a hollandok is hozzájárultak azzal, hogy bizonyos játékosokat jogosulatlanul szerepeltettek, így két győzelmet vett el tőlük a nemzetközi szövetség. A fehéroroszok ellen az észtországi visszavágón harcolták ki a továbbjutást, a döntőben pedig Bulgária legjobbjaival szemben vívták ki a kvalifikációs sikert. Tallinban 7500 néző ünnepelhette a csarnokban, hogy 14 év után Észtország ismét ott lesz az Európa-bajnokságon.

Felkészülés

Július középétől dolgozik együtt a Tiit Sokk által vezetett nemzeti együttes, mely sok győzelmet nem könyvelhetett el a tíz felkészülési találkozó során, mégis diadalmaskodtak a négy nemzet tornáján, melyen Izland, a Fülöp-szigetek és Hollandia vett részt. Az ázsiai együttest 10, míg a hollandokat szoros csatában, két ponttal múlták felül. Persze a nyolc vereségből sem kell kiindulni úgy, hogy eleve esélytelenek az észtek, hiszen megszorongatták a D-csoport házigazdáját, Lettországot, valamint Horvátországot is.

Keret

Az észt bajnokság két kiemelkedő együttese, a Tartu Rock és a Kalev összesen kilenc játékost delegált a válogatott keretébe, öt-négyes leosztásban. A hazai pontvadászatból még Reiinar Halik érkezik, mellette pedig három légióssal teljes az észt keret. A Dinamo Moszkvában játszó Sten Sokk, a BC Zalgirist erősítő Simm-Sander Vene, valamint a csapatkapitány, Kristjan Kangur alkotja a légióskontingenst. A mindössze 24 éves Vene rendre a legponterősebb játékosként szerepelt a felkészülés során, úgy fest, nem okoz számára terhet a vezér szerep. Az ő lendületes játéka, társulva a rutinos játékosok, Tanel Sokk, Talts, Abert, Kurbas és Kangur játékával szerencsés esetben akár még továbbjutást is érhet a balti együttes számára.

 

LETTORSZÁG

Történelem

Bármilyen meglepő, voltak már Európa-bajnokok (1935), illetve Eb-ezüstösök is (1939), igaz akkoriban még csupán tíz válogatott indult a megmérettetésen. Lettország alapítótagja a FIBA-nak 1932-ből, a balti állam nagyságát és lélekszámát meghazudtolva rendre szerepelt a kontinensviadalokon a 2000-es években. Olimpián is szerepeltek már 1936-ban, világbajnoki tapasztalatuk viszont még egyáltalán nincs történelmi szinten sem. Adtak már játékost az NBA-nek régebben (Gundars Vetra, Andris Biedrins) és adnak ma is (Kristaps Porziņģis  - New York Knicks), ráadásul az 1988-ban olimpiát nyert szovjet válogatottban is volt lett származású kosaras (Igors Migliniesks). Egy nagyon szervezett kosárlabdát játszó csapatot ismerhetett meg Európa a jelenlegi válogatottjukban, mely 2013-ban komoly meglepetést szolgáltatott, másodikként jutott tovább csoportjából úgy, hogy legyőzte Macedóniát, Montenegrót és Bosznia-Hercegovinát is. S bár a középdöntőben már kemény falatnak bizonyultak a franciák, így holtversenyben a 11. helyen végeztek, mely így is felülmúlta az előzetes várakozásokat.

Kvalifikáció

A csoport házigazdája Lettország lesz, mely sorozatban nyolcadik, összességében tizenharmadik Európa-bajnokságára készül. A selejtező akadályait könnyedén vették a lettek, egyedül a svédek szorongatták meg őket, hatból hat mérkőzést nyerve jutottak ki, s miután a nemzetközi szövetség elvette a rendezés jogát Ukrajnától, ők ugrottak be a másik három ország mellé, mint társrendező.

Felkészülés

A lettek nyolc barátságos mérkőzésen szerepeltek az elmúlt egy hónap során, melyből hatot győzelemmel zártak, egyedül a németekkel és a grúzokkal szemben maradtak alul egy-egy alkalommal. A legyőzött ellenfelek között nem kis nevek szerepelnek. Szlovénia, Macedónia, Törökország, ráadásul Lengyelország két alkalommal is alulmaradt Berzins-ékkel szemben.

Keret

A legnagyobb hiányzó egyértelműen az idei drafton kiválasztott Kristaps Porziņģis lesz, ám vannak játékosok, akikben bízhat Ainars Bagatskis szövetségi kapitány és tudják vinni majd a csapatot a hátukon. Három játékos nyújtott kiemelkedő, figyelemre méltó teljesítményt a felkészülés során. A keret egyik legfiatalabb tagja, a Zenitnél játszó kiscsatár, Janis Timma, a Bamberg kötelékébe tartozó Janis Strelnieks, valamint az oroszoknál légióskodó Kaspars Berzins. De nem szabad megfeledkezni a Bilbaóban játszó hátvédről, Dairis Bertansról sem, vagy akár a balti ligákban játszó Kristaps Janicenoksról, Rolands Freimanisról, vagy a rutinos, 33 éves Janis Blumsról, aki játékával négy évvel ezelőtt komolyan meglepte a teljes európai szaksajtót.

 

LITVÁNIA

Történelem

Nem szeretnék különösebb politikai és történelmi elmélkedésekbe belemenni a litván kosárlabda múltjával kapcsolatban. Legyen elég annyi, hogy a világ legmegosztóbb fogalma nagy hatást gyakorolt erre a sportra (is) államuk múltjában. 1937-ben Lettország tevékenykedett házigazdaként, második rendezőként az Eb-k történetében. Főhőseink három szoros meccset játszottak, az egyik az elődöntőben (Franciaország ellen 36-32), a másik kettő derbi egy csoportmeccs, valamint a döntő, mindkettő az olaszok ellen. Nem ismeretlen feladatként állt tehát az itáliai gárda Feliksas Kriaučiūnas mester fiai előtt, mivel a csoportmeccsek során már legyőzték őket (22-20). Azonban a finálé merőben más műfaj minden világeseményen. Ennek megfelelően egy labdán múlt az aranyérem sorsa, a lefújás után a litvánok örülhettek, megszerezték első aranyérmüket (24-23). A második és harmadik kontinensviadal trófeája a balti államba került. A  litván emberek hosszú évtizedek oroszok által viselt "uralkodása" után felemelkedhettek az elnyomásból, függetlenné váltak, megmutatták – különösen 2011-ben, a hazai rendezésű Eb-n – az egész kontinensnek, hogy mit is jelent számukra a kosárlabda. Az összetartozás jelkép, a nemzet sportja. Litvánia miután elnyerte függetlenségét, első alkalommal 1995-ben vett rész Európa-bajnokságon, ahonnan rögtön egy ezüstöt hoztak haza. Majd három eseményen át húzódó böjt következett, nem jött az érem. Aztán 2003-ban, Svédországban bekövetkezett a litván csoda! Veretlenül zárták a csoportküzdelmeket, a nyolc között pedig magabiztosan búcsúztatták Szerbia és Montenegró együttesét. Az elődöntőben a franciák ellen vért izzadtak, de továbbmentek, a döntőben pedig már lendületből padlóra küldték a spanyolokat. Célba értek Jasikeviciusék, aranyérmet nyertek. A 2007-es spanyol Eb-n is közel álltak a döntőhöz, de ott a későbbi győztes oroszok ellen búcsúra kényszerültek és végül meg kellett elégedniük a bronzzal. 2009-ben a lengyel versenyen kiábrándító szereplés, 1 győzelem, 11. hely, melyet a 2010-es vb-n bronzéremmel kompenzáltak. Az álom akkor teljesülhetett volna be, ha a 2011-es Eb-t hazai pályán megnyerik. Ám már a csoportmérkőzések során látszott, hogy Kestutis Kemzura fiai nem érnek fel a torna legnagyobb favoritja, a spanyol válogatott mellé. A csoportból második helyen léptek tovább a középdöntőbe, ahol száz pontot gurítottak Szerbiának, legyőzték a németeket, ám a franciáktól becsúszott egy újabb fiaskó. A legjobb nyolc között a torna meglepetéscsapatával, Macedóniával mérkőztek. Két fanatikus szurkolótábor - egy kisebb, s egy jóval nagyobb -, s két elszánt gárda feszült egymásnak. Heroikus küzdelemben, két ponttal a macedónok nyertek, szertefoszlatva ezzel a litvánok (arany)éremről szőtt álmait. A helyosztókon is telt ház előtt játszhattak Jasikeviciusék, ám a begyűjtött két siker után is csak az 5. helyre tudtak befutni. A 2013-as Eb-re selejtező nélkül jutottak ki, s Jasikevicius, Jankunas, Jasaitis, Songalia és Kaukenas hiányában is a döntőig meneteltek, ahol azonban a franciák lehengerelték őket. Ám az ezüstérem abból a szempontból is szépen csillogott, hogy világbajnoki és 2015-os Európa-bajnoki kvalifikációt ért. A több meghatározó embert nélkülöző litvánok a világbajnokságon sem vallottak szégyent, egészen ez elődöntőig jutottak, ahol az Egyesült Államok állította meg a Jonas Valanciunas által vezetett együttest, a bronzcsatában pedig újfent alulmaradtak Franciaország legjobbjaival szemben.

Felkészülés

A sorozatban 13. Európa-bajnokságára készülő, s a csoport első helyére joggal pályázó Litvánia július elején kezdte meg a felkészülést. Az már a korábban kiderült, hogy Jonas Kazlauskas szövetségi kapitány nem számíthat a Houston Rockets-nél jó szezont futó, ám hátsérülést szenvedő Donatas Motiejunasra, ahogy Martynas Pociusra és a térdsérülés miatt a nyarat rehabilitációval töltő Linas Kleizára sem. Tovább nehezítette a mester dolgát, hogy alig kezdődött el a tábor, máris kivált a veterán Darijus Lavrinovic is. A hazai rendezésű Huawei Kupáig négy találkozót nyertek Valancianas-ék, mindet sikerrel, kétszer múlták felül ezalatt Ausztrália nemzeti együttesét. A hazai kupán Törökország és Macedónia legjobbjain keresztül jutottak döntőbe, ahol a horvátok valósággal lelépték - három negyed után 26 ponttal vezettek Bogdanovicsék - őket. Az Akropolisz Kupát vegyes érzésekkel zárták, ugyanis a törökök elleni sima vereség után egy könnyed győzelem jött a hollandok ellen. Persze meg kell említeni, hogy Kazlauskas mester figyelt arra, hogy ne jöjjön közbe olyan sérülés, mely drasztikusan befolyásolná a csapat Európa-bajnoki szereplését.

Keret

A csapat kiemelkedő alakjai közül egyértelmű, hogy a Kalnietis, Maciulis, Seibutis, Valanciunas négyesre hárul annak a fő feladata, hogy tartást adjanak a csapatnak. Ezzel egyetemben nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a Lietuvos Rytas három fiatal játékosa - Gudaitis, Janavicius, Gailius -, valamint a 30 éves, s a felkészülés során jó formát mutató Kavaliauskas is komoly részfeladatok megoldására alkalmas, s akkor még az elnyűhetetlen Javtokasról nem is ejtettünk szót. Van viszont egy játékos még, akinek szereplését kiemelt figyelem fogja követni, nevezetesen Domantas Sabonis. A litván kosárlabda, de talán mondhatjuk, hogy Litvánia legnagyobb alakjának, Arvydas Sabonisnak a gyermeke, aki 19 évesen megszámlálhatatlan nemzetközi elismeréssel a háta mögött első felnőtt Európa-bajnokságára készül.

 

UKRAJNA

Történelem

A FIBA égisze alatt 1992 óta szereplő ország válogatottja bár közvetlenül sosem tartozott Európa legjobbjai közé, mégis a 90-es évek vége és a 2000-es esztendők közepe között csupán egyetlen kontinenstornát hagyott ki, igaz, sok babér nem termett a sárga-kék színek képviselőinek. Érkezett viszont a böjti időszak, ugyanis sem 2007-ben, sem 2009-ben nem képviselhették a legjobb ukrán kosarasok országukat. Az új évtized változást hozott magával, 2011-ben, Litvániában már ott voltak keleti szomszédaink, s ezt a szereplést két éve, Szlovéniában egy parádés 6. helyezéssel fejelték meg, mely történelmük legnagyobb sikeréhez juttatta őket, részt vehettek a 2014-es világbajnokságon, ahol a 18. helyen zártak két győzelemmel és három vereséggel. Hiába nyerték meg viszont a 2015-ös Európa-bajnokság rendezési jogát, a belpolitikai helyzet miatt a nemzetközi szövetség úgy döntött, nem rendezhetik meg az Eb-t.

Felkészülés

A totális rapszodikusság jellemzi az ukrán csapat felkészülését, s nagy kérdés, hogy a kék-sárga mezes együttes melyik arcát mutatja majd az Európa-bajnokságon. Augusztus elején Feszenko és Mishula vezetésével legyőzték Izraelt, ezt a mérkőzést viszont két, franciák elleni fiaskó követte. Előbb 33, egy nappal később 32 ponttal kaptak ki az ukránok. Ezek után meglepetésként hatott, hogy a szlovéniai tornájukon szoros meccset játszottak a házigazdákkal, majd másnap több mint húszpontos hátrányból verték az olaszokat, s második helyen végeztek, mivel a finneket is felülmúlták a záró napon. Hogy legyen még egy csavar a történetben, pár nappal később Finnország húszpontos zakót húzott Ukrajnára. Így tehát joggal tehetjük fel a kérdést: pofozógép vagy meglepetéscsapat lesz Ukrajna?

Keret

Az elmúlt két Eb-n és a tavalyi világbajnokságon még Mike Fratello vezette a válogatottat, de most Jevgeny Murzinra vár a feladat, hogy maradandót alkosson a nemzeti együttes élén, ha már nem rendezheti meg az ország a kontinenstornát. Nagy visszatérője biztosan lesz a csapatnak, ugyanis 2011 után szerepel ismét nagy tornán Kirilo Feszenko, aki bizakodásra okot adóan teljesített az elmúlt hetekben. Az elmúlt évi világbajnoksághoz képest hat helyen változott a keret. Kikerült Pooh Jeter, akinek helyén Jerome Randle szerepel majd, mint az együttes motorja. Kérdés azonban, hogy a mindössze két 195 centiméter alatti játékossal rendelkező ukránok kitől várhatják még a „megváltást”. Bár ha az ő oldalukról nézzük, akkor bízhatnak abban, hogy egy-egy meccsen Zajcev, Timofejenko, Pusztozvonov vagy épp Mishula elkapja a fonalat.

 

CSEHORSZÁG

Történelem

Csehország legjobbjainak csupán az idei kontinensviadal lesz a negyedik tornája. A sorozatos sikertelenség miatt a csehek visszaestek egészen a 61. pozícióig, legjobb helyezésüket az 1999-es Eb-n érték el, ahol 16 csapat közül a 11. helyet szerezték meg. A 2007-es spanyolországi viadalon négy hellyel hátrébb végezve hagyhatták el az Ibériai-félszigetet. A következő két kontienensviadalra nem tudta magát kvalifikálni Csehország, viszont a 2013-as tornára már kijutottak Satoransky-ék. Ott a házigazdáktól az első mérkőzésen elszenvedett két pontos vereségen múlt, hogy nem jutottak be a középdöntőbe, végül a 13. helyen végeztek. Kiemelkedő egyéni teljesítménnyel az ex-Barcelona játékos, Lubos Barton dicsekedhet, aki a ’99-es összecsapásokon végül a második legeredményesebb pontdobó lett a maga 18,7 meccsenkénti átlagával.

Kvalifikáció

Nálunk jobban aligha tudja bárki is, hogy milyen módon jutottak ki a hamarosan rajtoló Eb-re a csehek. A selejtező-sorozatot Grúziában vereséggel nyitották, de kisvártatva a portugálok kiütésével és a magyar válogatott minimális különbségű legyőzésével fordították pozitív tartományba mérlegüket. Szinte nyeregben érezhették magukat, ugyanis hazai pályán 19 ponttal bizonyultak jobbnak a grúzoknál, majd Portugáliát is magabiztosan győzték le idegenben. Ennek ellenére az eredmények alakulása miatt, az utolsó fordulóban egy esetleges magyarok elleni 17 pontos vereség a búcsút jelentette volna számukra. Számunkra keserű vigasz volt a győzelem, mivel „csupán” 15 ponttal győztük le a cseheket, ők utazhatnak Rigába.

Felkészülés

Érdekesség, hogy az Ázsia-bajnokságra készülő Japán nemzeti együttesét választották edzőpartnerül a csehek. Az első mérkőzést megnyerték, viszont a japánok éltek a visszavágó kínálta lehetőséggel és 75-61-es győzelmet arattak. Az Akropolisz Kupán sok babér nem termett számukra. A nyitónapon a házigazda görögök 14 pontos különbséggel múlták felül őket, másnap az oroszokkal szoros mérkőzést vívtak, egy ponttal maradtak alul, bár Satoransky 12 pontot, 10 gólpasszt és 8 lepattanót szállított. A torna záró napján pontgazdag találkozó vigasztalódhattak, miután Bosznia-Hercegovina felett diadalmaskodtak. A felkészülési mérkőzések sorát vasárnap este, Spanyolország ellen zárták. A két csapat közti különbség tudatában teljes mértékben vállalható a 13 pontos differencia az ibériaiak javára.

Keret

Rutinos játékosokkal megerősített, döntő többségében fiatal kosarasok által alkotott keret vág neki a kontinensviadalnak. A csapat legkiemelkedőbb, meghatározó alakja a Barcelona kötelékébe tartozó Tomas Satoransky, akinek már nem kell bizonyítania, hogy hiába kiforratlan még játéka, s a benne rejlő lehetőségek tárháza, képes betölteni a vezér szerepét. A spanyol légió tagja Ondrej Balvin, akinek a játéka fontos lesz a palánkok alatt, ahogy Jan Vesely-é is. A rutint a két 35 éves veterán, Lubos Barton és Jiri Welsch képviseli, s mellettük garantált helye van a keretben Audának, valamint Pumprlának egyaránt. Bár magasságbeli problémái nem lesznek a cseh együttesnek, ha gyorsaság vagy épp csapatvédekezés nem társul hozzá, akkor aligha lesz győzelmi sansz a riválisokkal szemben.

 

BELGIUM

Történelem

Gazdag Európa-bajnoki történelemmel rendelkezik az ország, mely fénykorát a ’30-as és ’50-es évek között élte. Ebben az időszakban három nyári olimpián és hét kontinenstornán vettek részt a belgák, legjobb eredményük 1947-ből származik, amikor negyedik helyen zártak. 1969 és 2009 között azonban hatalmas böjtöt tartott a nemzet, ami az európai porondot illeti, ugyanis csupán háromszor (1977, 1979, 1993) jutottak ki, 3 győzelem mellett 18 vereséget könyvelhettek el.  Az utánpótlásprogram viszont meghozta gyümölcsét, s míg 2011-ben csak kirándulást tettek Litvániában (5 vereség), addig két évvel ezelőtt Szlovéniában komoly meglepetést szolgáltattak azzal, hogy a 9. helyet kaparintották meg.

Kvalifikáció

Amikor kisorsolták a selejtezőcsoportokat, akkor bizonyára dörzsölték tenyereiket a belgák, hiszen a pofozógépként érkező Dánia mellett azt a Fehéroroszországot kapták, mely egy évvel korábban nagyon közel állt a 2015-ös Eb-hez, ám végül mégis lecsúszott a bónusz tikettről, valamint a favoritként kikiáltott Macedóniával együtt alkottak egy négyest. Már rögtön az első körben jelezték, hogy komoly kihívói lesznek a macedónoknak, ugyanis idegen környezetben csak hosszabbítás után maradtak alul Sztojanovszkiékkal szemben. Mint később kiderült, ezt az egyetlen kudarcot könyvelték csak el a selejtezők során. Fehéroroszországot és Dániát oda-vissza kiütötték, míg Belgiumban három ponttal múlták felül Macedóniát, így egymás ellen totálisan egálra végeztek, viszont jobb kosáraránnyal a belgák szerezték meg a csoport első helyét.

Felkészülés

A görögökkel szemben aratott sikerrel nyitották a barátságos mérkőzések sorát, a folytatásban pedig tisztességgel helytálltak a jóval magasabbra taksált spanyolokkal szemben, idegenben (67-64). Jöttek a finnek, akik előbb 13 ponttal felülmúlták a belgákat, de nem váratott sokat magára a visszavágás. Ezt két, egyaránt minimális különbségű vereség követte, előbb Grúziával, majd Franciaországgal szemben. Az önbizalom növelése a lengyelországi tornán, Libanon ellen fokozódott, mivel 35 pontos különbséggel kerekedtek felül az Ázsia-bajnokságra készülő együttesen. S bár a folytatásban a házigazdákkal szemben tükörsimán maradtak alul, mégis jó szájízzel zárták a felkészülést, 40 ponttal páholták el a Eb-n újoncként szereplő Izlandot. Joggal bizakodhatnak tehát a belga szurkolók - bár mindig ki kell emelni, hogy a felkészülési mérkőzések eredményei kapcsán hurrá hangulat nem uralkodhat el -, hogy ilyen előzmények után egy sikeres Európa-bajnokság vár a válogatottjukra.

Keret

A rutin és a fiatalság alkot érdekes, ám eddig úgy tűnik, saját szintjükön hatékony elegyet a belgáknál. Irányító poszton megkérdőjelezhetetlen a Valenciát erősítő Van Rossom helye, mellette kényelmesen megfér Jonathan Tabu és Matt Lojeski. Klasszikus center nincs Eddy Casteels szövetségi kapitány 12 fős végleges keretében, kis túlzással talán Kevin Tumbát nevezhetnénk ötös posztra. Kettestől négyes posztig komoly mélységgel rendelkeznek, közülük elsősorban De Zeeuw és a selejtezők során gyakorta kimagaslóan játszó Axel Hervelle teljesítményét érdemes majd fokozott figyelemmel kísérni.

 

A csoport sorsolása - minden mérkőzést Rigában, Lettországban rendeznek majd:

szeptember 5., 14:30 Csehország - Észtország
szeptember 5., 17:30 Belgium - Lettország
szeptember 5., 20:30 Litvánia - Ukrajna
szeptember 6., 14:30 Észtország - Belgium
szeptember 6., 17:30 Lettország - Litvánia
szeptember 6., 20:30 Ukrajna - Csehország
szeptember 7., 14:30 Litvánia - Belgium
szeptember 7., 17:30 Csehország - Lettország
szeptember 7., 20:30 Ukrajna - Észtország
szeptember 9., 14:30 Belgium - Csehország
szeptember 9., 17:30 Lettország - Ukrajna
szeptember 9., 20:30 Észtország - Litvánia
szeptember 10., 14:30 Ukrajna - Belgium
szeptember 10., 17:30 Lettország - Észtország
szeptember 10., 20:30 Csehország - Litvánia

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus