Vb-selejtezők: a bolgárok a franciákat, a csehek az oroszokat sokkolták

Megkezdődött a világbajnoki selejtezők második köre, a bolgárok és csehek rögtön nagyvadakat ejtettek, a németek pedig fél lábbal kint vannak a vb-n.

K-csoport

Bulgária – Franciaország 74-68

A selejtezősorozat második körének összefoglalóját rögtön kezdjük a legnagyobb meglepetéssel: a bolgárok fantasztikus teljesítményt nyújtva verték meg a tartalékosan is iszonyatosan erős gall nemzeti csapatot. A visszavonuló Boris Diaw helyett már a Hornets kiválósága, Nicolas Batum kapta meg a csapatkapitányi karszalagot, de hiába igyekezett (17 pont, 5-5 gólpassz és lepattanó, 18 VAL), mellette mindössze Edwin Jackson (13 pont) és a 28 évesen behívott Paul Lacombe (13 pont, 7 pattanó, 4 szerzett labda) volt hasznos. Több neves játékos, például Nando De Colo, Vincent Poirier, Andrew Albicy vagy Mathias Lessort nagyon gyengén kosárlabdázott. 

A meccs utáni interjúban Batum és a szövetségi kapitány Vincent Collet is elmondta, hogy egyáltalán nem becsülték le a bolgárokat, egész egyszerűen tökéletesen játszottak ellenük: mindig volt valaki, aki fontos pillanatokban be tudott találni, a negyedik negyedben pedig akadt egy négyperces periódus, amikor nem szerzett pontot a vendégcsapat. A bolgárok egyébként is parádésan védekeztek, 19 labdaeladásba és 18%-os triplázásba hajszolták bele Batumékat, támadásban pedig egyrészt 14 második esélyt teremtettek maguknak, másrészt bepörköltek tíz triplát, harmadrészt több lábon álltak: Dee Bost, Marinov és Dimitrov is nagyszerűen dobott és azt is elbírták, hogy az ex-Barcás Aleksandar Vezenkov haloványabban játsszon. A bolgárok ezzel életben tartották reményeiket a továbbjutásra, és pár nap múlva az oroszok otthonában hozhatnak össze újabb bravúrt, a franciák viszont így is három meccsel vannak a „vonal felett”, egyedül a veretlenségük elvesztése miatt bánkódhatnak. 

A mérkőzés videós összefoglalója

Csehország – Oroszország 80-78

A csoport másik meccse ennél is nagyobb izgalmakat tartogatott, hiszen öt másodperccel a vége előtt született meg a győztes kosár – persze addig is volt esemény bőven. A csehek gyakorlatilag teljes fegyverzetben, azaz Satoransky-val, Vesely-vel és Schilbbel a soraikban várták az oroszokat, akiknél Timofej Mozgov ugyan nem volt, de Shved, Karaszev, Khoszcov, Kulagin és Fridzon igen. Ennek megfelelően magas színvonalú, látványos, szoros meccset vívtak a felek, és benne is volt a hosszabbítás. Az oroszoknál Shved ugyan nem találta gyűrűt (14 pont, 1/10 tripla), de jól mozgatta a gárdát (7 gólpassz), a hat triplát hintő Khoszcov, illetve 11-ig jutó Kulagin és a 4/5-ös mezőnymutatóval dolgozó Artem Klimenko rendre hozzá tudott szólni.

A túloldalon Vesely volt egy fokkal gyengébb a megszokottnál, de ahogyan a csehektől megszokhattuk, mindig előugrik valaki a semmiből és megtolja a szekeret – a nap egyik hőse ezúttal a 19/15-öt szóró Jaromir Bohacik volt. A meccset végül egy bizonyított klasszis döntötte el, a Washington Wizards hátvédje, Tomas Satoransky szűk hat másodperccel a vége előtt süllyesztette el a győztes floatert. A csehek ezzel a sikerrel nagyon kényelmes helyzetbe hozták magukat, ha a hétvégén nyernek Boszniában, gyakorlatilag kiharcolják a világbajnoki részvételt. 

A mérkőzés videós összefoglalója

Finnország – Bosznia-Hercegovina 85-81

Az a menet nem lesz könnyű a cseheknek, mert a bosnyákok a finnek ellen is bizonyították, hogy nagyon veszélyes csapat. Bár ezzel a vereséggel gyakorlatilag elszálltak a reális világbajnoki álmaik, a Jusuf Nurkic és Dzanan Musa révén két NBA-játékossal megerősített gárda 21 pontos hátrányban kezdte a negyedik negyedet, ehhez képest a végére majdnem egylabdás meccsre mentettek. A 21 perc alatt 20 pontos-9 pattanós pusztítást végző Nurkic, illetve a szintén majdnem dupla-duplázó Musa (15 pont, 9 gólpassz) azonban híján volt a társaknak, a mindössze egy rontott dobással 14-ig jutó Kikanovic, illetve a 3/3 triplát bepörkölő Hasandic mellé még egy jó teljesítmény kellett volna, hogy meg tudják fordítani a mérkőzést. A 18 eladott labda és a mindössze 6 hármas nem fért bele, pedig 37 (!) büntetőt harcoltak ki és 21 (!) labdát szereztek a vendégek…

A finn támadójátékkal azonban így sem tudtak mit kezdeni, a negyedik negyedben ugyan elfáradtak a Markkanent nélkülöző hazaiak, de addig a 27 ponttal záró Sasu Salin, a 14 pontig és 7 gólpasszig jutó veterán Petteri Koponen, illetve az Olaj légiósa, Alex Murphy (13 pont) révén akkora előnyt építettek ki, ami kitartott. A finnek ezzel a sikerrel a továbbjutást érő 3. helyen állnak – alighanem csak vasárnap estig, mert a bolgárok elleni csorbát kiköszörülni akaró franciák otthonába látogatnak. 

A mérkőzés videós összefoglalója

L-csoport

Észtország – Németország 43-86

Brutális erődemonstrációt tartott a továbbra is veretlen (7-0) német válogatott, akik bevallott célja, hogy az észtek és vasárnap Izrael ellen két győzelemmel kvázi megváltsák a jegyüket Kínába. A Dennis Schröder (18 pont, 10 gólpassz, 6 lepattanó) vezette gárda nem is hagyott esélyt, már 10 perc után 11 ponttal vezetett, a harmadik negyed végén 30-73 (!) állt az eredményjelzőn. Barthel, Kleber és Zirbes is 10 pont fölé jutott, de Schröderen kívül senki nem játszott 21 percnél többet, így még bőven tudtak pihenni is a vasárnapi, Izrael elleni hazai meccs előtt. Az észteknél Veideman jutott 10 pont fölé, de őt sem érdemes kiemelni, ezt a gyalázatot együttesen kell lemosniuk – a szerbek elleni idegenbeli meccs sajnos erre nem nagyon lesz alkalmas, az ott kalkulálható vereség után vérmes reményeik már nem lehetnek. 

A mérkőzés videós összefoglalója

Görögország – Szerbia 70-63

Az észtek helyzetét tovább nehezítheti, hogy a szerbek kikaptak Görögországban, és innentől kezdve nem nagyon hibázhatnak többet, mert nagyon úgy tűnik, hogy csak a harmadik helyen juthatnak tovább. A németek mellett ugyanis a görögök is 7-0-s mérleggel állnak, és a 4-3-mal álló szerbek tőlük már csak egy győzelmet vehetnek el, a németektől pedig már egyet sem, a csoport többi tagja pedig finoman fogalmazva sem tűnik alkalmasnak sorozatos bravúrokra. A szerbeknél gondot okozott, hogy jó néhány NBA-s játékosuk nem volt ott a parketten, míg a görögöknél Giannis Antetokounmpo hiányát simán pótolta az Euroliga-klasszisokkal teletűzdelt, összeszokott keret. A szerbek küzdöttek becsülettel, de a görögök nagyon szívósan védekeztek, Bogdan Bogdanovic hiába dobott 19 pontot, 3/12-es triplázásba kergették, 2 gólpasszára pedig 3 eladott labda jutott. A kiscsatár-erőcsatár Nemanja Bjelica próbált szervezni (9 pont, 12 pattanó, 5 gólpassz), de melléjük nem nőtt fel senki, így a kritikus pillanatokban a görögök tudták, hogy csak rájuk kell figyelniük. 

A vendégek védekezése azért rendben volt, a görögök is megszenvedtek, de amikor kellett, mindig előkaptak valakit: Burusszisz (9 pont, 10 pattanó, 8 gólpassz) foghatatlannak bizonyult, Calathes, Sloukas és Printezis pedig borzasztó stabilan dobott és játszott. 1-2 kiegészítőnek is el-elsült a keze, így az 50-50-es helyzetekből mindig a görögök jöttek ki jobban – hibátlan mérlegük azt jelenti, hogy vasárnap Grúziában különösebb teher nélkül léphetnek pályára.

A mérkőzés videós összefoglalója

Izrael – Grúzia 80-85

Az előző selejtezőkörben mindkét gárda alaposan szenvedett, de úgy tűnik, a grúzok összekapták magukat, és győzelmükkel nem csak utolérték Izraelt a csoportban, de egy meccsre állnak a továbbjutást jelentő 3. pozíciótól. Nem volt persze könnyű eset, hiába vezettek 12 ponttal a nagyszünetben, a több lábon álló hazaiak (Tamir Blatt 12 pont, Jake Cohen 14 pont, Yoval Zoosman 14 pont, Itay Segev 13 pont) a pályára nem lépő Gal Mekel távollétében is 31-16-os rohanást rendeztek és a harmadik játékrészben fordítottak. A futást azonban nem tudták végigvinni, a negyedik negyedben visszavágott az Európa-klasszisokkal (Shengelia, Sanadze, Shermadini, Matt Janning, Bitadze) teletűzdelt grúz válogatott. A mutatott játék egy hangos hazai közönséggel még a görögök ellen is elég lehet, míg Izrael hirtelen nagyon nehéz helyzetben találta magát, mert ha nem hajtanak végre bravúrt Schröderék ellen, akkor már csak papíron marad esélyük a kijutásra. 

A mérkőzés videós összefoglalója

A csoportok állása

fotó: fiba.basketball

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus