Úgy fest, hogy Lettország ott lesz a legjobb nyolc között az Eb-n!

Lettország - ha már bejutott Európa 12 legjobb csapata közé, akkor - valósággal kiütötte a szintén meglepetéscsapatnak számító Ukrajnát a szlovéniai Európa-bajnokság középdöntős-csoportkörének legelső találkozóján. A nagyon masszív és most valóban komoly színvonalat is képviselő balti gárda ezennel saját kezébe vette a sorsát és innen már gyakorlatilag csak elbukhatja a legjobb nyolc közé jutást. Nézzük a részleteket!

E-csoport (középszakasz)

Lettország (1-2) – Ukrajna (1-2) 85-51 (24-11, 18-11, 23-10, 20-19)

Ukrajna és Lettország is másodikként végzett az alapcsoportjában, de ide a következő körbe csak az ukránok hoztak magukkal egy győzelmet, amivel a mostani E jelű középdöntős csoportot a 4. helyről kezdhették, éppen az ötödik, nulla győzelmet ide hozó lettek előtt. Ahogyan a délszlávoknál, úgy az egykori Szovjetunió utódállamainál is mindenképpen érdekes egy-egy összecsapás, főleg, ha komoly tétre megy.

Az első negyed egyértelműen a letteké volt. Nem volt egyetlen kimagasló dobó sem Lettország válogatottjában, viszont 9 (!) kosaras szerzett pontot a második negyed elejéig, míg az ukránoknál csak három – ez sokat mondó adat a több lábon állásról és a csapatmunkáról. Az előző idényben a két magyarországi ismerőst, Pantelicset és Timberlake-t is foglalkoztató Weissenfels centere, Meiers már 8 lepattanónál járt ekkor, ami a csapatmunkával közösen magabiztos vezetést ért. Ezt a második negyedben gyakorlatilag tartották a baltiak, ami az ő 55%-os mezőnydobási mutatójuk és az ellenfél 29%-os „pontossága” tekintetében talán nem is meglepő.

Az az ukrán gárda, amely eddig bravúrosan szerepelve csak a franciáktól kapott ki (ellenük se nagyon 71-77-re), kezdett nehéz helyzetbe kerülni a kiválóan dobó lettek ellen. A második negyedben már 40-19-re is vezettek Janicenoksék, ami mindenképpen meglepetésnek számított, még akkor is, ha voltaképp a papírforma lett sikert ígért. Talán mostanra billent helyre a világ rendje…

S ez a kvázi rend később is megmaradt, a triplaparádét tartó Lettország nagyon elpáholta a fejben talán elfáradó Ukrajnát. Mivel tudjuk, hogy innen már csak a legjobb négy megy tovább az egyenes kieséses szakaszba, úgy tűnik, hogy a letteknek erre még lehet sanszuk, de az ukránoknak nem sok.

 

Lettország legjobb dobói: Janicenoks 14/12, Kuksiks 13/9, Meiers 11.

Ukrajna legjobb dobói: Hladir 12/6.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus