Török: "Nyertünk és ez a legfontosabb"

A tegnapi Tartu Rock - Egis Körmend EuroChallenge-mérkőzés után a két tréner, valamint 1-1 játékosuk adott nyilatkozatot.

Ante Perica, az Egis Körmend vezetőedzője: - Nagyon fontos győzelem volt ez számunkra az önbizalom szempontjából, hogy ilyen pozitívan fejezzük be a EuroChallenge-sorozatot. Szeretnék gratulálni a Tartu csapatának, a teljes csoportkörben nagyon jól játszottak, megérdemlik a továbbjutást, főleg a védekezésük miatt. Minden csapatnak nehéz volt felkészülnie az ellen, ahogy kintről dobnak, de szerencsénkre ma egy kicsit jobbak voltunk náluk.

Török Rolland, az Egis Körmend magasembere: - Nagyon örülünk a győzelemnek! Úgy érkeztünk ide, hogy egyáltalán nem volt rajtunk nyomás, annyi volt a dolgunk, hogy játsszunk és fejlődjünk támadásban és védekezésben is. Néhány dolgot jól csináltunk, más dolgokat nem, de a lényeg, hogy sikerült nyernünk, és ez a legfontosabb.

Gert Kullamäe, a Tartu Rock vezetőedzője: - Nagyon nehéz meccs volt. A második negyedben volt gondunk védekezésben és támadásban is. A Körmend támadójátéka összeállt, sokkal jobbak voltak támadásban, és egész este nagyon jól dobtak. Sonyák és Török különösen meglepett minket, de ilyen a kosárlabda. Két perccel a vége előtt 7 ponttal voltunk lemaradva, de megoldottuk ezt a nehéz helyzetet. Az utolsó másodpercek történése az én hibám, nem keresek kifogásokat, nem tudtam egyszerűen elmagyarázni, mit szeretnék látni támadásban. Örülünk, hogy továbbmentünk a következő körbe.

Augustas Peciukevicius, a Tartu Rock játékosa: - Nehéz megfogalmazni, mennyire csalódott vagyok, könnyedén behúzhattuk volna az első helyet a csoportban (Szerk.: végül be is húzták). Az elején nagyon jól kezdtünk, aztán a védekezésünk szétesett, már nem volt annyira jó, néhányan pedig meg is leptek minket az ellenféltől. Nagyon nehéz ütközet volt. A meccs végi dobásom olyan volt, mint bármelyik másik, egyszerűen kimaradt.

A mérkőzés hosszabb összefoglalóját ezen a linken elolvashatjátok!

A teljes összecsapást meg is nézhetitek:

Foto, Slide - Jene Sándor

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus