Szűkült a Szolnok lehetséges BL-ellenfeleinek köre

Két részre osztották területi alapon a Bajnokok Ligája selejtezős csapatait - a Szolnoki Olaj KK ezúttal "nyugatra" került, verhető ellenfelek mellett az olasz Varese vagy a Dinamo Sassari együttesét is kaphatja a második selejtezőkörben.

Megvannak a régiókra osztott beosztások a Bajnokok Ligája selejtezőiben. Megkavarta a dolgokat, hogy a Dinamo Sassari is csatlakozott a FIBA Bajnokok Ligája mezőnyéhez, így azonban 24 helyett 25 csapat játszik a két selejtezőkörben. A dolgot úgy oldották meg, hogy a Sassari mellett a másik olasz együttest, a Varesét is berakták az első selejtezőkörbe (ők eredetileg csak a másodikban kapcsolódtak volna be a küzdelmekbe). Így területi alapon a nyugati régióban 10, a keleti régióban pedig 8 csapat játszik majd az első körben az alábbi beosztás alapján:

Nyugaton tehát az alábbi csapatok szerepelnek: Kataja Basket (finn), Södertalje Kings (svéd), Donar Groningen (holland), Juventus (litván), FC Porto (portugál), Benfica (portugál), Bakken Bears Aarhus (dán), Tartu Ülikool/Rock (észt), Dinamo Sassari (olasz), Openjobmetis Varese (olasz).

A keleti csapatok: Igokea (bosnyák), CS Municipal Oradea (román), Cmoki-Minszk (fehérorosz), Petrolina AEK (ciprusi), BC Prievidza (szlovák), KK Mornar Bar (montenegrói), U-Mobitelco BT Cluj-Napoca (román), Rilski Sportist (bolgár).

A magyar bajnok Szolnoki Olaj KK szempontjából ezúttal a nyugati oldal a lényeges, hiszen ebben régióban 10 csapatból 5 jut tovább, ehhez az öthöz csatlakozik majd Sztojan Ivkovics együttese, a belga Proximus Spirou Charleroi, illetve a német MHP Riesen Ludwigsburg. Keleten 8 csapatból értelemszerűen 4 továbbjutó lesz, hozzájuk a bolgár Lukoil Academic Sofia, az izraeli Ironi Nahariya, illetve a két török együttes, a Muratbey Usak Sportif, illetve a Besiktas Sompo Japan kerül még a második csoportkörben.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus