Trifunovics a Zalgiris új edzője

Megvan a Zalgiris új edzője, aki nem más, mint Alekszandar Trifunovics. A szerb edző az év végéig kötelezte el magát a kaunasi egyesülethez, ám közel sem biztos, hogy végig kitölti azt. Hogy miért nem? Mert két esztendő alatt ő a nyolcadik vezetőedző a csapat élén. A tavaly érkező és a görög válogatottat jelenleg is irányító Ilias Zouros három rossz meccs után távozott például. Hiába ünnepelhetett az egyesület a görög tréner irányítása alatt tavaly litván bajnoki- és kupaelsőséget, valamint Balti Liga aranyérmet, hiába álltak idén is 3-0-val a litván bajnokságban, a VTB ligában egymás után kétszer kikaptak, valamint a CSZKA Moszkva ellen is simán elvéreztek az Euroliga nyitómeccsén, így Zouros-nak távozni kellett.

Trifunovics nem ismeretlen Litvániában, hiszen 2006 és 2008 között, valamint tavaly ő irányította a nagy rivális, Lietuvos Rytas gárdáját. 2007-ben Balti Ligát nyert a csapattal, abban az évben a sorozat legjobb edzőjének is választották és szintén ebben az évadban az ULEB Kupa döntőjébe is bejutottak. A két litván stint között a Crvena Zvezda és a Panionios csapatait irányította. Egyáltalán nem lesz könnyű dolga, hiszen a Zalgiris a nagy tervek és a felturbózott játékosállomány ellenére 0-2-vel áll az Euroligában, egy újabb vereség pedig gyakorlatilag a kiesés szélére sodorná őket.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus